Szonettek és egyebek

Egyéb
Fakonorbert•  2019. október 25. 22:04

Agysalak

Megtaláltam magamat az emlékeim közt

Elvesztem az időben
Saját magam is
Elhagytam magamat
Olyan érzés írni
Mint dróton rángatni a saját csontvázamat
Saját volt arcom mintájára
Maszkot alkotnék
Hogy láttassam
Erős vagyok
És sosem fakulok el
Pedig de
Nem gyújtasz meg
Nem lángol már az agyam
Csak kedvtelésből
Néha ugrok egy triplaszaltót
Minden percét élveztem
Bohócként
Az elhagyatottságnak
Sehol sem vagy
És sehol sem vagyok
Mintha meghaltunk volna
És mi marad
Pár üres
Befejezetlen sor
Mi már engem sem indít meg
Emlékek
Miket elégettem
Pihenj és, lapozz tovább
Nem gyújtasz meg
Elenyészik az alkotásvágy
Mint vén papában a kankór
És szégyellek ölelést koldulni
Minden rossz rímért újat hazudni
Fáj
Hogy biztosan talán
Sose lesz több
Az öreg szív megáll.

Fakonorbert•  2019. augusztus 25. 19:33

Csend van

Mint egy régi film utolsó kockáin
kapsz egy barackot a fejedre
és kuss
Én már visszafelé tartok
Beszakadtak a Menny lépcsői
Sőt
Azt mondom
A véremben van
Hogyan kell eltaszítani
Minden cseppje ajándék
A határvonalon nem jön át
se démon
se angyal
Nyugodtan alhatsz
Míg kihúzott soraim közt
A megbúvó arany eltemet
A lelkembe
Mely furcsán zárt
Mintha egy sebet próbálnék feltépni
Mikor hozzád zólok
már rég csak nyoma
Valaha úgy szorítottam
Eljutottam valahová
Átestem a délibábokon
Pedig olyan közel voltak
Táncolhattam volna velük
Nyomorék életem végéig
Nem tudom elhinni
Hogy meghalt
A meseerdő királya
Menny és pokol volt a torkában
Minden sorával eget szakított
Csak bámulom a sírját
És tudom
hogy Lydia figyel
Senki nem hoz új korszakot
És hány sír előtt fogunk még állni
Már megvan a száma
Minden lassan átalakul
Asszimilálódik
Egy nagyobb alkotásba
Ami akkora lesz majd
Felnézni rá irdatlan
Eltörött szerszámai a művészetnek
Oda kerülnek
Az eltörött szerszámok közé
Mementók egy régi civilizációból
A változás a küszöbön áll
És még mindig nem írtam meg azt a sort
Amitől legalább egy pillanatig
A magadénak akarhatnál
Mint hulló fűzfaalevelek
Egy elhagyatott parkban
Egyek a csikkel
Mi eláraszt már lassan
De ez nem a te dolgod
Nem kell látnod az út végét
Ahogy ezer szellem körbe ugrál
A végén egyedül mész haza
És emlékül mi marad
Csak párezer átvirrasztott éjszaka
Vonat tülkölése
Pár kedves hajfonat a kézben
És egy borzasztóan zsibbadó kar
A járóbot
Vagy fehér
Kinek mi
Haknis kocsi
felemásan bólogató tömeg
Ismerős arcok
Mind visszafelé tart az időben
Nem marad más
Csak anyu
Cici
Vagy cumi
A felesleges villogás helyett
Annyian hordják a lángot manapság
Mindenfelé rongyra égett félhullákat látok
Ha összeölelkezünk
Egy pillanatig érezhetően
Olyan lehetetlenül 
Nagy lesz a tűz
Lesz még ki el akar égni
Lydia hallgat
Mint Warrel sírja
Pedig idáig érezhető volt
A jelenléte
Leírhatatlan
A szinpad üres
Hiába állnak rajta
Megöregedtem
Azt hiszem...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom