Lelkem kivetülései

Mũvészet
Fakonorbert•  2020. január 18. 17:54

Dilemma

Bennem vagy,

vagy kívül rajtam
Rég nem tudom
Titkon remélve
És félve adok
Pont úgy
Ahogy lelked vizébe lépek
Minden sejtemben remegve
Pofonodat és símogatásaid feledve
Eloszlok benned
Mint egy csepp eső
nem utolsó vagy
Ahogy nem vagyok első
Mégis eljászanám
Mielőtt elér a halál
Minket arctalanokat
Félünk szólni
Mint kik sosem láttak még szívet
Dobnánk a sárba reményt és hitet
Mert feleselgesek már
Hiszen itt vagy bennem
Vagy kívül rajtam
És csak te mondhatod meg majd
Szégyenkeznem kell-e azért
hogy olyan önfeledten adtam
Benned az írisz kihajt
engem meg itt hagy faképp
a múzsám, mert megdönteni akartam
holdból van a sajt
Elmémben cölöp leszel, ék
Na most fék!
Mondhatod, hogy most már mindegy
Adtam
Mondhatod, hogy semmi sem az
Szakadtam
Míg kedved pengeélén táncolva
Józanságon tépve, álmodva
számoltam a nincset, mámorban
Mennyi szót adtál
Ilyen ez a trip
Te is hánytál
Mikor a valóság marka
Megsimogatta arcodat
Mint szőrös barka
Szállunk végtelen mezőkön át
A hátamon egyensúlyozol
És rettegve veszed tudomásul
Hogy csak a végkimerülés lesz a megállás
Mikor megharapom a földet
És hitegeted magad majd
Mennyivel éltél többet


Benn vagy, vagy kinn?
Öröm vagy, vagy kín?
Jó kérdés,
csak rosssz egyedül.

Fakonorbert•  2019. december 30. 11:05

Tengermély

Nem is tudom, úgy megírnálak...

Titok vagy nekem, mint óceán mélyén a bálna,
mi más frekvencián énekel örökké,
csont egyedül, magányban,
de tán így formál minket tökéletes körökké,
a sorsunk, mit túl gyakran
önmagunktól védtelenül
kisírunk, és a könnycsepp elmerül
az amúgy is sós vízben, holnap hajnalra...

Fakonorbert•  2019. december 29. 08:27

Öt és fél sor

Nincs szégyenkeznivalóm.

Mindig a legtöbbet adtam.
Latlak, és látod ahogy hajóm
lassan végre kiköt fehér partra.
Nem félhetsz jobban mint én,
olvasóm.


Fakonorbert•  2019. december 27. 19:49

Jájj!

Hát itt vagyunk újra

Az élet ugyanezen pontján
Ideidéztelek
Itt legyél, mikor az utolsó téglat is
Belerakom a falba
Mit kettőnk közé húztam fel minden erőmmel
Ne csábíts
Nem jövök vissza
Akármilyen jó érzéssel is töltöd meg
Azt az ürülékvermet
Mit a szív helyének hívsz
Ma ünneplek
Felülkerekedtem mindenen
Jó és rossz terhén túl
A saját terhemet is a mélybe taszítottam
Lehetlen dolgokat teszek
Lehetetlen módon
Lehetetlen eszközökkel
Mesterem
Magamra találtam
És nem ismerek magamra
Mint egy bogarat
Felvettél a földről
És most nézlek téged
Mint egy bogarat
Ahogy az Isten tekint rám
Mint egy bogárra
Ahogy rá tekint az Istenre
A hatalmas üresség mind a százezer szemével
Nem ezt érdemeljük
Galaxisaink táncot jarnak egymással
Míg végül összeütköznek
És nem hiszed el
De a milliárd évnyi hangzavar után
Eljön a csend
Egy teremtett fa alatt
Hol az utolsó téli napsugár
Valahogy a szívünkbe talál
Mattot adok mindjárt
És te csak lesel
Hová nőtt a Fakó Norbi
Én is csak pislogok
Nem látok az álmosságtól
De ahol álmoasság van
Ott van álom is
Nem is gondolnád
Miről álmodom
Legszívesebben megírnálak
Tróger
De nyugtasson a tudat
Egyikünk se virítana jól egy regényben
Dögunalmas firkászok vagyunk
Kik fossák a szót
Túl gyakran néha
Úgy elbújnék a tenyeredben
Zsebre tehetnél most
Annyira boldog vagyok
Hogy elérem
Mire vágytál
Zsebre teszlek
Majd otthon megeszlek
Te szárazkenyér
Üdv
 Az aszott mézeskalács

Fakonorbert•  2019. december 20. 15:45

Eljöttél hát, napsugár!

Annyi éve járom már az utam
fel se tűnt, hogy már nem ismerős az arcom
nekem sem
minden tiszta kék
az utam tócsáiban a napsugár
aranyba foglal mindent
úgy hiányoztál
leírhatatlan
egy kis részem mindig benned marad
és az úrnak hála
a szívemből adtam
Nyugodt szívvel megyek a Mennybe
Abba az elfuserált tiszta kék
felhős gyermekálomba
mit már csak a buták hisznek el
Én ilyen buta vagyok
Mar késő megszoknod
Mert elmentünk egymás mellett
Mint két ikerfolyó
de így van rendjén
én erről mesélek majd
te meg arról
Lett-e belőled sárkány
lett-e belőlem tündér
Csak apró nűansz
Mi gyermek szemeinknek
Túlságosan is lélekbevágó
Megtaláltalak
És mint az esőcsepp
Kicsorogtál kezeim közül
Talán felhő vagy
és én latlak esőcseppnek
egy tökéletes hópehelynek
minden törölt sor után
Marad bennem űr
Mit megtölt a szél
mi a fákat kopaszítja
zord keleti
Hányszor fogok még meghalni legbelül
És feltámadni csodák sorozatától
Monnd meg te
Hányszor fogok még vedleni
Akarást, vágyakat, álmokat
Monnd meg te
Hiszen oda tartasz tán
Ahonnan jöttem
És én oda
Ahonnan jöttél
Ha újra találkoznánk
Olyan furcsa belegondolni
Pontosan ezeket a sorokat adnám
Mert nem hiszem el
Hogy mit álmodtam
Halva született
Az örök ősz levelei
Hempereg majd benne kiskutya
Túr majd benne vadmalac
nem sírok egy nyár után
Csak nézel bután
Mennyi minden nem a te világod
De te azt is kened, vágod
Szellemek átjáróháza a mellkasom
Egyszer te is bennem leszel majd, mert hagyom
Maradok
És te is belegondolsz majd
Milyen jó hinni
Vagy az van

Vagy látsz sírni

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom