Te vagy

- Lépésről lépésre, nincs is itt senki... - bizonygatta magának egy nehéz dobozokat cipelő alak.

Suhant egy korbács a semmiből, aztán egy gúnnyal telt hang szólalt meg:

- Mikor rakod le? - sziszegte.

- Nem fogom. Haladok, és tudom...

Repülő sárdarab szakította félbe mondandóját, amely egy csattanás után az arcát festette sötétre. Ehhez is egy hang társult, illetve egy hangos kacaj:

- Nézzétek, hogy cipeli azokat a célokat és terveket. Hát nem aranyos? - vékony, a dobhártya számára irritáló hang sipította sorait. Közben újabb sárgalacsinnal dobta meg az alakot.

Most egy gyermek hangja csilingelt füleiben, aki egyre csak azt hajtogatta:

- Tedd le, ha nehéz! Tedd le, mert elsírom magam, ha nem teszed. Sőt! Belédrúgok, és addig csípkedlek, míg nem rakod le azokat a dolgokat. - közölte fennhangon a gyermeki hang.

- Megnémultál? Felelj ha kérdeznek! Ez fáj? - egy mély, dörmögő hang folytatta a kisgyerek szavait.

Hirtelen karmos kezek nyúltak mellkasába az alaknak, aki egy pillanatra megrogyott. Megszorongatta az a valami a lelkét.

- Elég! - kiáltotta. - Lépésről lépésre, nincs is itt senki. Tudom, hogy közel vagyok. A hitem hozott el idáig. Nem állhatok...

Ekkor újra lecsapott a korbács, ami a jobb térdhajlatát találta el. Megrogyott a lába. A dobozai közül leesett egy, viszont már nem volt ideje elkapni azt. Elnyelte a föld. Újra két lábra állt, a hangok pedig közelebb férkőztek hozzá. Kisebb káosz uralkodott el körötte. Sárdarabok záporoztak felé, a karmok a hátát nyúzták. Az ismeretlenek pedig egyre csak hajtogatták:

- Tedd le!

- Mi lesz? Pihenj egyet, elfáradtál!

- Nem teszed le? Miért nem hallgatsz ránk?

- Gyilkos vagy? Megölsz minket. Tudod?

- GYILKOS!

- TEDD LE!

- Megérkeztem... - jelentette ki határozottan az alak.

Vakító fény támadt a semmiből. A káoszt néma csend zárta. Egy láthatatlan kéz felemelte a dobozokat a görnyedt hátról, majd egy ötödik, kellemes hang szólalt meg újra. A nevén szólította:

Te vagy az alak!

Te vagy a férfi, és a nő is!

Te vagy az, aki ezeket a sorokat olvassa!

Végig te voltál a dobozokat cipelő, a legfontosabb főszereplő. A hangok nem voltak mások mint a félelmeid. Félelmek, melyek a múltadból, az életedből, belőled táplálkoztak.

A dobozok a terveid voltak. Az álmaid. Azok a dolgok és gondolatok, amelyeket mindig is szerettél volna megvalósítani. Amelyeket türelmesen gyüjtöttél be, mikor a céltalanság hálójában vergődtél.

Büszke vagyok rád, hogy a legmeredekebb emelkedőkön, és a legnagyobb akadályokon is végig tudtál menni. Nem más érdeme ez, csakis a tiéd.

Örülök, hogy mindig mikor kizökkentél, a hited által visszatértél a helyes ösvényre.

Örülök annak is, hogy akkor sem vesztetted el a reményt, mikor lelked éjszakáin vakon, tévelyegve kerested a kivezető utat a saját terveid felé.

Látod? Kitartásod meghozta a gyümölcsét. Illetve a tudat, hogy végig biztos voltál benne:

Célba érsz!

Mindenki célba ér, csupán hinni kell benne. Legfőképpen magadban!

/Róth Lajos/