Esszencia

A szépség soha nem provokatív. A szépség maga a vonzerő, a bűbáj. Nem egyenlő a felszínes külsőségekkel. Cseppet sem azonos a divattal. Nem egyenlő a testiség fogalmával. Nem illat, nem kozmetika, és nem igézet. Ez mind szemfényvesztés, illúzió, semmi más.

A valódi bájosság, a nagybetűs vonzerő amit szépségnek hívunk, az a tiszta és nyers kisugárzás. A psziché tisztaságára, két szempár őszinte pillantására, és az egyén belső tulajdonságaira fektetetett vonzerő maga. Ahogy a szemünknek, ugyanúgy a lelkünk számára is gyönyörű. 

Nem a kihívóan öltözködő, üveges tekintetű, morális sivatag közepén érzelmekre szomjazó, száraz lelkű nők ismérve. Hiszen közük sincs a valódi szépséghez.

Egy nő szépsége és bája, maga a mosolya. Szemei arcának gyémántjai. Olyan tükrök, amik megmutatják élete törénetét. Viselkedése, megjelenése, tehát az egész kisugárzása az érzékszerveink minden figyelmét magára tereli.

Ők az igazi és hamisíthatatlan nők, kik nem a közösségi oldalak felületein pózolnak hiányos öltözékben. Kik nem úgy hajlanak mint a búzakalász a szélben az aktuális divatot és trendeket követve, hanem az élet hegyének csúcsán foglalják el méltó helyüket. Nem mások ők, mint a Hold fénye a sötét éjszakában.

/Róth Lajos/

Ülök itt a sarokban. Nem azért mert introvertált a személyiségem, csupán szeretem az embereket fürkészni. Szeretem ezt a helyet. Kedvesek az emberek, és senki nem zavar az olvasásban. Itt nyugalmasan töltöm perceimet, esetleg pár órát. Nekem ez a Wellness, mikor olvasok. Esetleg leülök nyugalomban, majd gondolataimtól távol meditálok, vagy ami még jobb, a gondolataimat használva alkotok.

Számomra nem hiányzik a luxus semmittevés, amit a magyarok nagy része előszeretettel megél, így áldozva a "lenni az éterben, nem csinálni semmit" fogalmának. Viszont ez a történet nem erről szól...

Tehát ülök a sarokban. Serceg a tollam. Meleg a kávé még amit az imént hozott a hőspincér.  Leszólítom mielőtt Belekortyolok. Nem szép dolog tukmálni, de a kezébe nyomom a jatott.

Elmosolyodik, zsebre vágja, aztán eltűnik a pultban. Kedves lány. Gondolom magamban. Nem könnyű a talpalós munka. Tapasztalatból tudom. Neki sincs wellnes, luxus, csillogás. Rengeteg ember veszi körbe nap mint nap. Ezek közül sok a morcos, faragatlan, kötekedő, életundortól fertőzött alak. Alig várják, hogy a bennük tomboló haragot, illetve félelmeiket másokra vetítsék ki. A lánynak hajtás van, kritikákat kap, lenéző tekinteteket, szexista megjegyzéseket (igen, a 21. Században is) és hiába a jatt... sok a nem földművelő paraszt, mégis mindig mosolyog rájuk. Lelkiismeretesen végzi a munkáját. Köszönetet pedig ritkán kap. Szerintem evidens lenne. Viszont ez maradjon az én "nyomorom".

Sokak fejében megfordul biztosan (látom a szájakat lelki szemeim előtt reflexből nyílni), hogy ez a "fránya" magyar mentalitás.

NEM! Ez nem csak magyar mentalitás. Bárhová mész a világon, mindenhol ez van. A különbség annyi, hogy a magyar habitus nem engedi véka alá rejteni a vélemény formálását. Akkor sem, ha nincs igaza a kárálónak. Rengeteg ember (nem sértésnek szánom) fegyvertelenül érkezik egy szellemi párbaj kellős közepébe. Szájukból lóg a funkcionális analfabétaság, és érzéketlenség totális jelenléte.

- Mit ártott neked szerencsétlen? - hangzik el ajkaimról a kérdés. 

A válasz nyomdafestéket nem tűrő orbákolás kíséretében érkezik, melyet fel sem veszek magamra. - Csodás gyermekkorod lehetett - gondolom ismét magamban, veszem a dzsekim. Odalépek a pulthoz, megköszönöm a kávét, kitartást kívánok a mai naphoz, és hangosan köszönve illedelmesen távozom.

Szemetel az eső. Áztatja arcom, ami egy cseppet sem zavar.

Mentőautó száguld el mellettem irgalmatlan tempóval, hogy életet mentsen.

Az utcaseprő serényen végzi a dolgát fagyban, hőségben, hogy tiszta legyen a város.

A postás ugyanez. Dacol az időjárással, hogy megkaphasd a csomagjaid, a csekkeket, a hivatalos felszolításokat, vagy a leveleid.

A busz, sofőr nélkül nem megy sehová.

Rendőr nélkül nincs törvény és biztonság.

Tűzoltó nélkül tűz van, káosz, romok.

Tanár nélkül nincs oktatás.

Orvos és ápoló nélkül ki gyógyít meg, ha veszélyes kórságban szenvedsz.

Bolti eladó nélkül nincs semmid otthon.

Pincérlány nélkül nincs kávé előtted.

Ahogy földműves, vagy állattenyésztő nélkül élelem sincs otthon.

A szemetet sem hordja el senki, ha nincs kukás.

Ez csupán néhány példa, de nagyon sok lenézett, becsmérelt, alulértékelt ember nélkül nem működne a társadalom. Nem az ügyvédek, bankárok, tisztségviselők az igazi fogaskerekei a gépezetnek. Ők csak a díszes számlap, és fluoreszkáló mutatók az órán.

A mindennapok hősei itt járnak, itt élnek közöttünk. Becsüljük meg őket jobban! Nélkülük mi csak tehetetlen, önmagába forduló massza lennénk az élet nevű "játék" 21. századbeli sakktábláján.

Nem sajnálom azt a pénzt, amit a lány kezébe tukmáltam. A helyijáratos buszra szállva, a munkahely felé zötyögve viszont már azon agyalok, mi lesz ma a gyárban...

/Róth Lajos/

Mi, Írók - bárki aki pennát ragad -, néha olyanok vagyunk mint az istenek. Természetesen itt nem az isteni beképzeltségre, nem is komplexusokra gondolok - távol álljon tőlem mindkettő -, pusztán azt a tényt igyekszem reflektor elé helyezni, hogy mi is teremtünk. - Mint mindenki, aki valamilyen alkotói munkát végez ezen a földtekén...

Sokszor fantázia univerzumok sokasága jön létre a tollunk sercegésének nyomán. Bolygókat népesítünk be teljes élővilággal, egész városokat, településeket kolonizálunk az ott élő embereknek betűink nyomán.

Korokat, esetleg ál-törtenelmi évszámok eseményeit öntjük képzeletbeli alakjaink elméjébe. Sőt! Akár társadalmi rendszereket is létrehozhatunk.

Hősöket, karaktereket, embereket teremtünk. A jellemeiket és sorsukat formáljuk. Élet és Halál urai vagyunk, hiszen egyetlen tollvonással meg is tudjuk semmisíteni ezeket a karaktereket.

Remekül hangzik. Igaz? Csodálatos dolog, egyben nagy felelősség! Azt pedig még nem is említettem, hogy a valóság pontos és olvasmányos tálalása még ennél is nagyobb felelősség!

Miért?

Mert soraink nyomán mutatkozik meg egyenességünk. Becsületünk. Őszinteségünk. Hitelét veszti az, és saját erkölcsét hagyja fuldokolni a sötét tintába, aki tolla nyomán is valótlant állít. Tartja a mondás: "A szó elszáll, az írás megmarad".

Ha csupán egy ember fogja szavaink és mondataink összességét olvasni száz és száz esztendő múlva, akkor azt teljes bizonyosságal tekinthetjük a szellemünk halhatatlansagának. Az "öröklét" privilégiumára pedig az méltó, aki igazat szól és cselekszik, illetve kellő alázattal és nyelvünk értékeinek megőrzésére törekszik...

/Róth Lajos/ 

Ki a nő? Számomra ki az, kire úgy tekintek mint a gyengébbik felem, kinek lelke sokszor erősebb bármelyik férfi szellemnél?! Kinek szépsége nem a közösségi termőföldek dekoratív búzakalászaihoz mérhető, akik a lájkok viharaiban lengedeznek, s közben áruba bocsájtják erkölcsüket.

Ki a NŐ? Az igazi nagybetűs?!

Akinek a mosolya felforralja a spirituszt, természetessége pedig vonzza a tekintetet. A szeme pedig... bejárat az ő szívéhez, hol a legfontosabb dolog lakozik. A nyers és meztelen lelke. Csupasz tündöklő valója, mely nem földi fényben fürdik.

Aki büszkén viseli sebeit egy életen át. Aki arra vágyik, hogy szeressék. Akit az érzelmei öltöztetnek, nem pedig az aktuális divat. Akinek minden apró titka ott van a szemében.

A nő az, aki egy Anyaoroszlán, ki megvédi kölykeit és az életre neveli őket.

Egy gazdálkodó, ki az élet magvait csíráztatja gyermekében. Akinek hallása milliónyi apró csemete hangzavarában is felismeri a vérét, de néma gyermekének is érti minden szavát és érzelmét.

Egy Anya, aki maga a törvény, s a család tagjainak igazat ad. Igen. Egy olyan Anya, kinek a vállai még magánál Atlasznál is több súlyt bírnak. Vígasz a sötét lelki homályban...

A nő lehet Nagymama is. Kinek húslevese gyógyír minden sebre. Kakaója simogatja a lelket, baracklekvárjának íze pedig kísér a hosszú úton.

Egy Nagymama az, akinek ráncait a gyermekei festették, de mosolyát az unokái tették teljessé.

Akinek nincs párja a világon, talán a Nagypapa.

Aki egy igazi őrangyal, mert bizony az univerzum szeme nem lehet mindig rajtunk. Az anyák tanácsadója, az unokák cinkosa. 

Hogy ki a nő? Van még kérdésetek? Számomra ez a NŐ! Aki mellett teljes értékű férfi, apa, nagypapa lehetek!

Na de milyen az a férfi, akire magam is példaként tekinthetek?

Bizony ők nem a közösségi termőföldek pipacstipró rosszfiúi. Sem a sármos fehérlovas idegen, aki a kislányok szívét melengeti hosszú magányos napokon, majd dolga végeztével belelovagol a naplementébe.

Ki az a FÉRFI? Az a nagybetűs?

Aki csak magán uralkodik és nem másokon. Aki mindig tudja hogyan kell viselkedni.

Egy kőszikla nyugalmával, és egy Oroszlán méltóságával jelenik meg, bárhova is viszi útja.

Az igazi férfi érez, és minden körülmények között vállalja érzéseit. Az a pár könnycsepp pedig ami szeme sarkában megjelenik néha, a legőszintébb érzéseiről tanúskodik. Nem fél megmutatni önmagát.

Lángra lobbantja a gyengébbik nem lelkét, mely a nő egész lényét ragyogásra bírja. 

Az igazi férfi teremt és önmegvalósít. Nem komfortot keres, hanem kihivásokat, és maga alkotja meg céljait. Felismeri és legyőzi hibáit.

Csinálhat gyereket is, de csakis egy igazi férfi válhat nagybetűs Apává! Ha az Anya a táptalaj, akkor az Apa a fa amibe a gyermeke kapaszkodhat. A családban a fia példaképe, a lánya őrangyala, az Anya kegyeltje. A biztonság megtestesítője, a befőttesüvegek réme, a villanykörték kicserélője, az elromlott dolgok szerelője, és a humor kiapadhatatlan forrása.

S a férfi lehet Nagypapa is. Mesék és régi történetek mesélője. Unokáinak bíztatója. Angyalszárnyai alatt egy egész család erkölcse és őrzője.

Igen. Ez a példa, amivé magam is szeretnék válni utam során.

Hogy ki a férfi? Hogy mit várhat tőle a nő? Ugyanazt várhatja, mint a férfi a nőtől. Csiszolatlan gyémánt mindkettő. Mert nem a tökéletességet kell keresni a másikban. Az pusztán tündérmese. Sokkal inkább egymáshoz csiszolódva válni tökéletessé... együtt... Hiszen csak a férfi és a nő teheti egymást igazivá!

/Róth Lajos/

Teljes szívemből örülök, hogy megérkeztél. Ide az enyészpontba, ahol összefutnak a vonalak. Ahol a perspektíva és a lélek összeér. Ahol jól, csak a szíveddel láthatsz, mert a szemeid nem értik mit rejt a zordnak tűnő táj valójában. Nézd milyen más itt minden:

Csak bámuljuk a napfényt. A felhőket. A vihart, a szelet. A kibontakozó és varázslatos színekbe öltözködő Őszt. Az elkápráztató elmúlást. A fákról aláhulló milliónyi levél táncát a szélben... Mindegyik egy üzenet.

A koszos házakat, a mellettük szaguldó gyorsvonatokat. A károgó varjakat. A furcsa embereket, ahogy lehelet-dohányoznak az utak mentén kopaszodó fák árnyékában. Csupán álljunk meg egy pillanatra, hogy megcsodáljuk és megéljük az élet pillanatait. Gyújtsunk rá mi is erre a levegőre...

Érzed a rezgéseket? Ha nem, bátran nyisd ki a szíved! Ha nem megy, segítek. Hunyd be a szemed. Emlékszel még arra, milyen volt először látni a Balatont, és kisgyerekként a vonat ablakához tapadva bámulni a nagy kékséget?!

Vagy a gyermekünk üres cukrospapírjában egy szívből jövő ajándékot felfedezni?!

Igaz, nincs gyermekem, de boldogsággal tölt el ha elkapok egy egy ilyen pillanatot... Egyáltalán tudod mi az a boldogság?

Mosolyt csalni valaki arcára.

Könnycseppet ejteni búcsúzáskor, hogy azt majd egy újabb mosollyal itassuk fel egymás szeméből, a következő találkozás alkalmával.

Jót tenni és nem várni viszonzást, csupán érezni hogy jót cselekedtünk és azt szeretettel tettük. 

Mikor képesek vagyunk mosolyogni szinte mindig, és a jót felfedezni olyan dolgokban, amire mások nem is figyelnek igazán.

Pusztán szenvedéllyel élni meg minden pillanatot. A könnyeket, a nevetést, a legörbült szájat, az egyenes testtartást, mindent!

Mikor nem csak ábrándozunk, hanem merünk álmodni valami megvalósíthatót és teszünk is érte.

Állni és várni, közben nem unatkozni. Mint ahogy mi is megcsodáltuk imént az évszak árnyalatait...

De tényleg ez a boldogság?

Hiszem is, vagy csak mondom hogy boldog vagyok?

A jelenben kell élni!

A boldogságra nem célként tekinteni, hiszen érte nem kell küzdeni. Jó tudni, hogy egy olyan érték amit senki nem vehet el tőlünk.

A boldogságot nem pénztől, nem anyagi javaktól, nem egy párkapcsolattól vagy személyektől eredeztetni. A boldogság belőlünk indul. A boldogság akkor érkezik, ha megismerjük és elfogadjuk magunkat. Az kell hogy legyen boldogságod forrása, hogy te milyen ember vagy, hogyan érzed magad.

Ezt nem tárgyaknak, nem személyeknek kell éreztetniük veled.

Ha a boldogságot keresed, legyél te az első magadnak. Szeresd a párod, szeresd a családod, a barátaid, de a legfontosabb, hogy szeresd magad! Akkor tudsz igazán adni! Mert csakis akkor leszel igazán boldog, ha megtalálod a helyed a borongós városban is, nem csak a napos tengerparton!

/Róth Lajos/