Edeke blogja

ez, egy képvers, csak túl nagy, hogy itt megjelenhessen. de azért, talán ez segít:
https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/q71/s720x720/945057_540360356030429_904610065_n.jpg

 

 

Bár jobban élnék, mint száz éve,

és a munkámért, ha lenne,

annyi-annyi pénzt kapnék,

hogy ne legyek elveszve.

 

Egy nagy szelet kirántott hús,

ezt jelented, hazám,

hogy megkapjam, (hogy megkapjalak)

el kell mennem az ám!

 

Mert nem elég, elégedetten,

élvezni, e földi mennyet,

amíg mannát, nem teremsz, meg,

addig, sajna el kell, menjek!

 

El egy másik, rossz országba,

ami milyen? Nem ilyen!

Ott a népek nem is sejtik,

a Paradicsom vajh’ milyen!

 

Nem tudják, mert vezetőik,

nem atyáik; szolgáik,

s nem sejtik, hogy mi a mámor,

mert nem mennek el odáig!

 

A nagy sztrádán, Európán, velünk

mind-mind szembejön,

s nem tisztelik okosságunk,

egy sem int, egy sem köszön!

 

Ha adnának pénzt, kölcsön gyanánt,

Hű, de olyat tehetnénk!

Csinálnánk, nagy hadsereget,

akkor nekik mehetnénk!

 

Lenne sírás, rívás, ugye?

Ugatnának Istennek,

hogy a Magyarok nyilaitól,

Édes Uram mentsél meg!

 

Persze addig magunk módján

építjük fel a jövőt,

mert jövő lesz itt, ha meghalunk is,

a jövő Itt lesz mielőbb.

 

Hej, csak az a kirántott hús!

Csak a hiánya ne fájna,

de áldozatot kellett hoznunk,

s Én az vagyok, hiába…

 

Pedig, ha belegondolok,

gyerekként miket ettem?

Anyám otthon maradt velünk,

így nem magamat neveltem.

 

Apám igen nagy ember volt,

persze, csak a szememben,

mikor munkából hazatért,

megöleltem, szerettem.

 

Ha fáradtan, asztalhoz ült,

nem szorította bánat,

mert dolgozott, így biztos jövőt,

biztosított fiának.

 

S ettük a kirántott húst,

hozzá rizst, vagy burgonyát,

s beterveztünk, csak úgy spontán,

egy délutáni strandolást.

 

Megtehettük, mert apánknak

elég volt, egy fizetés,

Nem volt villánk, vagy nyaralónk,

de volt jókedvünk, s nevetés.

 

Édesanyám, nem dolgozott,

ah’, de mit is beszélek?

Az ő nagy munkája nélkül,

nem lett volna jó élet!

 

Ha iskolából haza mentem,

étel, ital, s a szíve várt,

mindegyik nap, minden percén,

karja biztonságba zárt!

 

Ha találkoztam oly dologgal,

mit buta agyam nem értett,

Ő elmondta, hogy mi, miért van,

a lelkével így védett,

 

Nem kerestem drogot, sziput,

mert elkábított életem,

gyermek voltam, boldog voltam,

elég volt ez Énnekem.

 

S tudtam Én is ilyen leszek

 családom, lesz, gyermekem,

s tudtam azt is nekem lesz a

legcsodásabb életem.

 

Most szégyenkezem, igen nagyon

ez apró siheder előtt, mert

tudom, sírva  fakadna,  ha

látná  az eltelt  időt!

 

Van gyermekem, de alig látom,

mert munkából munkába megyek,

s lelkem sötét-mély bugyrában

őrzöm a szeretetet!

 

Feleségem, is dolgozik

(de szerencsés házaspár)

ám kislányom a tévé előtt

tudja, meg mi a világ.

 

S rántott hús is akkor vár, ha

a sorban odakerülök,

előbb a bank, villany, s számla,

amíg el nem terülök.

 

Hát kis országom, gratulálok

fejlődtél, egy jó nagyot!

Ki nem boldogul, elmehet!

Elmehet, Oszt jónapot!