Volt miért

Míg ajkunk bársonyban egymás ajkára várt,
Míg felöltöztünk tiszta szavakkal
Míg vetkőztünk belül a rohanó világ
Megtelt ünneppel, egymásra tekintő ablakkal.

Míg őriztük arcunkon az édes ízt,
Míg a nap felfalta a félhomájt
Míg néha elfáradtan sírtuk magunk a holnapba át,
Felvettük a méltóság derűsebb mosolyát.

Míg bölcsebbek lettünk, tudtunk,
Míg éreztük, éltettünk.
Míg végül, ha semmink se maradt, csak fújt,
S hordta a szél tovább máshova kis életünk.

Míg kivetítette csillagszemeit az éj,
Míg figyeltük mit súg a világos hold
Míg gyermekként oly tiszta volt a fény,
Még, mikor még jó anyánk csókolt homlokon.

Míg mamánk öreg tenyeréből ittunk,
Míg apánk erejéből mertünk
Míg megvolt minden résznyi magunk,
Míg volt szándék, hogy egymásért teszünk.

Míg nem tudtuk, hogy fogy a még,
Míg nem tudtuk, hogy öregszünk
Most mindenért annyi kezet csókolnék,
Hogy volt miért megszületnünk.