CsJ

Időbe telt, minek kertje mára a nincs,
De a bocsánatnak kis madarát
Én így kérem, szálljon!
Szeme tükrében, ha oda ért,
Engem egy kicsit szemed benne lásson.
Neved versben ragyog,
S szavaimon könnyedén csillant,
Egyenes rohamosságon
Túlre nyílt szóhalom fonta.
S lám, a falak lapjainak takarója
Ma engem így von be magába,
Mint egy megérdemelt, ócska akotót,
A maga meggondolatlanságába.
Értem nem reppen fel, de én
Reptetem a szelíd csendbe, hogy
Bocsánat szárnyakon
Érkezzen válladra a szó,
S lelkedbe e messziről így tehessem.

Elmém forgácsainak gondolatvetője,

Egyetlen szemérmes pillanat 

Gyöngy szemeken síró felület 

Az arcom.

Tekintetére vágyó őslét,

Ha lettem, és lettem!

Gyönyörűn szálló pillangók között

Vágynak oszlopa testem.

Mert úgy láthattam be
Szívembe általad -
Mint visszaszállt falevél
Az őszi fa ágereire.
Talán gyenge láttatás-e kép,
Talán életem
Legteljesebb bizonylata
A szeretetem kimutatására...

/Barátsággal/

2021 Október 19.