A nemzetiszín bicikli

A  nyolcvanas  évek  elején,  jócskán  még  a  Kádár - rendszer  idejében  történt  meg  az  alábbi  eset:

A  nagyszüleimnél  töltöttem  a  nyarat  egy  somogyi  kis  faluban,  Várdán.  A  falusi  gyerekek  persze,  idegenkedve  és  olykor  gúnyolódva  fogadták  a "városi  kölyköt",  de  volt  egy  közös  pont  a világunkban:  a  biciklizés. 

Mi,  lakótelepi  fiúk  az  akkori  motor - műszaki  bolt  "kínálatából"   "sufnitunningoltuk"  a  boldog  emlékezetű  Csepel  Camping  cangákat,  amely  főleg  a  különböző  színekre  való  átfestésekből  és  a  "crossosításból"  állt:  a sárhányókat  megemeltük  egy  hosszabb  tartó  segítségével,  a  láncba  betoldottunk  egy - két  szemet  és  a  hátsó  kerékre  az akkor  már  szórványosan  beszivárgó  és  ritka  jó  cserealapot  jelentő  BMX külsőket  szereltünk  fel  ( BMX - et  csak  évekkel  később  lehetett  itthon  is kapni ).  Aki  nem  tudott  hozzájutni,  az  bizony  a  hazai  kereskedelemben  bőven  beszerezhető,  szovjet  gyártmányú  "Verhovina"  külsőre  szorítkozott,  ill.  préselte  rá  a  felnire  -  mint  jómagam  is.  Ennél  a  külső  gumiméretnél  már nem fért  el  a  hátsó  sárhányó,  csak  a  krómozott  csomagtartó  a  lámpákkal.  Mai  szemmel  visszatekintve,  inkább  az  indiai  buszok megjelenési  világával  rokonítható  némelyik  akkori  járgányunk,  de  mi   persze,  nagyon  büszkén  róttuk  a  parkolók  vagy  az  erdei  utak  kilométereit. 

Nos,  ezzel  az  átalakított  biciklimmel  érkeztem  a  faluba  azon  a  nyáron  és  rögtön  feltűnést  is keltettem  vele  a  megszokott  "tanyabike" - ok  világában:  "Hát  ez  meg  hogy néz  ki?"  ( A  falu  tintása )  "Ez  semmire  sem  jó..."  ( A  postás)  "Apám...  ezagépatiedé?"  ( Az  első  korombeli,  majd  újdonsült  barát ).  Akárhogy  is,  önkéntelenül  sikerült  beindítanom  az iskolai  szünetben  otthon  veszteglő  srácok  fantáziáját,  ami  eleinte  abból  tűnt  fel,  hogy  szinte  mindennap "új"  bringával  láttam  egyiküket,  másikukat.  A  szárnyaló  fantáziáknak  itt  is  csak  az  elérhető festékkészlet  és  a  zsebpénz  szabott  határt:  volt,  akinek  fekete - (hőálló)arany  színben  ( a  la  ravatalozó )  pompázott  a  "vasa",  de  előfordult  két  menyasszonyfehér  is, valamint  a  traktoros  fiának  a  gyanús  nemzetiszínű  "gépe"  is:  a  hátsó  villa  gyepzöld,  a  váz  közepe  törtfehér  ( azt  hiszem,  ez  baráti  kölcsönfesték  volt )  az első villa  és  a  kormány  pedig  a  traktorokon  jellegzetesen  akkoriban  használt  matt  paprikapiros  ( a  nemzeti  szín  nem  politikai  szemléletből  volt  gyanús,  hanem,  mert  az  apjának  éppen  zöld és  piros  Zetorjai  voltak ).  Hát, így  alakultunk  az  egymásnak  kölcsönösen  nyújtott  szerelési/mázolási  segítség  keretében  pár  napon  belül  a  falu  közlekedésébe  új  színeket  hozó  csapattá. 

Egy  napon  a  Fő  utcát  róva  ( három  kis  utcára  oszlott  a  helység )  elérkeztünk  a  templom - kocsma - posta  térbeli  "szentháromsága"  elé.  A kocsma/bolt  előtti  teraszon  békés  együttsörözésben  beszélgetett  a  plébános,  a  párttitkár  és  a  postamester.  Ahogy közeledtünk,  szinte  kedvtelve  tekintettek  italuk  felett  a  színes  társaságunkra,  ám  ebben  a  pillanatban  megtörtént  a  baj:  a  traktoros  fia  belehajtott  egy  kátyúba  és  elegáns  tigrisbukfenccel  átvetette  magát  a  járműve  zetorpiros  kormánya  felett,  majd  elterült  és  a  saját  biciklije    még  abból  a  lendületből  jól  hátba  is köszöntötte.  Persze,  szégyellve  a  figyelmetlenségét,  hamar  talpra  ugrott  és  leporolta  magát  az  ijedten  a  közben  felugró  notabilitások előtt,  majd  indulatosan  belerúgva  a  földön  heverő  kerékpárjába,  fennhangon  felajánlotta  egy pásztorórára  az  Úrnak  ( "Hogy  az  Isten  b..ssza  meg  ezt  a  vörös  kormányt...").

Mivel  a  párttitkár  volt  a  fiatalabb  ( és  így  a  gyorsabban  odaérő )  tőle  kapta  a  pofont  és  az  intő  - kérdő  mondatot,  hogy mi  ez a  nyilvánosan  megejtett  reakciós  megnyilvánulás?!?  Majd,  a  plébános  is  értésére  adta,  hogy  szükségét  látja  némi  lelkigyakorlat  elvégzésének  és  várja  a  másnap  reggeli  misén,  ahol  is majd  kirója  a  penitenciát  az  "átokkal  fertezett  szájú"    eltévelyedettre.

Harmadnapra  a  kérdéses  kerékpár  át  lett  mázolva  amolyan  halvány  narancssárgára.
Ami  gyanúsan  emlékeztetett  a  mezőgazdasági  vontatók akkoriban  használt  színére...