1968 blogja

Humor
1968•  2015. március 9. 19:29

A franciabugyi dicsérete

 

 

Mit  nekem  a  cérnatanga: 

csak  egy  falatnyi  fogselyem 

-  vénuszdomb  a  kirakatba’  - 

és  nincs  benn  semmi  rejtelem. 

Nem vonzó  a  ”nagyibugyi” 

( mértéke  a  kempingsátor ) 

ezt  viselte  anno,  hugi, 

mikor  állt  a  …  cserkésztábor. 

Ugyanígy  a  jégeralsó 

( hanyag  nő,  ki  ilyet  láttat ) 

hideg  ellen  nem  utolsó 

-  mégis,  lehűti  a  vágyat. 

Létezik  annyiféle  még: 

sportos  pamut,  rövid  naci 

’s  ha  kivillan  két  fél  fenék 

pimaszul  ( mint  a  piaci 

légy )  apró  farát  riszálva 

vagy  string  bikiniben  feszít, 

 így  a  férfi  éji  álma 

korántsem  lesz  többé  szelíd. 

Női  domborulatokat 

csomagolhatsz  ezerfélén, 

-  mindegyik  másképp  csalogat  - 

’s  úgyis  behódolsz  a  végén. 

Mégis,  francia  fazon  a 

női  alsók  királynője, 

melybe  álmaim  asszonya 

ábrándjaim  kell,  hogy  szője, 

hisz,  egy  finom,  csöppke  csipke 

fitos  félfranciabugyi, 

férfiszemet  odacsípve 

női  csípőn  -  legszebb,  ugyi? 

 

 

( 2014.  április  05.  ) 

1968•  2015. február 26. 20:54

Dutyidiéta

 

 

Orvosom  mondott  egy  olyat: 

adjam le  a  túlsúlyomat. 

Állította,  rajtam  áll  csak, 

életmódot  kell, hogy  váltsak: 

múlté  legyen  hús  és  fasírt,

gyümölccsel égessem  a  zsírt.

 

Hát, vitaminbomba  gyanánt 

megettem egy  kiló banánt, 

ám,  a  gyümölcs  furán  hatott: 

az  alfelem  -  mint  a  fagott  - 

szólt,  és  közben  a  nép  bódult 

( a  bomba - rész  megvalósult ) 

 

Elsőnek  feleszmélt  Pista 

’s  így kiáltott:  ”Terrorista!” 

Hiába mondtam,  hogy  téved, 

kihívták  a rendőrséget… 

le  is  fogtak  azon  nyomban: 

Mit  rejtek  a  nadrágomban? 

 

Most  ülök a  börtönpriccsen 

-  a  türelem  minden  kincsem  - 

várok  egy mentő  tanúra, 

jól  halad  a  fogyókúra: 

eledelem  víz  és  kenyér 

( ’s  nadrágom  már  kétszer  beér ) 

 

 

( 2015.  február  21. )

1968•  2015. február 7. 17:51

Óda vagyok, magáért

 

 

Ha  merném,  fennhangon  dicsőíteném  

( de  félek,  hogy  más  férfi  meghallaná )  

's  így  sosem  lehetne  végül  az  enyém,  

mert  Önre  igényt  tartana  ( naná )  

 

’s  észrevenné  valami  gengszter  vagy  divatmajom, 

mikor  már  szóvá  tettem báját,  kellemét 

és  régen  késő  lesz:  sirathatom, 

mert  aztán,  többé  nem  kellenék 

 

és  minden  igyekezetem  hiába  volna,  

ha  még  egy  versenytárssal  is  küzdenem  kellene  

-  nem  elég,  hogy  érveimre  kacagva,  rácáfolva  -  

bosszantásomra  oszt  másoknak  mosoly – kegyet…   

 

Pedig,  számomra  istennői  kegy  ez  a  mosoly   

( a  szívét  koldulónak  éltető  erő,  manna ) 

ki  Önért  lassan  hamvad,  akár  lámpaizzón  a  moly  

vagy  anno,  Rouen  főterén  Szent  Johanna… 

 

Hát,  magamba  zárom  e  zengeni  vágyó  magasztalást,  

míg  bánatomat  visszafojtottan  takarja  a  csend,  

mint  koporsómat  majdan  sötét  damasztpalást,  

csak  egy  érzelem - szú  perceg  szívemen,  odabent 

 

mert  az  élet  szerelem  híján  nem  marasztalt.  


Hát,  így  vagyok  ezzel  első  találkozásunk  óta:  

elakadt  lélegzettel,  belülről  sorvadó  szavakkal, 


de  csak  Magáért  vagyok  egy  két  lábon  járó,  néma  óda. 


( 2015.  február  07. )

1968•  2015. január 28. 20:40

A zeper és appotyka :)

 

 

A  nagy  esőzés  idején  történt  meg: 

Szederfalván  egy  kukoricán  hízott  potyka 

-  fittyet  hányva  természeti  törvénynek  - 

megkívánta  a zepret  ( hátha  úgy  fogyna ) 

A  tavaszi  áradást  kihasználva 

suttyomban  átúszott  a  zeperföldre, 

ahol  teljesülhetne  diétái  álma 

és  búcsút  inthetne  a  túlsúlynak  örökre. 

Ám,  a  gazdasszony  is  szemfüles  volt 

( termése  közt  sosem  lelt  még  vízi  kártevőt ) 

nem  érheti  a  földjét  efféle  szégyenfolt: 

hogy  a  kertjében  egy  kövér  potyka  nőtt. 

Kivetette  hálóját  ( azaz  teszkós  szatyrát) 

a  meglepett  pikkelyes  parazitára, 

mialatt  magában  mormolta  a  mantrát: 

”A  zeperrablásnak  most  meglesz  az  ára!” 

Vitte  is  a  zsákmányát,  mérlegre  téve 

és  Pavlovi  reflexekkel  küzdve  a  torkában 

( nem  evett  halat  már,  vagy  negyven  éve ) 

nyugtatta  a  vergődőt,  simogatva  lágyan, 

miközben  lázasan  keresi  a  titkos  receptet, 

melyben  a  ponty  és  a  zeper  összepasszol 

( a  hal  a  mérlegen  gyanakodva  kepesztet 

hideg  ”halvére”  már  csöppet  sem  angol ) 

ámde,  a  szerencse  nem  hagyta  cserben: 

ősi  szakácskönyvéből  hiányzik  az  a  lap  éppen 

( úgy  néz  ki,  az  uszonyos  megúszhatja  nyersen ) 

és  a  nő  is  véli:  jobb,  hogy  a  ponty  hazaérjen, 

mert  így  elterjesztheti  a  tóban  a  rémhírt, 

hogy  mi  vár  itt  a  zepret  dézsmáló  halakra: 

kóstolhatják  a  tepsiben  a  szalonnazsírt 

és  nem  terem  bennük  többé  halikra. 

Mert,  mégis  mi  lenne,  ha  minden  süvölvény, 

fittnesszőrült  hal  gyümölcsöt  zabálna? 

Augusztusra  vajon  még  mi  nőne  a  földjén 

eper,  dinnye  vagy  ponty  helyett?  Bálna? 

 

 

( 2014.  május  14. )