1968 blogja
GondolatokKiindulási pont
Örökös gyanakvó vagyok ( ez már a védjegyem )
analógiákban látom nyomát az igaznak.
Vakhit nem hat reám, sokkal inkább az értelem
- mivel az elfogadásnak veszélyei vannak.
Tapasztaltam, milyen képlékenyek a határok
és, hogy túlfeszíteni őket sohasem szabad,
mert kétes értékű a láz fűtötte hatásfok,
melyben nem heged a régi seb - újra felszakad.
Nem feltétlenül a becstelenség mutatója,
ha bárkiben a vívódó kettősség: lételem.
Egyazon órának lehet ezernyi rugója,
az idő is folyton változhat - de a mérce nem.
Nem érdekel a bőrszíned, se jelkép, se vallás,
ha látom körmeid alatt a véralvadékot
( hogy ki kezdte el, azzal is tele van a padlás )
Csak azt figyelem merre tartasz és mi a célod.
2015. 08. 29.
Lumbálpunkráció
Úriembernek ( avagy úri némbernek )
látszani mindenki szeretne, sőt: akar,
míg körülkerítetlenek a humán állatkertek
és majomgesztusok nyomán fénylik a kutyasz…
Nna, de ne disznólkodjunk írásban, hiszen
édes anyanyelvünk megoldást kínál:
jó magav i s e le ttel még sokra viszem,
a magat a r t á snak pedig a sors a zsebébe pisál
menetrendszerűen, hogy csak úgy fröcsög,
mint az a másik, sárból - porból gyúrt,
külsőre tetszetős kis … ( ld.: tejtartó edény )
aki a fővárosban adja a vidéki ficsúrt,
de ”lejön” apanázsért minden elsején.
Hát… ritka találmány az ember,
’s aki megalkotta, rég beláthatta:
zsák(utcá)ba fulladt mára ez a tender
is - hiábavaló a sok csinnadratta,
a teremtéselmélet, a megcsalt hit és remény,
alanyaként nem tudom, mi lenne jobb:
nyilvánosan szégyellni vagy, ha elrejteném
talmi fénybe öltözve, hogy némi éhkopp
mardossa aszott lelkiismeretemet.
Pedig, nem az én bűnöm és nem az én ”dolgom”,
mégsem vonhatok vállat vagy jelenthetek beteget,
miközben esélyem sincs rá, hogy egyszer megoldom.
Rájöttem, Isten gordiuszi csomói szórakoztatóak:
lehet, mert nem tudom, mi vár mögötte
vagy bosszantó együtthatóként összeadódnak
( és az sem zavar, hogy tán meg sem kötötte )
( 2014. július 12. )
Breaking news
Nézem azt az arcot a pixelek mögött
- újabb kutya a magabiztosság láncán -
más nyakörvet rá ugyanaz az akarat kötött,
de hiszi, hogy mögé odaáll a Soros Sátán.
Röhögve visszaél vele, hogy sok a hasznos idióta,
kinek narancsnyáron a lábán bölcsész - szandál,
de sohasem fog megérni az autóra, televízióra
és észérvek helyett hamis trendeket skandál.
Nem baj: higgyünk a feltámadásában,
míg néhány épp szabad kőműves egy nemzetet lebont,
az itt lakóknak úgyis csak egy átjáróház van
és megszállhatták ( akár a Nyugatiban a peront )
a zsigerből fél - úton a világnemzetté váláshoz:
míg itt kárhozottakból épül a mennyország
( majd a ”tartalékok” hordják a vasat a vágányhoz )
Naná.
Akárhogy nézem, nem hinném, hogy átkoznák,
aki végre félbeszakítaná.
( 2014. október 25. )
Vágatlan
Mikor eltávozol erről a földről,
nincs mit magaddal viszel vagy tovább őrzöl,
talán csak a neuronjaidba beleégett,
ezernyi, édes - bús emlékképek
sora - mely bennem is végigpörög:
Privát filmmúzeum, melyet életemtől örökölök
és újraéledhet fáradt szinapszisaimon
( amúgy: sosem volt jó az orvosi latinom )
utolsó matiné gyanánt egy párás délelőtt,
mikor a sors már minden poént lelőtt
és nem dob új esélyeket egy elmúló élet,
mert lefutott a celluloid és momentán - tényleg.
Annyi kihagyott lehetőség kínozza az embert:
vonzalmak, miket elcsókolni nem mert,
bánhatod, amit megtettél vagy nem - és ahogy -
mikor a lélek lélekben térdére rogy
és szeretné csak még egyszer újrakezdeni,
de ebben nem segíthet akármekkora zseni,
akár a lestrapált őrzőangyalod
( a szárnya nem a tiéd ) magad vagy és gyalog.
Mégse csüggedj, hogy elvetéltek egykori vágyaid,
ne hidd, hogy cselekményed csak enyészet sarába vitt:
- állítólag Isteni a rendezői változat -
végtelen és nem vár reánk semmiféle kárhozat,
a Halál csupán a csapó egy másik jelenetnél
( amelyben - persze - megint csak statiszta lehettél )
( 2014. szeptember 14. )
Évkezdet
Kihűlt padot ráboruló zúzmara vígasztal:
az utcasarok ólomszürke, csüggedt végvidék.
Kősúlyos szárnyait bontogatná egy őrangyal,
de befedik csorba tollait hűs, fehér pihék.
A folyó feleselne még, jeget hozó faggyal:
csacsogni szeretne, játszani vizével egyre,
de siratóasszonyként hajol fölé a hajnal
’s felszíne oly’ fakó, mint a halott szeme tükre.
Most, olyan lassú ünnepélyességgel havazik,
vattacukrot varázsolva unott januárba
’s lelkessé sugallva a várakozást tavaszig.
Valami méltóságteljes csend szakad a tájra.
Kóbormacska lesi, ahogy földre hull az áldás:
mintha a Születés ideje most jött volna el
( kilenc élet megtanítja, mi a megbocsátás )
tiszta gyász leplére új sorsokat ír majd a Jel.
Más Nap fogadja a fáradt fényeket ma reggel
’s a kandeláberek elhunynak az üres téren.
Búrákon hagyaték ( jégvirág, dérlevelekkel )
a bennünk rejtőző rügyek üzennek, testvérem.
( 2014. február 01. )