Irmus 57
SzemélyesFájó gondolatok.
Szememben, könnyek tüze ég,
szivembe, fájdalom sajog.
Kezem imára kulcsolom,
csendesen kérdezem:
Istenem
e sok rosszat, miért méred nekem?
Kérdezem: De nem felel nekem,
érzem a könnyem elered.
Míg az utca kövét koptatva,
bolyongok céltalan,
emberek jönnek, mennek.
Ismerősök: de már nem köszönnek.
Bolyongva céltalan,
agyamba villan egy fájó gondolat,
van egy fényes út, mi még nekem,
járatlan maradt.
Talán el kellene indulni rajta,
megnézni mi van odaát.
Ott van e a sok eltávozott rokon, barát.
De Nem! Nem! Ezt nem tehetem,
nekem még dolgom van ide lenn.
Itt van velem a tudat, hogy
vannak még, kik szeretnek.
Mellettem állnak, s várnak reám.
Még sok-sok napon, és éjen át.
2010 10 19 Irmus57
Az Őszben.
Ülök a szobámban, és csendesen hallgatom,
ahogy az eső, kopog az ablakon,
amikor, elszállnak a sötét fellegek,
melyek most, takaróként borítják az eget.
langyos melegével, előbújik,
a távolinak tűnő napsugár,
fecskék vissza ülnek a villanydrótra, sorba,
csicseregve tanakodva, mikor is
induljanak ,a hosszú útra,
mert a gólyák, már elrepültek távoli otthonukba,
a fákról, már hullik a sárgás-barna levél,
a sok virág is, szírmait hullatja rég,
hírtelen feltámad a szél,
Hallgasd csak!
Ő is már az őszről mesél.
2010 09 15 Irmus57
A temetőben.
Amerre a szem ellát,
sírok keresztek fekszenek,
ide az emberek
csak koszorúkat,
virágokat hoznak,
én is csak megyek
megyek,
mert szeretteim
sírjához lépkedem,
nekik rég, nem fáj már semmi sem,
mert az örök birodalom ez,
hol ők is nyugszanak,
sírjukra,
a kedvenc virágukat hozom,
míg fényképüket simogatom,
lelkemben,
úrrá lesz a fájdalom, amiért
oly korán elhagytatok,
" Szemetekbe már,
El Nem Mondhatom!
Édesanyám Szeretlek Titeket Nagyon! ,,
2010 09 15 Irmus57
Álmomban.
Álmomban, egy csodás világba mentem,
de mikor oda értem,
a kezem, nem fogta meg, senki sem.
A fényes út, millió csillaggal volt kirakva,
és a napot, a hold,
sohasem takarta.
Emberfia ott nem létezett,
csak az oda szálló lelkek,
beszélgettek csendesen.
Ha szerettel, néztél fel az égre,
csillagom ragyogását,
csak akkor vehetted észre.
Úgyhiszem! Ez csak a mennyország lehetett,
ahová, az álombeli fényes út,
engem elvezetett!
2010 09 02 Irmus57
A nyárrol.
Hunyorogva néz a nap a födre,
jelzi, hogy a forró nyárnak lassan vége,
búcsúzik csendesen, hogy helyébe az Ősz léphessen,
de nem múlik el nyomtalan, mert
a sok szép fotó és emlék, mind megmarad.
Amikor űltünk, a hűsítő árnyakat adó fák alatt,
vagy éppen kézen fogva, sétáltunk le a partra, és néztük
ahogy a víz felett, szálltak a madarak,
mikor este lett, Tücsökzene szólt, világított a teli hold,
kísérőnkként a sok ezer csillag, fényesen ragyogott.
Horgásztunk, és jókat nevettünk, mert
néha hal helyett, a horgomra kagyló akadt,
csónakáztunk, fürödtünk nagyokat,
és néztük, hogy melyikünk megy,
a partra hamarabb.
Ha eljön majd az esős Ősz,
a zord hideg Tél, vagy
az enyhülést hozó Tavasz, és
megkérdeznéd, hogy
Emlékszel - e még?
Igen emlékezem!
Mert ez bennem örökre itt marad.
2010 08 30 Irmus57