1950.02.02 blogja

  

 

Otthoni emlékek

>

> Megkértek a klubba mondjak el egy verset,

> ezzel köszöntsek fel sok idős embert.

> A sorokat olvastam, nem maradt fejemben,

> mert régi emlékek tódultak helyükbe.

> Jártam kis falumban a szülői háznál,

> Velünk szemben lakó drága nagymamámnál.

> Nagyapám a padon pipázgat csendesen.

> Nagyanyám a konyhán ebédet főz éppen.

> Aztán a kezét kötényébe törli,

> szalad az udvarra tyúkokat etetni.

> Nagypapa valamit kiabál utána,

> de ő nem hallja, rohan a konyhába.

> Aztán egy szép napon nem rohant már tovább

> elment itt hagyott a drága nagymamám.

> Nagyapám azóta nem találta helyét,

> egy hónap múlva csendesen követte a nejét.

> Sohase gondoltam, hogy ennyire szerette,

> hogy a sírba is ily hamar követte.

>

> Aztán gondolatom átsuhant apámra,

> az együtt töltött utolsó szép napra.

> Juliskám, kislányom, vigyázz a anyádra,

> ha én már nem leszek nehagyjad magára.

> Nem gondoltam akkor, hogy utoljára látom.

> Születése napján borult reá álom.

> De az édesanyám, hála az Istennek

> velem van, és most itt ül közöttetek.

> 80 év terhe nyomja a vállát,

> felnevelte lányát és unokáját.

> Ma már dédunokák rajongják körül,

> annak, hogy még itt van az egész család örül.

>

> De gondolatomnak megálljt kéne szabni.

> Verstanulásból nem lesz így semmi

> Pedig milyen szépen kellene szavalni,

> amit szavakba nem lehet foglalni.

> Mennyi mindent köszönhetünk néktek,

> hogy dolgos két kezetek miattunk lett kérges.

> Így lassan a versemnek végére érek,

> Nagymamák, nagypapák csak annyit kérek

> Béke, boldogság, család és szeretet kísérje lépteket

> Őrangyalok serege vigyázzon reátok.

> Mindenkinek hosszú boldog életet kívánok.

>

> Ötvös Julianna

>