Temetem főnixmadarad

Temetem főnixmadarad

Ma végképp leléptem tőled,
elhaltál bennem mint a mag.
Nem vetlek magamba többet,
ott állok, hol a part szakad.

Egy éve jöttél hiába,
változatlan a tapasztalat --
elburjánzott, és imába
csak mentségül foglaltalak.

Múltam alig ezer éves,
így ücsörgök lakat alatt.
Szingli-létem töredékes --
temetem főnixmadarad.

Valahol

Eltörten fekszem az ágyon
keresem nyughelyem.
Repeszt a csend, és fázom
reszket lábam, kezem.

Koboldokkal harcolok
időrablók között.
Lassan fogytán az erőm --
mindjárt elköltözök.

Apám karjára vágyom:
szelíd vigasz nekem.
Ringok egy selyemszálon
nem találom helyem.

Valóság kése villan --
aprítja az álmom.
Befordulok egy helyen
ahol már nem látszom.

Létem hamu és iszap
a tengerbe vetem.
Ne keress, nem jövök vissza!
-- Valahol létezem.

VESZTESÉG

annyi év önámítás után
kiderült hogy nem is szeretsz
ugyan mért is szeretnél most
ha már akkor sem szerettél

vártalak mint egy vérfarkas
vérprofin kisminkelve magam
mohón a húsz év távlatából
előrántani a semmiből

de a semmiből nem lesz semmi
legfeljebb újabb hazugság
lejárt szavatosságú álom
mintha lennék az istened
ki megformállak magamnak

de már tudom melléd fogtam
semmim voltál semmit kaptam
húsz év távlatából látom
nem vagy nekem nem is voltál
és ma végképp leírtalak

könnyű szülés (1. rész)

maguktól futottak a sorok mint a hasmenés
beszéltek erről-arról rólad rólam bárkiről
régi emléket vagy nagy dolgokat emlegettek
rárontottak a papírra olykor értelmetlenül

máskor meg nagyra törőn világot megváltani
mert a léleknek öröm az írás mint a vurstli
borzongató érzés és még csodálja is ezért
megdicséri vállon veregeti önmagát

gyönyörködik a táj esztétikájában mikor
leírja mint őszinte giccsmentes naplementét
minden csupa álom és valóság is egyben
és a repülés benyomását kelti mintha
hallucinogéneket szedne pedig dehogy

ilyenkor angyal vagyok átlátszó szárnyakkal
emelem a mondatokat halhatatlanságukba
túlnőni túlélni minden földi katasztrófát
leginkább a saját kudarcaimat

és ez annyira dicséretes dolog lehetne
csak azt tudnám útközben hol marad el a katarzis

NEHÉZ SZÜLÉS (2. rész)

írás közben folyton elakadtak a szavak
mint nagy fájdalommal járó szorulásos szülés
beszéltek volna bátran ha lett volna nyelvük
kimondani a nagy vagy parányi dolgokat
emléket idézni rólad rólam vagy bármiről
de csak erőlködtek sokszor érthetetlenül

nem akartak nagyra törni világot megváltani
agonizáltak örömtelenül kényszeredetten
fájdalmas volt minden megnyilvánulásuk
izzadtak meg vakaróztak mint a bolhás kutyák
és nem volt ki emiatt vállon veregette volna őket

semmi gyönyörűséget nem leltek a tájban
melyből némi esztétikumot próbáltak kicsiholni
mikor egy giccses naplementét elemeztek
nehézkes volt mint a szárnyszegett repülés
pedig némi hallucinogénnel is éltek olykor

nagy mélységeben a poklok kínját járták
emelni a mondatokat nem volt hozzá emelőkar
saját kudarcukat sem voltak képesek túlélni
így a világot sem tudták többé megmenteni

és ez annyira dicstelen és szégyenletes volt
mely mély katartikus élménnyel ajándékozta meg őket

még hiszem hogy angyal is lehetnék

kinyílt lélekkel hosszú szárnnyal

de jön az este és a kárhozat

már sötét színekkel árnyal

ehetnék ihatnék rongyot ráznék

mint a szép és kapzsi emberek

de inkább tetőről holdat hányok

s ha nyugszom látom lelketek

kőtáblákkal vagytok körülvéve

pirosbetűs minden törvényetek

én a szellemmel együtt szállok

akkor se félek ha vétkezek

annyi hamut szórtatok magatokra

már nem látjátok ki él köztetek

én vétkem én vétkem így vallotok

hit nélkül szálló közhelyek

létetek fényes mint a képregény

tán még el is hinném ha látnám

de torz tükörben vagytok titánok

koponyaűri látvány

koravén versek szülője: én
álltam a verstenger közepén
szóapály mosta a verslábakat
fülkagylóba száradtak a szavak

koravén versek szülője: én
hullámokban tört rám a fény
pengéi éles ütemvonalak
meghasították a homlokomat

koravén versek szülője: én
szótömböket formál a szél
testét rücskösre marta már az ár
szirtjein ezer elhullt vers-madár