Zsanna-versek

TÁVLAT

nézem
az elrobogó
vonatot ablakain tűnő
képkockák fényei villódznak a
fáradt naplementén lelkemből feltörő
emlékek kísértenek sínek mentén ballagok
elmém a múlton kattog alkonyég vöröse vérzik az égre
rajzolom arcod lássam a képed érezzem – még élek - lélegzem
megérintem a távolodó messzeséget a vonat elrobog s Te vele suhansz
a pillanatban - semmit szorongatok - lelkem a sínekre fektetem s majd egyszer
valósággá válik az elképzelhetetlen - párhuzamosaink metszik egymást a végtelenben

TÁVLAT

nézem
a távolba futó
vonatablakon lepergő
képeket, fáradt naplemente
fényei villannak, lelkemből feltörnek
emlékeim, kísértenek, ahogyan a sínek mentén  
ballagok, elmém múlton kattog, alkonyég vöröse vérzik
égre rajzolom az arcod, lássalak, érezzem – amíg élek – lélegzem
megérintem a távolodó messzeséget, a vonat csak robog, s te vele suhansz
a pillanatban – semmiséget szorongatok – lelkem a sínekre fektetem, s talán egyszer
valósággá válik a vágyott elképzelhetetlen – párhuzamosaink metszik egymást a végtelenben

(régebben írtam )