Zsanna-versek
SzerelemEZEN A NAPON
EZEN A NAPON
e napon minden rózsaszínű lányos
a kék a zöld meg a riadt-magányos
a vöröset érje külön tisztelet
pír önti el a sárga merészeket
fellazulnak az erős karakterek
a legridegebb jellem is lépre megy
remete ördög szépre festi magát
selyemszalaggal köti át a halált
a szemafor is rózsaszínre váltott
barna bőrű angyalok mind elháltok
hű szerelmet esküsznek sarki ribik
feleszmélnek a füves zombi tibik
vattacukor fodrozódik az égen
egy bye alex dal depisek kedvében
jár szerelmet vall gügyén a professzor
s csókokat cuppant az elmeprocesszor
Minden arcod...
Minden arcod...
Minden arcod ismerős
Szívem veled viselős,
Képed emlékemben él -
Rajzolatán szép az ég.
Minden napom küzdelem
Kőfal óriás verem,
Reményt üldöző hajsza -
Sajog emléked arca.
Vágyak pallosa csapkod
Palotádba akarok
lenni Királynődíszben
utam lépcsőkön ível.
Csatáimat napokon
át kitartón harcolom, -
Egy lépésért ezer jár -
lelkem egyszer veled hál..
(átírt)
Egy szerelem margójára
EGY SZERELEM MARGÓJÁRA
Rózsaszín álomba – bukom a nemvoltba,
ujjaim homályból rajzolják arcodat,
vonszolom némán a kietlen napokat –
vádlóim bűnömet olvassák korholva.
Csókjaid hiányán naphosszat könnyezem,
eget hasít imám lelkemnek üdvéért,
serkentem magamban kék szemed emlékét,
elveszítve téged – magam vetélem el.
Éjszaka függönyén át bámulom, ahogy
képtelen szerelmünk darabokra szakad,
remegő ajkamról szavam utánad kap –
fakuló álmoknak szépségeit falom.
A semmi égboltján kaparászik kezem,
reményem tégláit elszántan csak rakom,
csetlő-botló lelkem szirmait hullatom –
emléked hordozom örök-szerelmesen.
(2010. február 23.)
Kígyószerelem
Kígyószerelem
Csípj meg, mert nem tudom,
vagyok, vagy nem vagyok!
Fogd meg kezem, látod –
a testem hogy elhagyott!
Kezek kígyóznak álmomon,
belém harap a távolod.
Fogalmazz meg kérlek,
szerelmedet akarom!
Már semmi sem véd meg,
csak ha látom véred.
Csípj meg, hogy én is
megmarhassalak téged!
Szerelem-kőedény
Szerelem-kőedény
számomra a szerelem olyan
mint egy költemény - tintával
szavakba írott illékony kőedény
mint elérhetetlen utáni örök vágy
izzás megfoghatatlan ágy testetlen
kívánság hol csak a lélek ég és ölel
folyton rajzolva arcot festve testet s
egy érintéstől szivárványos kútba
hullanak a tagok és az estek s egy
felhőarcon semmivé kenődnek a
formák mégis úgy szorít karjuk
lábuk s csókol szájuk mintha
érezhető s fogható lenne a tinta