Zsanna-versek

TÉLTEMETŐ

Tévelygő csillag - fut a tél vissza
napfény s a szél jégcsapját felissza
gyémántruhája porba keverve
időnk kereke eljárt felette
mosolytavaszban kék vére fröccsen
napfény a tájat leönti sörrel
bandzsít részegen támolygó angyal
langy szél elbánik a makacs faggyal
felolvad szív is kienged vére
szárába szökken ember vetése
rózsaszín-fényű szerelem lopva
iramlik a kapillárisokba
belénk költözik lélek hatalma
sejtekben meglódul a vérplazma
robban a fény kibomló damasztja
szívünket szeretetár dagasztja
megroggyant térdek erőre kapnak
harangok zúgnak fásult havaknak
életünk éled és élni akar
március röge rút telet takar

           KÁINOD

  Nagy lesz a tévelygések ára -
a lázadás mindig többe kerül,
mint az egyenes játszma.
Mivé nemesülhet a lélek,
vagy silányulhat önmagába’?
Lehorgadt fejjel Káinok hada
vergődik vadon bolyongva…
Messzire vetődtél magadtól:
meghasonlás éjszakáján
hasadó lélek váza a tested.
Kirabolt bölcsőd imbolyog -
lökdösi sodródás orgiája,
s a gyermek elterülve bömböl
összetört arccal a földön.
Messzire mentél, Ábeled halott!
Te vagy – gyilkos – a Káinod!