Zsanna-versek

ÖNVIZSGÁLAT
 
Nem tudtam törölni ezt a bejegyzést,

viszont értékesebb vagyok én annál, hogy

magamat becsméreljem

 :-D

ELJEGYEZVE

Tisztuló csendben a keskeny úton
magányom picit sem riaszt,
károgó varjak sajnálatában
karod jelent nekem vigaszt.
Ajkam a jó szót már nem koldulja,
vagyok magamnak kedvesen,
bennem az egység gömbölyű dallam:
nem darabolja semmi sem.
Letettem életem, ahogy kérted,
bár lélek még testnek falaz,
csapong káprázat itt-ott szememben,
gúnyol a kísértő grimasz.
Lábam az ég felé megvetettem,
  nem űz sekélyes földi vágy...
léptem ott halkul az éji csendben,
hol a hótiszta nászi ágy.

  SZAVAK…
 

Szavak – üres papírkosarak -,
tartalom s forma kerestetik,
nyögésemet ki érti meg?
Haldokló szóvirágok hullatják
szirmaikat súlytalan,
hol van ki összerakja utam?
Kövezett medret ki készít
lelkem kósza folyójának?
Kiégett jelentéstartalomra
nem bízhatom a sorsom:
céltalan szédelgéssé vált életem,
csapongó részeggé minden léptem.
Szavak – üres papírkosarak -,
mint lefátyolozott rima,
mögétek bújt lelkem pírja.
Fonákbeszédű képmutató lettem,
acélöklű formát keresek, –
elcsapták hasam a rímek.
Hajóm megfeneklett
a céltévesztettség zátonyán.
Újra kies tengerekre térek,
más formák kötnek védnek.
Unt betűk cukros jelmeze alatt
szavak – üres papírkosarak, –
páncélba öltözött a szívem.

Létalap
 
énekelnék ritmustalan
rímtelenül féktelenül
szabadon
szódzsungelben
bóklászom
szavakon
kövezzék a lapos partot
csapásomnak irányt adó
mederben
felhőfátyol
szárnyában
rejtezem
csipkerózsika sorsomat
én királyom csókjaival
megváltsák
jégszoborból
testemet
kihántsák
részeg betűk ti tettétek
sorstalanná csapongóvá
életem
Kősziklára
ráállva
létezem

FELISMERÉS

 új életet deklarálok
ábrándjaim eldobálom
bár ha jobban meggondolom
álomszirten lógni jó volt
most azonban szavaimnak
reális alapot vetek
kezem közül kieresztlek’
ne sárguljanak fellegek
irigységtől elárvultan
tikkadt földekre lehulltan
fussanak tengernyi szemek
felismerést szemezgetek
logikában lubickolok
nézem a szürke hogy ragyog
felettem a csillagtalan
ég kopár csontvázba búvik
rózsaszínű álmot suhint
fehér-fekete egyszerűn
vágyaim ellen keserűl
lemetszi a hiányodat
ne csüngj rajtam kiátkoztat
erőssé tesz könyörtelen
ne gyöngítsen a szerelem
friss felismerések felé
új vidékekre utazzak
az összefüggő utaknak
virágtalan szikársága
ne dőljön a szivárványra
csókok gyengéd ölelések
nem adnak csak gyengeséget
mert átvágtad a szememet
hordd el szerelem-szemeted