Zsanna-versek

ELKERÜLHETETLEN

van, amikor elfogynak mind a szavak,
és a lélek lassú száradó tenger.
nem hallatszik, csak egyetlen dallam,
az is halvány mollban, elernyedten.
fáj, hogy nem tudom, mit kell még megírni
és megérni, amit megéri megélni.

mennyi kacatot szorítok kezemben,
és mennyi, amit már rég elengedtem!
jöjj élet, nyilatkoztass ki engem!

hallgatásomban üvöltök némán.
úgy megérintenélek, de a szám bénán
összezártam, mint szemérmesen lábam,
ha szeretkezés után alélt a vágyam.

halandó halhatatlan vagyok, elégtem
a nagy összeölelkezésben. ében
már a nappal, sötét sikoly a számban,
duvák nőnek ki szívemből, de lágyan
öleld még meg utóljára a vállam.
 

Elgondolkodtat(ó!)

  Ma megszületik Isten Fia –
nyitott szíveken átlép,
emberek, kik belegondoltak:
az élet csak ajándék –
Pár év csupán: hatvan, vagy nyolcvan?
s nyílik a sír üres szája –
az élet 7másodperc lenne?
– elvész az ész józansága!
Csak úgy lettünk mint a majmok?
– s a gondolatok honnan..?
tán leestünk egykor a fáról –
ahogy Darwin megmondta?
Ha igaz lenne e szép mese –
s honnan a filozófia? –
görögnek s későbbi koroknak
művelt, lángeszű fia.
Szépművészetek s találmányok –
Ki a teremtést elkezdte,
Ő munkál emberi szívekben –
nem a fáról vetett le!
Sóhajod – még káromolva is –
Hozzá küldöd az égbe,
nézz a magasba, lásd meg arcát
s lelj a Könyvek könyvére!
Valaki halkan szól most hozzád –
nyisd meg a füled, szíved!
Fényes birodalmába hív Ő –
leld meg valódi kincsed!
Ott, hol Isten Báránya lépked
fenséges csillagokra –
kijelenti néked titkait
az Univerzum Ura.

Szerelem-kőedény
 

számomra a szerelem olyan
mint egy költemény - tintával
szavakba írott illékony kőedény
mint elérhetetlen utáni örök vágy
izzás megfoghatatlan ágy testetlen
kívánság  hol  csak a lélek ég és ölel
folyton rajzolva arcot festve testet s
egy  érintéstől  szivárványos  kútba
hullanak a tagok és az estek s egy
felhőarcon semmivé kenődnek a
formák mégis úgy szorít karjuk
lábuk s  csókol szájuk mintha
érezhető s fogható lenne a tinta

VADRÓZSA
 
Világodba én nem jutok:
vadrózsa lettem a réten,
kék szemed felé ha futok, -
töviskezemmel nem érlek.
 
Vándorútra tévedt szívem
távoli tengerre kúszna,
lángomtól megtisztul minden:
lelkek purgatóriuma.
 
Vetnélek tüzes ágyamra,
szúrna szerelmem tüskéje,
szögeznélek ég aljára, -
ölelne a naplemente.
 
Rózsatengeremen ringna
keringőt a Hold sajkája,
tüzesen terülő tinta: -
lobog a szerelem lángja.

Az Anyatigris

 Az Anyatigris bátran védi fiait:
párjáért harcol szüntelen -
megérdemli, mert gyermekeit
ő hordta ki - ő neveli:
a szerencsés asszony! -
jól nevelték, jól szerették,
szigorú bölcsesség karjaival…
nem lépte át sohasem korlátait,
nem kóstolta magány óráit,
s a keserű elvetettséget.
Mindene megvan:
bővelkedik fiakban,
királynőként uralkodik.
 Nem ismeri a szüntelen epesztő
vágy zenéjét - szirénhangját
a megfoghatatlannak,
elérhetetlen szerelem iránt
hullatott kőkönnyek sirámát.
 
(2008. augusztus 14.)