Mamamaci40 blogja

Most nem a magyarságról, vagy a magyarságomról szeretnék értekezni. Sokkal inkább olyan tekintetben, mint nyelv, ez a csodálatos, gyönyörű édesanyanyelvünk amely már több sebből vérzik, hiszen az utóbbi évtizedekben sok-sok támadás érte, s veszélyben van ez a mérhetetlen értékű kincsünk is. Megszoktam, nyitott szemmel járok a világban, s figyelek a minket körülvevő információ áradatra is ami a médiából fakad. Lesújtó a véleményem, legyen az tv, rádió bármi. Kezembe került a lányom vadonatúj nyelvtankönyve is, szép jó kiadvány, színes, képes. Halkan visszasírtam a régi jó, bár az még általánosban volt, kép nélküli, de értékes, kemény fedelű könyvet, melyet Takács Etel szerkesztett.
Aztán ma megint kezembe került egy gyöngyszem, néhány régi "nívós" női lap került a kezembe. Lapozgatom egyszer csak megakad a szemem egy felszólításon (hogy a fogyókúráról mi a véleményem az más téma):
"LEGYÉL SZUPER!
EGYÉL SLANK!"
Először azt hittem rosszul olvasom, de nem, így leírva, címoldalon.
Ha valamivel komolyan, kampányszerűen foglalkoznék, az a magyar nyelv védelme lenne
(közvetlenül azután, hogy szívesen vennék egy tanyát, hogy az összes kóbor kutyát befogadhassam).:((((((

Holnap hazahozom a könyveimet Kőbányáról,
anyai intelem...ügyeskedjek.
Elküldetlen levél,
anyám nem összeadni,
hanem egymás mellé leírni
kell a négyest meg az egyest!

Ázva-fázva, jó szóra,
meleg otthonra vágyva,
könyörögve néz rám az utcán,
a világ legszebb vizslája.

Elszorul a szívem,
kicsordul a könnyem,
itt bent egy hang háborog,
a lelkem.

Más pedig
papíron kiáltja bánatát,
nem találja hű társát,
barátját, a kutyáját.

Nem vagyunk egyformák,
elcsépelt a közhely,
felmerül a kérdésem
akkor nem minden ember,
EMBER?

Kicsit naivságba ágyazom dühömet,
de mindig és mindig ural a döbbenet,
Szívmelengető kutya-történetek
tengernyi filmben, regényben
ám a valóságban nekünk
csak ennyit érnek?

Tudom az "egy fecskét"
tudom a kiskutyát,
aki 100x is illeti
ugyanazt a fát,
de ha nem születhetnek meg
e szavak,
lelkem bánata
tett nélkül marad.
Így is csak egy csepp lesz
a nagy tengerben,
de ezt a cseppet
én hozzátettem!

Jaj, mert esik az eső
jaj, mert fúj a szél
jaj, mert tűz a Nap...
ha levonom a dohogást,
valami marad?
vajon, mi marad?

Kell, hogy essen az eső
kell, hogy fújjon a szél
kell, hogy tűzzön a Nap,
így mondva sem lesz az ember,
soha boldogabb?

Sírva vigad a magyar,
tudjuk azt mi jól,
de kérdem én,
a l'art pour l'art
sopánkodás, vajon mire jó?

Öreg idő sodorja magával az embereket,
vonatán ülök én is, már nem vagyok gyerek!
Fele úton járok most,
példát kaptam és hagyok,
de nem hiszem, hogy előttem
ennyit sírtak a "nagyok"!
Az ember élete nem májusi körmenet,
de ha mindig siránkozunk,
mit tanul a gyerek?
Folytatja a sírást tovább,
míg szíve megreped,
vagy okosabb lesz szüleinél,
s a világ szebb lehet ?!

Sajog a szívem, itt ez az oldal, sokan szeretjük
fájdalmas-kemény-reménytelen vagy épp szerencsésen
boldog életünket éljük.
Olvasom, olvassuk, rágalom, pletyka, törlés-nem törlés
e-mailben véleménykérés, támadás-védekezés
vörös kakas, s fehér zászló.

Ha jól tudom ez egy irodalmi oldal, vajon miért nem
csak arról szól?

Zsuzsa barátságomat újra kéred, ám akit bántasz jóbarát
szívemet ha kettétéped, hogy fogok írni még több brummogást. Tudom, s tudjátok, fontos vagyok itt, lassan
két éve közös a "történelmünk", kérdem én halkan vajon
mily' haszna van, ha béke helyett sokat perlekedünk?

Megint és újra sok a vita, fel- és eltünnek arcok, miért-e
riasztó harcok?
Gyógyulok én is, ír sebemre mit itt töltök, minden perc, s óra, lassan kezdem teljesíteni életfeladatom, itt találtam otthonra, vagy töröljek újra?

(nem akartam senkit bántani...brumm!)