Csöndhangok

Szirmaik bezárják a csillagnárciszok,

harmatgyufákat gyújt némán a hajnal,
- suttogásaid bennem nyílt játszintok,
majd számra születnek lágy gerlehanggal.
Ahogy az érintés pihévé lebbent
belőled, kivirulok, akár a mező,
a pillanat májusa fényt teremt.
Úgy vagyunk, mint fehér ruhás kis felhő,
repülve a mennybolt tiszta kékjén,
-mintha gyermeknevetés szállna épp fel,
könnyű papírsárkányként az élet szépén.
Tenyérágaidon vágyam rügyére lel,
tavaszmagnóliák a léleknyi csöndek,
meglátom az univerzum-színeket,
kikeletté parázslanak a szívföldek.

Barkaszirmokon sejlő páramohák,
parázspitymallatból szít lányos pírt a csend,
mikor lángneszeddé olvaszt engem a perc...
Csókjaid bőrömön nyíló tavirózsák,

gyertyafényű ragyogás vagy ajkamon,
vágysúgásaink, mint fehér galambok,
lehelésed csillagsugár nyakamon,
ahogy rám hullasz pőrén és szabadon,

- én a nyár kikeletét érzem magamon...

Fuvallat-lengeségem most tenyeredben,
búzavirágkék a végtelen szemedben,
még az égbolt is belé részegült csendesen,
és mi gyermekévé lettünk a lepke-percben.

A szívrezdülések egymásból visszhangok,
- májusi mezőn repdeső pitypangok,
és az éjjelt átzsongó virágillatok.
Itt örök indulás és érkezés vagyok,

- Veled, mikor lényemtől lényedig a szerelem
átlélegzik az időn és tereken.

Felfedezések gyermek-tekintete vagy

-bennem. Tűz-nárcisz hajnal, ami kis
aranyágú ragyogásán beborít.
Fekszem szíved akácágai alatt,
a miközben belélegezlek, hallik
az univerzum hullámverése, s porcig
átitat...Harmatfény vagy, mit szememre
lehel az együttlobbanás meghittsége,
mikor úgy emelkedem fel Veled,
akár szellő-pille, ha reppen egekbe.
Te vagy bennem minden nap a kezdet,
s az érkezés lélek-térdelt szent miséje.
Mező vagy bennem, üde tavasz-íz,
vadvirágú pipacs, mi ajkamon lángol,
pitypang-könnyű derű, fehéren tiszta.
Te vagy bennem látod : a szabadságszín.
Belőled a szerelem kokárdát fon,
s Te leszel majd az utolsó csepp tinta.

Olyan tiszta most
a pirkadat, 
mint sóhaja a születő
magzatnak...
A Nap bimbózó
fény-gyopár, s alant
a völgyeken
kis dérvirágok
a csend olajágát
fonják.
Szemedben még
mindig szép a reggel :
hullámcsillogás,
patak-kék,
minden pillám kagylóhéjába
búvó titkot lát, rég...
Pedig ma, csupán
egyetlen
gyöngyszilánkját rejti
a perceknek:
hogy illatodként 
fel-felmereng
még az a szerelem,
mi arcodra zárta tenyerét
bennem
a szívveréseknek.

Mintha feldalolnának a csillagszférák,
-bennem, ahogy az univerzum kitárul
nekem : szemedben. A pillanatok fényfák,
égig nyújtózó paszulyok : világunk
bordafészkéből a kis szívverések.
Csobogó patak : véremben illatod,
olyan tiszta vizűn csörgedez, Isten-léptek
visszhangja van benne, és én, kis hajód,
elringok a szentség egyszerűségén,
- Veled. Talán mondanom sem kell a szót,
játszva a csend hegedű-szépén,
hiszen úgy ismersz, mint a gyermek a jót.
Te vagy testvérem, apám és anyám,
vagy a váll, a tenyér, kis békevánkos,
mindennapból vasárnap -majális,
életünnep, mi szerelmével ajándékoz.