Csöndhangok

Steel•  2020. január 19. 16:33

Még találkozunk...


Egyszer majd eldúdolnak
 engem is az angyalok,
a csöndig, - mint alkonyban
apró pára-akkordok, ernyedek
a kitárt karú földig...
Akkor, ott, talán októberi
délutánon, szélsuhanásnyi
nesz, egy utolsó szívverés
lehetek, akár Te egykor, 
mikor csak fájdalom maradtam
Belőled...


talán emberi elmúlás leszek...
Talán Hozzád felnőve vagyok,
ma még kozmoszpornyi élet,
Anyám, és szereteted lábnyomában
szülőként fogad gyermekévé
a halál...hogy ott, hol összelehelnek
az őszi lombok,


és a temetőn átremeg a napnyugvás,
csillagok ökörnyálsugarán
szembogárfényed megtaláljam,
és benne kivilágoljon majd
hazaérkezőn az én utam...
Szőke hajú hajnalként
szaladjak, szoknyám lehessen 
a hold és nap,  lehessek 
kisimult égboltkék, és  
Isten galambfehér vállára
vegyen, hogy felhő-lelkeink újra
találkozzanak.

Steel•  2019. október 31. 08:57

Novemberi zsoltárlapok

Feltetsző képzet csupán a hajnal, nem több,

fényillúzió, szétfújt tejútmákony
mit angyalérintésként fogad a föld
ott, hol a halál krizantémillata átfon.


A falombmúlás alatt megannyi kereszt,
galamb arcú sóhajok ülnek vállukon,
bár a gyász hidegsége el nem ereszt,
ők elreppennek széllé vált szárnyukon.


Ravatalfeketék az árnyak, és mélyek,
Halottak napjára ébred az idő.
A felhők hegyek, opálos szilvahéj-kékek,
a páraszületés fehér, csipkelebbenő.


Novemberszép a táj, az esteledés,
de a zsarátnok-pírok is hamar halnak
az égen. Valami hűvös selyemderengés
marad körül, kialvó kis napsugárkazlak


nyomán...majd közénk száll sok csillagdélibáb,
ahogy a hantok tekintete felparázslik,
kigyúlnak bennük apró gyertyalángprizmák,
az élők így nyújtják át legbelsőbb imáik.


Halottak napja jő. Valami mondhatatlan
pillanat virrad a lélekcsendekben,
valami könnycseppsúly, mi eloldhatatlan,
s örökig ott van a szívverésekben.








Steel•  2019. október 29. 08:22

Parázs-álom

Mint szellemhajók, tűnnek távollá a felhők,
idő csipkézte rongyra vitorlavásznuk,
s míg csillagszívverésekre dőlnek a mezők,
elképzelem, hogy újra szerelmet játszunk,

Szemed hajnalkékek délibábja bennem,
be furcsa ez a tinta színű éjszakában,
- csókod akácvirágai alatt fekszem,
valami régi-új sarjú asszony-nyárban.

Szívhangjaid tücsökduruzsolások itt,
illatod, mint párát fürdő fűpillék,
e percben csak a megbékélt csönd lakik,
issza a valami öröknek szép ízét.

Szélzene rebben, és ébred a szív is,
valami varázs lengte át méla magányom,
- létezésed csontjaimon ma is ott izzik,
s olykor lángodba szít ez a parázs-álom.


Steel•  2019. október 25. 09:08

Ősz-szép

 

A búzahajú nyár átszaladt a dombon,
most október ejt ködfényeket a lombon,
s ahogy konyaktűz szeme a tájon pásztáz,
magbarna szívébe vonza zöldek álmát.
Kaleidoszkóp-alkonyatot idéz,
falevélzsongást dúdol szét a széllel,
s egész lelkem szembogaráig igéz,
amíg a párakéken méla égen
elejti a csipkebogyó-parázs Napot.
Itt egy fellegderengést lehel, amott
nyíló leanderszirom a horizont,
fent meg apró sugárgubókat kibont.
Belőlük csillagpillangók szállnak szerte,
a hűvösség kályhaduruzsolást ébreszt,
s a Hold tábortüze körül ott messze
angyalok sóhajtanak a bentnek ég-jelt.

Steel•  2019. október 17. 15:49

13 október...

 

Csak állok, míg elbarangol a délután,
fejfák között az estsugár jelbeszéd,
borostyánidő kúszik a Nap után,
a szél elolvas egy utolsó felhőmesét.

Faleveleken néhány pírmaradvány,
füstkazlakat köt a földek keze,
a Te májusod is csak csillanó parány
Anyu, karácsonyok apró páracseppje...

Már tizenhárom október hajnalodott
rám, mióta fény-Monetté festett Téged
Isten, ( s tudod hogy ha magamba alkonyodok)
belém dideregnek a mécses-képek....

Te pillangóvilág voltál, de szárnyad tört,
ma csillaglírát ír veled az éjjel,
s bennem sírra hullt könnycsepp ez a csönd,
- már nem tudok kiáltani a miérttel...

Mostanra kitörtek a bánat-kataklizmák,
a szív meg nem alkuszik, de szembenéz.
Ragyogásod őrzik a gyertyaláng-prizmák,
mert tekinteted árnyékba sosem vész,

Tizenhárom október után is látom,
miként ha pirkadat derengett a lombra,
- mohát csillanó első fény barkaágon,
úgy gyúlt szembogarad tiszta, bölcs mosolyra.

A szívütemek közötti némaságban
minden nap így lát az itt maradt kislány.
Vénusz-tündöklés vagy hollóéjszakában,
örök alkony és napkelte-nyitány.