Csöndhangok

Szerelem
Steel•  2018. november 26. 16:06

Egy mézcsöppnyi fény



Lassan Hold-kaszát fen ezüstre az este,
míg sóhajokra olvadunk egymástól, aztán
bőröm pipacsmeződdé nyílik csendben,
hisz csók nélkül millimétert sem hagytál


rajtam…Ajtónk mögött ruhátlan most
a világ, egy a Tiéd és az enyém,
az idő valósága is csupán rongy,
a szerelem föléje emelő tenyér.



Összehajlott nádszál testem és tested,
minket a naplemente parazsa körbe
hull, és egymást leheljük tűzzé benne.
Úgy viszel a hegyig finoman, ölben,


miközben a sötétlés félhomályt szitál,
s a magasban szállni engedsz, szabadon,
mielőtt szívednek kortyig kiinnál…
És ha már elpiheglek, Te magadon


őrzöl még, a tekintetedben élőn,
meglátom én is saját szépségemet,
olyan, akár a csillagokra égő
alkonysugár, a mézcsöppnyi fényem Benned.

Steel•  2018. július 13. 21:37

Mindig itt

Szétnézek most, a virradat

láthatárán túl,
mennyi út, mérföldkő-pillanat,
s közben mennyi muszáj-szél
fújt.
Mily sok gyertyavilág-alkony,
mosoly-naplemente,
mennyi párakönny a parton 
hol álltam sokszor elmerengve.


S minden között egy
tábortűznyi szép,
mi áthatott az árnyakon,
csak egy fénypercnyi Ég,
mégis lobogott fél
élet-századon
át, bennem. Bennem rejteztél,
a felejtés-látszat mögött,
mint a tavaszok, lélegeztél
az idő novembere fölött.
Pillangó-nyár voltál, minden
őszben, mi hozzám közel ért,


hétköznapsúlyok alatt hitem,
ha fáradtnak láttam a reményt.
Itt voltál, ha csillagtávolnak 
rajzolt is a sors,
öleléseid éjszaka átfontak,
hogy bennem magaddal
új álmot bonts.


Úgy éltél bennem, 
mint az Egyetlen, 
az Örök Férfi,
kiért csönddé bújva
remegtem.
Vérem, csontom még
ma is gyönyörűd érzi...

Mindig itt őrzött
tenyerében szemem,
Te sorsommá gyúlt
szívdobbanás,
Te meztelen szerelem.












Steel•  2018. június 29. 20:07

Szívverésnyi mennyország

Csillagszembogarakba álmosodik a fény,

az este cinegekék szárnytolla földre hull.
Nincs más a csönd fátyla alatt, csak Te és én,
ahogy pőre vágyunk egy lélegzetté simul.
Nőiességem minden sejtjében érezlek,
átkarolnak, és felemelnek a súgó fák,
belém ringsz, látom gyönyörűjét az életnek,
miközben szerelemmé lobban számon a szád.
Sóhajok gerincén borzong, milyen szép vagy,
karodban úgy születek teljessé, mint sosem
még,  csókolsz, s bár éj van, mégis átragyog a Nap.
Az Ég meg mintha szemedből nyílna ott fenn,
pipacs-gyertyákat gyújtanak az angyalok,
az Isten bordafészkéböl kis mosoly reppen,
- érzem, összetartozva vagyunk csak szabadok,
míg szívverésnyi mennyországgá válunk itt lenn.

Steel•  2018. június 25. 07:57

Hajnal jött


Hajnal jött, de ma fáj a rigószívdal,
míg nézem az apró meggyparázs-Napot,
érzem, közeled csillaggá illan,
-most élni is csak látszónak akarok.
A sirálytoll-felhők is elúsztak már,
hajnal jött, szembogara könnyopál.
Kiszakadt bánatsóhaj sok esőmadár,
csönd lettél, s érzem, már nem is szólnál.
Hajnal jött, elbújtak mind a pillangók,
mik mosolyt pilinkéltek nekünk nemrég,
mikor ölelve gyúltunk szerelemillatot.
De nézd, ma az álmok halott kis lepkék.
Hajnal jött, elhozta az őszt, a belsőt,
epigrammát ír kettőnkből a holnapnak,
szél tépi a tegnapi vágyvirág-mezőt,
ahogy szíveink távolin dobbannak.

Steel•  2018. június 14. 12:49

Szívborzongás

Most vissznahgzik bennem a csendmélység,

ahogy dereng a naplemente-kékség,

míg a fény szökik a csillagok után,

és elhervad, mint apró gyertyatulipán.

Ez az ősz, ami most csont alá ér,

más. Valami hideg, már valami tél.

Délibábnak tűnsz, parázshalálnak,

bár magamban szerelemként talállak

még. Valahogy fáj ma, hogy érezlek,

és hogy talán végzetként tévedlek.

Ma hűvössé vált a szavak ujjhegye,

s nem tudom, ha ébredek, más lehet-e,

vagy a holnap lépett elém hirtelen,

hogy elvidd magaddal majd mindenem.

Ez a nélküled-idő, ez most más,

olyan elengedés-közeli szívborzongás.