Csöndhangok
SzerelemTavaszra-lobbanás
Felvonja sátrát körülöttünk az éj,
hunyón bóbiskolnak el a csillagok,
felhők közé vékonyul a Hold-karéj,
a percek tovaröppenő pillangók.
Akár a napfénytől éledő hajtás,
illatod úgy hívja csókra ajkamat,
s leszek kezedtől gyúlékony parázs,
jégként olvadom földedbe magamat.
Vágyam bimbóját érintésre nyitod,
ölellek, mint kelyhet a szirmok. Ízem
mint harmatot a zsenge fű, úgy iszod
szomjasan, míg tőled-virágzás színem
gyönyörködi Égbolt íriszű szemed,
s lobbanás-csokrom vázádba szeded.
Hitem
A kertek vállgödrén lehajtja fejét a Nap,
Bennem minden érzés felhő, és szabad,
összes szívverésem érzi még csókodat.
Megbékélt csend vagyok, nézem csillag-csodád,
még ölelésed szentélyében pihegek,
tudod, mióta kinyitottad hetedik szobád,
megtaláltam árnyak közé szökött hitemet.
A hajnal naprendszerében Föld vagy, Élet,
tekinteted horizontkékje körülzár,
mint a naplemente-tűz, Neked úgy égek,
minden ősi rezdülésem Tiédre vár.
Most, mikor szél-leheléssé halkul a táj,
és szelíd madár-dúdolássá lesz az éj,
az én szótlanságom mindenütt Téged talál,
s nincs holnap, ami majd távolságot fél.
A holdsugár szemedből egy csöpp parázs,
így cirógat vágyad, míg az időn átlobban,
egy lélegzés , mi légzésemben hazatalál,
ahogy szíved enyémmel szerelmet dobban.
Révközel
Szinte hallom a páracsöppek légzését,
Vagyok
Hajnali mező Veled ébredő testem, ajkad szerelemnyoma, párafény,
kezed alatt nyíló vadvirágaimon...Ragyogássá hevíted bennem
a Napot, akár oxigén a tüzet...levegőm vagy...Épp, ahogy napraforgók
emelik arcukat a sugarak felé, tárulkozom én Neked, szirmaim adva
melegednek.
Érlelsz, földedből születve sarjadok életre...s találok otthont Benned,
meztelen-egészen...Minden tapintanivágyásomban ott vagy...
Nyakad völgyét újra s újra felfedezni akarom, érintve az izmok fatörzsét...
Vándorlásom fáradatlan bordalankáidon...Ujjaimnak nincs megszokás
az útban...Ezen a borzongástól gyönyörödő vidéken...Szép vagy, Ősi Szép.
Úgy emelsz a Belédolvadásig, mint harmatcseppet a pirkadat, ahogy
tenyerébe veszi...ismerve, vigyázva, csodálva...szítod Tégedremegésem erejét...
Látom a Mennyeket, csillagok fogadtak örökbe...Érzem, lehullok
a pillanat-teljesülés egéről...de végigámul gerincemen az öröm,
csókod templomába érkezem, valóra váltan, sóhaj, sóhajod vagyok...
"Csak"
Elfelejtem a hallgatást magam előtt...csak egy szívverésre.
megérintelek. Bőrödre rajzolom vágyaim, előbb ujjhegyfinom
tapintásokkal, aztán izmaid magának tapasztalja tenyerem...
Erezete alatt most az összes apró mozzanatuk nekem él...
Csak simogatlak...mellkasodon megpihenve elmosolyodom,
mert ilyen tangóritmusban tőlem, értem, velem dobogsz...
Ajkadra lobban ajkam, meztelen ősi rítusban táncra hívja...
Sóhajjal a sóhajod, a csók apadhatatlan szomjával hozzám-
remegésed....Igen, remegsz, centiméterekről centiméterekre,
felém...Csak tudom. Nem fontos honnan. Csak érezlek.
Ez a szólam a pőre gyönyör. Egymásra találásunkból születik...
És kottázzuk az újabb hangjegyeket...Tűztestű olvadáscsöndben...
Hol már nem vagyok én, és nem vagy Te. Csak egymásnak,
egymásból vagyunk, meghalva és születve újra, meg újra...