Látod?
zakkant vitorlát bont az ég
és remegésig ég a sötét,
ahogy a kezed kezemre fonódik
valami békehit párosít
hogy benne van, az oldalfekvésben,
és a szívdobogás lassú hangjaiban,
ahogy az ujjak végigfutnak az életvonalon
s mellette, bíbor vagyonom,
(megnyugvás ölébe vágyom)
bőrtapintású felhő mélyébe,
elmerülök az égbe
Isten kegyelme benned
köszönöm szó
éretted
felemeltetett
(felfogom?)
befogom
mint szelet a jó irányba
fordítom
szemnek vonalába
2013.
_________
tudásod
önmagadról sincs
lelked magára hagyott kilincs
nyitod szavad minden nyárba,
s becsukod, ha az őszre fázna
s ha már a tél közelsége ölel
zárt kulcsol a tudat reá
már látni sem mer
s nem is akar
önvédelem
hogy benned "nyarad"
Védve legyen.
s hogy én a télben is élni vagyok muszáj
kit érdekel?
de tudod..bennem a télben is van nyár
csak te nem látod
önmagad féltve, csukod be lelkedet,
hinteni mindent
én nem tudok,
csak egy
egy ember vagyok
_______
lélekidegen
mintha távolra tartanám magamtól
keze lába lóg,
áttetszősége - szürke szótlanság,
méregetem, mintha nem lenne
s mintha nem ismerne fel,
de én sem őt,
szemlélem kidobott lelkemet,
kitartva messze lélekidegen
hitetlen emberi valómat...
nincs embere a szónak,
s hogy rossz tanítvány voltam - elismerem,
de vigyetek elé a bakónak inkább
a "többet szeretni egyszerre" gondolatát elfogadónak
semmi érzelmeim - Nem képesek,
az már nem én lennék,
megalázó jelek...
s bár próbáltam felfogni, de igazán...
mégis azt mondták nem vagyok toleráns,
én csak bambán néztem és értetlen:
mit kellett volna még elnéznem?
Most távol tartom a lelkemet,
se kint se bent, tőlem elmehet,
s büszke legyen az aki akar,( ha tud)
arra, hogy "ápol mi eltakar"
s a tudatlanság néha lelket mar...
"könnyű is szépnek látszani"
s a "túllépett határok" - elhatárolódnak
hogy velem és vele és ő, no meg az és,
lélekszabó volt és kész
2013.05.
Szerkesztő: kapocsi.ancsa
Figyelők: 4