ajtó
Ma Soha Majd
https://www.youtube.com/watch?v=5OXcXv0rUNI
Szél viszi, kenyérbe teszi
szép színét tenyérbe veti
míg hangom meg nem neveti,
Elhiszi, folyton elhiszi.
Láz fut a... szét ha a...
lám lépi, s meglepi,
tép mikor... hajtva szól,
némán ha... s elsodor
Fájhat mert... kérni kert
húzhat ha... tapos a,
engedi, mert nem Mi,
térbe fér, elvesz-tél.
Megfagy ha... dermed áll,
szava hol...? Merre jár...
Tengeren, lágy hegyen,
ott se hol... holnap szól.
Holnaptól majd... s most hol
sosem már, mert ... kántál.
Porkeze, pór neve,
Morzsol ha... olt ma. Ma:
Ma viszi, elteszi,
elhinni nem veszi,
csak hord ha... Ha... ha-ha
Ma? soha. Majd!
2019.09.20.
É.D.
már nem vagyok része a pillanatnak
pókhálót font szememre az idő, arcod tenyerembe nem veszemporos az üveg a szúnyogháló mögött gyűrődések között tart a napárok, nem a szemé, nem holnapé fent az ég fehér fodrokat küldmély-sötét mázsás a mézbeleharapni nehéz beleperegnek a pihék, könnyű dermedésévezredeké, megőriznéd-e még ahogy kezed a hegeketemlékbe dermedhet mindaki így feledhttps://www.youtube.com/watch?v=dW4HCi1zZh8&list=RDBqyK9kM3V9Y&index=8
ha kiegészíteném, nem tennék bele semmit
a hozzád és a tiéd faragása nem hitem,
és a bort sem magamnak mértem,
csak a sorsnak, hogy nyakon öntsem, ha rajza kész,
elölről kezdem és kész.
Sohasem mondtam, hogy minden kerek,
de fontosak voltak az ítéletek.
Ha megítéltem is néha valamit,
kiderült úgy sem, s így lettem én naiv.
De mára elfeled, a felfedett szó ha kincs,
el tudja mondani azt ami néha - Nincs.
S hamisak polcán ha elhúzom a kezem,
fényesre felcsiszolt porszemet lélegzem
nem eszem.
Mára már, minden tény likőrös, osztható
fekete gyógynövény - utálom - dobható
s hogy szóra szó áll, szédülők - szét dűlök,
ott ahol várnál, ne keress, nem jövök.
gondolatfogadó
"hálát rebegni annak, akinek köszönhetjük"
a szót, a szavakat, a mondatot,
a gondolatot mi megmosolyogtatott,
egy felrezdült hangot a betonúton,
egy kályha-meleg mozzanat,
a hajnalokon
valahol a szél már el is viszi
s hátára ülve hűt betűt,
mint napraforgó arcunk pírját,
ha felhőárnyék ránk vetült,
úgy fordítom arcom félre,
somolyog a gondolat:
köszönöm, hogy most az egyszer:
örökké nekem marad
(gondolatfogadó)
mennytelen
nincs szó mely elég lenne kibontani a halált
masnira kötözött piros elmúlások
örökkön ülő vendég lehetek nálatok
kusza szavak, nincstelenek
valamit kereshettek
talán a táncot, a dallamot
valami hangot vagy okot
mennytelenek a csillagok