Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
eltűnő
kapocsi.ancsa• 2012. július 15. 19:53
emlékszem arra a térre
ahol a szökőkút szélére ültem
idegen városokban, már nem is egyszer,
egyik közel másik messzebb esik most tőlem,
de a kilométerek nem szabják meg melyik ismeretlenebb bennem.
Az egyiknél boldog gyerekként körberohangáltam,
apró halakat lesve...
a másiknál nem volt víz, ott csak valaki volt,
ki távolabb került minden közelnél,
s hogy a szóismétlés így jön,nem igazán érdekel...
érzések alapján működöm, ha működöm,( hülye szó)
A szökőkút peremén legközelebb mikor ültem, hivatal, na persze mi más utaztatott.
és a szembejött magány mellém telepedett, csak ültem
és mulattam az időt...
az meg engem, húzott, fogyasztott és kebelezett be
én pedig hagytam, sodródtam.
Mélyre vittem valakit, haragba tettem,
mennyire nem akartam semmit, a semmit akartam...
a közelembe se férjen többé senki.
Íróztam, hidegültem, világtól, emberektől, kívül álló lettem
az élet kerekét, mint valami szekér kerekét, mely önmagába forog,
félrehagytam az út mentén.
Akkor jött, és én nem akartam...mindent megtett, sikere öröktől fogva meg volt írva,
rám és bennem, öröktől fogva, lélekre kaptam.
Varázs, tudtam, tudom!
most mégis megint itt ülök,
egy képzelt szökőkútkáván,
elérhetetlenül…
csak a remény írat velem Téged Veled…
veled.752012. július 16. 13:31
''mégha Ő nem is hallja''
''nem veszi észre a szökőkútnál ülök.....''
köszönöm
Eliza.2012. július 16. 11:49
''Akkor jött, és én nem akartam...mindent megtett, sikere öröktől fogva meg volt írva,
rám és bennem, öröktől fogva, lélekre kaptam.
Varázs, tudtam, tudom!''
Nagyon szépen levezetted benned lezajló érzéseid és figyelemreméltó, hogy milyen tisztelettel és szeretettel írsz kedvesedről. Még, ha ő nem is ''hallja'' azt. Látni a képeket is ahogyan a szökőkútnál ül valaki, és képzelete a távolba viszi...nagyon tetszett!