Szilánkok

örvény hív 

a mélység lenn tátong

tudatalatt őrzöm 

néma világom

papírra vetném 

de a tinta megfagy

mégis a jég alatt 

egy szikra megmarad

- a lélek hajnalt kezd remélni -

sóhajom hangot kap végre

kimondom halkan: elég volt

s a fájdalom eltűnik a messzeségbe

Elvesztem a valótlanság-világodban

Hol csak te létezel és az egod

Esetleg mellék-szereplőként botladoztam 

Árnyjáték az éjben

Ragyogott a szemünk 

A Hold fényében 

Feszít a vágy

Mámoros csókjaid

Borítják testem

(Aztán felébredtem...)

Lehet, hogy most nem látod a Napot,
de ne feledd, hogy a felhők mögött is rád ragyog.

Mosolyogj!

Hófehér csendben lépked a tél a tájon,

Puha paplan borítja be álmom.

(saját gondolat)