Szilánkok

Ködös emlék-romok omlanak 

a szeretettel kövezett napokra

Fojtogató pillanat alatt visszatérek 

a bágyadt semmibe

Körbenéz a boldogság-foszlány

 ígérete

Fullasztó ürességtől hangos 

a hétvége

Kezeid 

gyengéd érintését

hordozza a szikrázó napfény.

Lágy fuvallat cirógatja hajam.

Álomba ringató képek 

kergetőznek a csillagos égbolt alatt.

Mosolyod virágok szirmain ébred.

Szereteted 

fénylő, puha takarója 

lelkemet most is halkan átkarolja.

(Édesanyámnak)

Ragaszkodtam
S közben elvesztem
Nem láttam, hogy boldogtalan vagy velem
Közös utunk nincs többé talán sosem volt
Csak hazudtam magamnak
Egy (közös) álmot...

örvény hív 

a mélység lenn tátong

tudatalatt őrzöm 

néma világom

papírra vetném 

de a tinta megfagy

mégis a jég alatt 

egy szikra megmarad

- a lélek hajnalt kezd remélni -

sóhajom hangot kap végre

kimondom halkan: elég volt

s a fájdalom eltűnik a messzeségbe

Elvesztem a valótlanság-világodban

Hol csak te létezel és az egod

Esetleg mellék-szereplőként botladoztam