Szilánkok

Kezeid 

gyengéd érintését

hordozza a szikrázó napfény.

Lágy fuvallat cirógatja hajam.

Álomba ringató képek 

kergetőznek a csillagos égbolt alatt.

Mosolyod virágok szirmain ébred.

Szereteted 

fénylő, puha takarója 

lelkemet most is halkan átkarolja.

(Édesanyámnak)

örvény hív 

a mélység lenn tátong

tudatalatt őrzöm 

néma világom

papírra vetném 

de a tinta megfagy

mégis a jég alatt 

egy szikra megmarad

- a lélek hajnalt kezd remélni -

sóhajom hangot kap végre

kimondom halkan: elég volt

s a fájdalom eltűnik a messzeségbe

Elvesztem a valótlanság-világodban

Hol csak te létezel és az egod

Esetleg mellék-szereplőként botladoztam 

Múló pillanat volt csupán
Képzelet és àmítàs
(Most már leginkább ásítás)
Fullasztó hazugság
Értelmetlen türelem játék
Hol én időt vesztek
De sosem nyerhetek

Mire te legyintesz 

Megint veszekszel

Pedig csak szólni mertem

Nem jó ez nekem