Szilánkok

Ködös emlék-romok omlanak 

a szeretettel kövezett napokra

Fojtogató pillanat alatt visszatérek 

a bágyadt semmibe

Körbenéz a boldogság-foszlány

 ígérete

Fullasztó ürességtől hangos 

a hétvége

Kezeid 

gyengéd érintését

hordozza a szikrázó napfény.

Lágy fuvallat cirógatja hajam.

Álomba ringató képek 

kergetőznek a csillagos égbolt alatt.

Mosolyod virágok szirmain ébred.

Szereteted 

fénylő, puha takarója 

lelkemet most is halkan átkarolja.

(Édesanyámnak)

Ragaszkodtam
S közben elvesztem
Nem láttam, hogy boldogtalan vagy velem
Közös utunk nincs többé talán sosem volt
Csak hazudtam magamnak
Egy (közös) álmot...

boldogitja gazdi mindennapjait.

Álmosan nyújtóznak hajnaltájt,

korgó gyomorral

aludtak néhány órácskát.

Szószos zacskó nyílik,

táljuk megtelik. 

Fintorogva felnyaldossa Csíkoska,

Fekete annál inkább habzsolja.

Fél szemmel lesi, kis társa hagyott-e valamit.

Lám, Törpi most sem ette meg mind!

Gyorsan eltűnik az utolsó falat is,

Most már újra pihenhetnek.

Kimerítő teli pocakkal ébren lenni.

örvény hív 

a mélység lenn tátong

tudatalatt őrzöm 

néma világom

papírra vetném 

de a tinta megfagy

mégis a jég alatt 

egy szikra megmarad

- a lélek hajnalt kezd remélni -

sóhajom hangot kap végre

kimondom halkan: elég volt

s a fájdalom eltűnik a messzeségbe