Szilánkok

Atomjaira hullik

Szét testem

A jelenben

Párhuzamosok futnak

Az egyikben épp 

Itt vagy

Nem sejtem

Mit hoz a holnap 

Nélküled 

Hasad az anyag

Változtatnék a múltban 

De már csak te tudsz 

A mába átnyúlni

Hogy a pillanat 

Még egyben találjon 

Veled

2024.11.19.

Mi fakad abból ha egy szó 

Másképp hagyja el ajkunk

Mint ahogy gondolunk

Vagy érzünk

Bánat fájdalom 

És egy lépés ami

Nem lesz őszinte 

Csak kétségbeesett menekülés

A biztosnak hitt megoldásba 

De az nem hozza azt az érzést 

Amire igazán vágyik 

azt nem pótolja a valótlan 

Színjáték

Erőlteti még de meddig

Végigvinni dacból

Vagy odaállni 

Újra megérinteni 

Azt ami igaz, valódi 

És nem endegni el

Többé soha

(Nem vers csak gondolatokat sora.)

Gyere velem egy titokzatos helyre 

Hol nem létezik büszkeség, s ítélet 

Csak léleknek kedves szépségek

Hajtsd ölembe fejed 

Repitelek messze

Simogató kezeim közt 

Nyugalomban megpihenve 

Vigyázok minden pillanatban 

Ne zavarjon bánat,

Szíved töltse be végtelen szeretetem

Mely óv s félt Téged 

Amíg csak lélegzem.

(A címet egy kedves költő társam Zsuzsa írásából kölcsönöztem.)

Zsibbad, fáradt 

Mindene

Kimeríti élete

Lányaiért mindent megtenne

Engedd hát most 

Nekünk, akik szeretünk

Tegyünk érted

Közel vagy távol 

Ideje pihenned

(Áginak, kedves barátnőmnek szeretettel)

Ne irigyeld, ha a világ előtt

Fejét büszkén fenn hordja valaki;

E büszke fő a fáknak árnyi közt

Szomorúan fog majd lehajlani.

Ne irigyeld a vidám kaczagót,

E boldogságban fürdő homlokot,

Ki tudja: hogy magányos éjjelen,

A forró párnán hogy sír, hogy zokog.

S ne irigyeld az élénk érdeket,

Ha tesz, törekszik és küzd valaki:

Magányában tán fáradt, csüggedőn,

Kimerülve fog összehullani.

E büszkeség, e kaczagás, e dacz,

Mind hiú, nehéz tettetés ez itt:

Minden szivnek van egy titkos sebe,

A mely örökké fáj, sért vérezik.

Forrás: www.eternus.hu - Tóth Kálmán versei