V.Csilla blogja

Találkoztam vele már párszor utamon!

Tudom,
hogy a szerelem egy kór!
Egy vírus, mely tombol,
majd kimúl;
dopamint termel,
téveszméket szül,
érzéseket nagyít,
és tompít el belűl!
De éltet engem eme kór!

Érzem,
ha veled vagyok,
az idő megáll!
Lélegzeted betölti a teret,
úgy érzem te vagy levegőm,
nélküled
elfog a fulladás!

Nézel!
szemed bársonya átszövi
lelkem durva gyolcsát,
selymet hasít
a rideg multból.
Pillantásod
aranyló pókfonálba sző!
s lassanként bebábozódom.
Melletted
pillangó leszek!
...

Itt ülök bambán, magányom fejbevágott
S bár megbénít a félelem,
tudom, úgyis hiába kérlelem,
reményem nem hajt idén több virágot!

Találkozunk még? Kérdezem legott!
Varázsod nélkül már nem is létezem.
Arcod idézni agyam képtelen,
itt-voltoddal a hiányod meggyalázott!

Csöng a telefonom, hangod beragyog!
S lelkem, dühöngve agyamnak felrója,
Miért csak veled érzem, hogy vagyok?

Ím, te lettél hát szívem sikolya,
mely éjszakánként bennem háborog
és éveimet lassan magányomba zárja!

Folyton járom életutam
Megpörgetem sorskerekem
Gyorsan forog! Tarts fenn Uram!
Elfáradtam! Leszédültem!

Nem akarom újraélni!
Nem akarom már pörgetni!
Soha többé napba nézni!
Sugarától szénné égni!

Az én utam girbe-görbe
oly hosszú lett, nem ér véget.
Járom, s kopik már az íze
az életnek, és mivégett?

Vesztébe rohan álmomban a lélek
hamvaiban hiába keresgélek,
miközben szénné égetem magam,
de addig is érzem, hogy élek!

Semmi-létem felhőkarcolya falam!
Magányom súlya poklok fölé repít!
Szemed kiolt, miközben felhevít.

Álmom sikolya ébred, szájtalan !
Kiáltásom kísér majd, hangtalan:
Jöjj még!