Tél delején

Mintha rizspillék szállnának a felhőkből,
csak csöpp csipkeszálat varrt rájuk a tél,
majd égi tündérporként csillan a mezőkön.
Az alkony kis fáklyasugárrá alél,
alig galagonyavirág-pír a messze,
parázs-sejlés, és patakvizek kékje,
belőlük dereng a pára hattyú-lelke.
Lampionfény csupán a Nap szívverése,
átlengik már az éjjeli fagyárnyak,
ahogy a cidri széllel leheli szét magát.
A balkonon ezüst jégpipacsok várnak,
miközben nézem hópihék csillagszóróját.