Novemberi csillagok (Halottak napján)

Árnyékhamvakká porlanak az esti

fények gyöngyszilánkjai, csendesedik

a táj. Már a lombok is elremegik

az utolsó lélegzést... Egy könnycseppnyi

léleksugár minden lobbanó gyertya,

gyászbölcső rajzolata : néma fejfa.

Halottak napja jött, fájdalomhajnal,

avarra virágzó hiányzúzmarák

fázzák mélyre az elmúlás tudatát,

s mi belé is öregedünk úgy halkan...

Bár a mosolyok mind élethordozók,

a rég utcácskáin széppel korzózók,

mégis, a pára-reppenések angyalok

itt, elvisszhangzó szivverések örök

szeretetből. Összeérnek a körök,

ujjhegyérintések, öleléskarok,

de a tenyérmelegségek csak vakok...

üresek. Vágyszületései csupán

emberségnek, egy-egy szélbe halt gyufán,

ahogy füstjükből gyúlnak emlékcsillagok.