Napi százhúsz kilométer

Ma rám szólt Anyesz a félévi értekezleten ne zörögj ne ülj rá a táskádra mert megint leesik meg egyébként is figyelj de nem tudok unalmas mondom akkor jegyzetelj több szem többet lát mondja de én semmit se látok jegyzetelni sem tudok mert miért? sziszegi mert otthon hagytam az olvasószemügém meg egyébként is mindenki ugyanarról számol be félévi tevékenységként kész röhej itt semmiféle igazi szakmai munka nem folyt ennyi hónap alatt...és akkor megin' ráültem a táskámra ami megin' nagy zajjal lecsúszott és én bocsánatkérő mosollyal felemeltem volna de Anyesz megelőzött felkapta maga mögé tette biztos ami ziher hogy aztán az ő seneke alól zuhanjon alá én akkor már fuldokoltam a nevetéstől aztán úgy tettem mint aki jegyzetel de  egy betűt se láttam tisztán magam előtt csak úgy emlékezetből kanyarítottam őket és éreztem hogy lassan megint elálmosodom de persze Anyesz résen volt csakhogy én rést találtam az ő résén egészen addig amíg oldalba nem lökött hogy a te beszámolód jön ja? hogy az enyém ? akkor jól beolvasok ...akarom mondani beszámolok lenyeltem a számban lévő cukrot - érdekes, gondoltam...mostanában kedvelem az édességet...aztán a várakozásteljes tekintetekből megértettem hogy még mindig nem kezdtem el aztán elkezdtem és egészen jó ki bármi kerekedett ki belőlem aztán visszasüppedtem valami langymeleg álmosságba mígnem Anyesz bepakolt a kocsijába és félig hazaszállított azzal a jelszóval hagyva a falucska buszmegállójában ha jön a busz szállj fel rá...mondhatta volna hogy melyikre...végül is hajnali négykor keltem kifene emlékezik...honnan hová ebben a nagy marha zűrzavarban...