rius blogja

Tudod, elindulsz egy paksamétával a kezedben...Olvasópróbára. Ez még csak egy egy kicsike lépés az előadás felé. Aztán...korán érkezel.És nincs mit mást tenni, mint leülni. És akkor, ahogy ott ülsz, egyszerre megérzed a poros szagban a korokat. Mindent, és mindenkit, aki egykor megfordult azon az előtted álló színpadon. Csak te vagy. És a csend.. És akkor egyszerre késztetést érzel arra, hogy felmenj a világot jelentő deszkákra, ahogy mondani szokták.És tudod Kisnagylány, hogy valóban a Világot jelentik? A te összes világodat, amit megélsz. amikor szerepeket játszol. Mert mindig más ember lehetsz, amikor más ember bőrébe bújsz. Aztán pesze, amikor lehull a függöny, hát magadra maradsz. Arra az emberre, aki vagy. De, gazdagodtál. Mert megtapasztaltál valamit. Valakit a másikból. Aki aznap este voltál. Nem is tudod, hány ember lakik egy aktor lelkében.Ne a fényekkel törődj, ne a tapssal...Azzal a régi porszaggal, ami ott, az olvasópróba előtt elfogott. Abban van.Abban lakik minden. Színésznek lenni? Valami csodálatos dolog. Amikor felmégy a színpadra...elvakítanak a fények. Játszol? Magadat éled. Egy olyan Csillagvilágban, amely csak a tiéd.Na, ezért tedd...