Mese

Lágy tavaszi szél kócolta a faluszéli kis tavacskát, a fehér fodrok sietve suhantak a nádszálak közé, kis csobbanással értek partot, hogy aztán visszahúzódjanak és újra kezdjék játékuk. Egyetlen fa állt a parton. Ágai közt kis fészek, melybe bele-belepillantottak a zöldellő levelek, hogy meglessék a három tojást, s kikémleljék a világrajövetel idejét. Aztán a Nap felé fordultak, mely bölcsen mosolygott le a kis tóra, a partján álló egyetlen fára, s a fa ágai közt ringatózó kis fészekre. Avatott szem észrevette volna, hogy a három tojás nem egyforma, észrevehette volna, hogy azokból nem éhes csőrű kis madarak kelnek majd életre. De nincsenek avatott szemek a világon...A Nap csak bölcsen, a szél csak lágyan, a levelek csak kíváncsian. És így telt az idő, amikor eljött a rendelt idő. Kipattant két tojás burka, s megszületett belőlük Szeretet és Bizalom. Egy- időben. Egyszerre. Mint akik (úgy ) tudják, hogy az idők végezetéig egymás kezét fogva járnak majd. Minden úton. És minden akadályon át. A harmadik tojás burka kicsit később hasadt fel, s megszületett belőle Bizalmatlanság. Bizony, avatott szem észrevehette volna.De, mint mondtam...nincsenek avatott szemek a világon... Élt tán még a hit, hogy egy alomból valók, egy utat kell bejárniuk, s együtt kell túl jutni minden akadályon. S megkezdték bejárni az utat. Most nem mesélem, mi minden történt velük. Elég lesz annyi, hogy egy idő után fáradni kezdett Bizalom. Gyengítette Bizalmatlanság. Bár igyekezett minden erejével ellenállni, mégsem sikerült. Szeretet szorosan fogta a kezét, ám Bizalmatlanság, ha lassan is, de biztosan közéjük férkőzött...Először a Bizalom halt meg, s nem sokkal utána Szeretet. Nem egy időben, nem egyszerre ugyan, mint ahogy megszülettek. De szinte...

...kemény szél korbácsolja a falu széli kis tavat nincsenek surranó játszódó fehér fodrok, kopár ágak közt nincsen fészek...csak a Nap figyel bölcsen egy magányos fázó alakra...hogy aztán elfordítsa róla sugarait...