A bohóc

Sohasem szerettem a bábelőadásokat, a bábfilmeket. Kisiskoláskorom  rémálma "A kalocsnyi "nevű kaszmaty. Minden évben meg kellett néznünk...Brrrrrrrrrrrrr...Mit tehettem volna? Meneteltem a moziba, oszt jót aludtam az előadás alatt. Ha nem menekültem volna az álomba, asszem depis lettem volna, anélkül, hogy tudtam volna mit jelent. Aztán a cirkuszt sem szerettem soha. És egyvalami, egyvalaki mégis vonzott...A bohóc...Mert bár megnyilvánulásai ugyanoly idegenűl hagytak, mint a Kalocsnyi sztorija...de izgatott az álarca. Az maszkja, ami félig sírt, félig nevetett. És azt hiszem, egyszer láttam, amint a porondot elhagyva a függöny mögött fél kézzel letépte magáról, és akkor nem volt egy fél arca sem, ami nevetett volna. Nem is sírt. Csak megfáradt, megöregedett arcát láttam. És onnantól kezdve lestem a bohócokat. Egy cirkuszban nem nehéz beosonni ide-oda. És nekem mindenik szomorú volt. Egészen addig, amíg ki nem lépett a porondra...a fénybe...De én már régről nem hiszek nekik. Nem is kérdezek. Csak figyelek. Az álarcot, a maszkot viselőkre...