"Valóság" II.

Enyhe tél után korai tavasznak örülhettünk idén. Az elmaradt fagyoknak köszönheti életét sok-sok épségben áttelelt bogár, rovar, apró kis férgecske.
Március közepén a kertben már boldog szerelemtáncot lejtettek a rikító sárgás-zöld pillangók. Csodás megjelenésük következményei sem maradtak el.
Április elejére udvaromban az örökzöld sövény huszonéves, ember magasságú bokrait sűrűn beszőtték a lepke petékből kikelt zöld csíkos hernyók. Szinte hallani lehetett csámcsogásukat a csipkésre rágott, sárgára aszalódott levelek közül.
Pacifista, életpárti természetvédő lévén permetezőszert nem használok. A kerti gyümölcsfák bőséges termésén igazságosan megosztozunk - a kukacok és én. Cseresznyét, meggyet pedig csak vakon, zsákbamacska gyanánt habzsolok. Fölöslegesen nem izgatom magamat. A gyümölcsben falatozó kukacok nekem ugyanúgy nem ártanak meg, mint a rájuk vadászó kismadaraknak. Egyszóval, nincs permetezőszer itthon, de az újdonsült hernyó kolónia látványa rögtön a mezőgazdasági boltba űzött.

Belépve már az ajtóban hallható sopánkodás fogadott. Az üzlet tulajdonos-vezetője éppen az örökzöldeket pusztító rejtélyes betegség tragikus következményeit ecsetelte egy érintett vásárlónak. Szörnyű, borzalmas katasztrófát sejtető beszélgetésüket félbeszakítottam.
- Ki se mondják! Ebben az ügyben járok én is. Valami jó, hatásos mérget szeretnék, permetezéshez. - szóltam optimistán. Hiszen itt vagyok végre a boltban, velem együtt kis zacskókba csomagolva itt vannak a csodaszerek és a vásárláshoz pénzem is van elegendő.
Halleluja! Hol az a méreg?!
Hirtelen megfagyott a hangulat. A régóta ismerős boltos megrökönyödve nézett rám.
- Permetezni akar? Azt sem tudjuk, mi lehet a bajuk a bokroknak... - szólt értetlen-ingerülten.
- Szerencsére én tudom! Ellepték a hernyók. Hernyóirtó szert kérek! - magyaráztam lelkesen.
- Áááá - hangzott a keserű válasz - úgysem használ arra semmi. Már a szomszéd Julis néni is kivágta mind az örökzöldeket és mások is, végig, az egész utcában. A környékben is, mindenfele elpusztultak az ilyen tuják, és maga permetezni akar?! Mindenki kivágja. Már mindent kipróbáltak, semmi sem használ, ki kell vágni! - mondta a tulaj feldúlt arccal.
Nem vagyok gondolatolvasó, de ellenséges tekintetéből sütött a "ki-ez-a-marha-és-hogyan-képzeli-hogy-okosabb-lehet-másoknál" kezdetű előítélet.
Elképedtem.
Itt állok az ő üzletében, jó napot kívánok, én a vásárló vagyok.
Nem szívességet vagy hitelt kérek.
Itt akarom hagyni a pénzemet, ha végre akad valaki, aki felhagy a szörnyülködéssel és kiszolgál.
- Nem baj - próbáltam oldani a feszültséget - azért én megpróbálkozom. - öltöttem magamra legbutább arcomat és néztem bizakodva.
Ismerem ezeket az embereket. Náluk csak akkor vihetem keresztül az akaratomat, ha szemlátomást hülyének látszom.
Az ismerős boltos arcán megjelent a "na-ez-teljesen-megbolondult" kifejezés, és végre előkapta a megfelelő hernyóirtó anyagot. Szinte éreztem a pillanatot, amikor átváltott "üzletember" üzemmódba.
Kifizettem a párszáz forintos vételárat és boldogan hazaügettem.

Ötszöri permetezéssel és három héttel később életmentő akciómra megviselt örökzöldjeim pirinyó, friss levélkékkel válaszoltak. Másfél hónap után pedig már a legviharvertebb, leszáradt bokrok is vadi új levelekkel díszelegnek. Segítségemmel erőre kapott csodás díszsövényem. Nekem egyszerűen csak meg kellett védenem az élőlény érdekeit.
Hiába no, az élet él és élni akar - a külvilág realitása és Juliska néni valósága ellenére is.

Persze az külön jót tesz neki, ha élniakarását nem fejszével támogatjuk!