"Kimondás" I.

Elgondolkodtál már azon, hogy mi, emberek, mekkora meggyőződéssel tudunk átkozódni életünk legsötétebb perceiben?
Milyen hatalmas lendülettel indítjuk útnak egymást puszitó szavainkat?
Amikor rombolni akarunk, akkor legbelül, mi, mindannyian, határozott hittel érezzük szavaink teremtő erejét.

A "saját képére és hasonlatosságára" itt nyer gyakorlati jelentést.

Pici varázslókként születünk az anyagi létezésbe, világunk társ-teremtői vagyunk. Megérkezésünk után azonban hamarosan szembesülünk a negatív-én/egó/gonosz kiábrándító, lekicsinylő hatásával. Felnőtt környezetünk már kisgyermekkorunkban leszoktat minket az álmodozásról. Megnyirbálja fantáziánkat, érzéseinkben szégyenít meg minket. 
Szüleink és az iskola egy-kettőre kiveri a lelkünkből - fejünkből - az önmagunkba vetett, velünk született csodálatos hitünket. Végül elérkezünk sivár felnőttkorunkba, ahol az érzéseinkbe, kimondott álmaink megvalósulásába vetett meggyőződésünk szimplán csak kezelendő, pszichikus működési zavarnak minősül. 
Néhány, támogató környezetben nevelkedett, erős gyermekből művész válhat, aki világgá zengi kimondott, lefestett, megkomponált érzéseinek lélekemelő varázslatát és Isteni teremtő erőnkkel szembesít minket. 
Vagyis szembesítene, ha megengednénk neki! 
Kimondott szavaink által valóságot teremtő önmagunk felvállalásához nagy bátorság kell anyagi létezésünkben.
Sokan elbukunk gyermekkorunk éveiben. Feltétel nélkül szeretett szüleink és a tiszteletreméltó felnőttek hamar kiábrándítanak minket önmagunkból és az agymosás hatására önként eldobjuk teremtő hatalmunkat. Érzéseinket hét lakat alá zárva mélységes hallgatásba temetjük. Valódi lényünkről beszélni többé nem merünk.
Pici, szent varázsló gyermek énünk sírva belevész kényszerű hallgatásunk fájdalmába. 

Kiábrándult hitetlenségünk pedig felelőtlenné tesz minket.
Miért is kellene felelősséget vállalnunk néhány szélbe kiáltott, jelentéktelen szóért?! - gondoljuk könnyedén - Úgysem hallja meg senki!
Már nem tudjuk - nem hisszük! - kimondott szavaink életet-halált teremtő erejét.
A körülüttünk sertepertélő gonoszság pontosan ezt a pillanatot várja. Innen kezdve neki dolgozunk öntudatlan erőnkkel, hiszen bármilyen ocsmányságot kimondathat velünk. Szavaink által fűre-fára, gátlástalanul szóratja megsemmisítő átkozódásainkat. Mégis, a gonoszság által kijelölt, elsődleges célpontunk a saját lelkünk mélyén zokogó, elhallgattatott mágikus gyermek énünk lesz.

Soha ne feledd, hogy Isten halhatatlan, csodálatos teremtő erejű gyermeke vagy és a gonoszságnak csak annyi hatalma van fölötted, amennyit Te magad önként odaadsz. 

Például azzal, hogy lebecsmérled saját kimondatlan érzéseidet és megtagadod hallgatásba fojtott, kikívánkozó gondoltaiadat.

Katasztrofális helyzetünkben csak a kimondás segít!
Kimondás által az összes lelki teher - a ránk testált családi titkok, a belénk épített megnyomorító szégyen, a kívülről ránk hárított, idegen bűntudat - mind-mind levethető. 
Kimondásunk által elégtételt kap pici varázsló gyermek énünk és újra önfeledt teremtésbe kezd. 
A jó dolgok, a boldogság, a szeretettel teli élet megteremtésébe!