Jelen-lét

palden•  2015. november 1. 22:47

Hazaérkezettek

Napsütéses, fényes vasárnapi hajnalra ébredsz. Nyújtózkodsz és arra gondolsz, most aludhatnál, nem kell munkába menned, nem kell senkit ébresztened. És nemrég feküdtél le, volt már éjjel két óra is. Gondolataid közben oldalra pillantasz, ágyad jobb oldalán ismerős idegen : jószerivel  három napján ismered, harmadik éjszakát töltitek együtt. Mégis úgy borult rátok az éjszaka nyugalma, mintha sosem lett volna másképp. 

Akarod te ezt? Biztosan ezt akarod? Lelked tétova kérdésével mozdítja álmos tested, ahogy felé fordulsz. 


Szembe szem-Te még nem, de a Szíved már tudja, hazaérkezett. 

palden•  2012. augusztus 30. 08:08

kérlek

"Kérlek! Nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában időben rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat. Segíts engem a helyes időbeosztásban. Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjének, elsőrangú vagy csupán másodrangú fontossága megítéléséhez. Erőt kérek a fegyelmezettséghez és a mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat. Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben minden simán kell, hogy menjen. Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk.

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához. Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk. Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek segíts, hogy tudjak várni. Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a barátságra. Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk.

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen szavakkal vagy szavak nélkül egy kis jóságot közvetíthessek. Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől. Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van. Kérlek! Taníts meg a kis lépések művészetére! Ámen."

palden•  2012. augusztus 21. 13:06

MSN

Szavak. Szavak őrzik most történéseinket, csendjeinket, vágyainkat. Tömören megírva, esetlenül válaszolva. Mégis teljességgel - félszavakból értjük egymást.

Napok múltak. Hetek. Majd hónapok. Hányszor írtuk egymásnak, „ne beszélgessünk!” Hányszor mosolyogtak össze a kis fejek egy – egy befejezetlen gondolat, egyszerre kiírt vagy éppen ki nem írt mondat után. Országokon átívelő adatkábelek, rádióhullámok ívén.

Azt mondtad, hazaértél. Azt mondom, itthon vagy. 

palden•  2012. augusztus 10. 19:06

Délután

Helyszín: városi lakóövezet házai közötti zöld terület

Szereplők:          egy darab felfokozott hormonnal bíró növendék  szuka kutya

                          egy fő enerváltsággal küzdő középkorú nő

Kellékek: egy darab merev nyelű, önfeltekerős póráz, a kis helyen elférhetőség praktikussága okán, és amely csak és szigorúan két ujjal fogható

1 darab, mérete folytán zsebben már nem kényelmes nagyságú kulcscsomó

1 darab teniszlabda, növendék kutya elengedhetetlen kelléke, és amelyet hűségesen cipel az első kan-vizelet szagú tereptárgyig

1 db mobiltelefon, korunk ama ragyogó vívmánya, mely jelen helyzetben az egyetlen léleg/kzet a nő életében, amely kiragadja az enerváltságból (amely ellen küzd, ugyebár)

Hiány: mindezen eszközöket  tároló eszköz, azaz valamilyen táska

Hazatérve azonnal magamhoz vettem a kutyát, kivételesen a pórázt is, a kulcsot, valamint  a telefont. A kutya egyébiránt jólnevelt, de a természet szava legyőzi minden szocializáltságát. A kulcs adott, valahogy be is kell jutnom a lakásba, de azt már csak a liftben vettem észre, hogy az eb magával hozta kedvenc teniszlabdáját is. A telefon – nos, a későbbiek során tán érthetővé válik.

Már akkor éreztem, hogy ebből baj lesz. Vagy csak egy tétova börleszk a délutáni napsütésben.

Végiggondoltam: két kezem van, két zsebem. Önmagában egyik tárgy sem olyan méretű, amit feltétlen táskába kellene tenni.  A kulcs elfér zsebben,  nosza, begyömöszöltem. A labdát kutyám már a lépcsőház ajtóban elhagyta egy kövér macska kedvéért, jó nagyot rántva még telefont tartó kezemen, ami telefont viszont nem szeretek zsebben tartani, de ezen előzményre azért becsúsztattam a másik zsebembe.

A labdát begurintottam nadrágom derekába. Emígyen kilogisztikázva tárgyaim elhelyezését (egyik zseb- kulcs, másik zseb-telefon, gatyakorc-labda)bementem a kutyás boltba, konzervet venni, mivel a jobb kezem még szabad volt.

És magabiztosan indultam sétánk célja felé – amikor is megszólalt a telefon. Nem hanghívás, MSN. Ilyet senki más, csak Ő, lassan 7 hete nem látott kedvesem. De mivel nap közben ritkán tud jönni, hát gyorsan kell jeleznem, hogy vagyok. Igen ám, csakhogy hirtelen kevés lett a kezem: a szövegíráshoz  két kéz szükségeltetik, mivel a telefont úgy lehet biztonságosan tartani.

Nosza, póráz bal kezem 4 ujjára erőszakolva, bal hónom alatt a konzervvel, jobb hónom alatt az idő közben kiszabadult labdával próbáltam egyengetni hormonvezérelt kutyámat, aki a szagok kavalkádjában nem tudta eldönteni, hogy tüzelni vagy inkább üríteni akar, így minden irányba szaladt egyszerre és kimeríthetetlenül. Én esetlenül igyekeztem érzékeltetni kedvesemmel szorult helyzetemet, aki 1000 kilóméterről mit sem sejtve 2 másodpercenként noszogatott válaszadásra.

Jóleső melegen sütött a nap, délután 5 felé jártunk. Kis telefonom hűségesen közvetítette Kedvesem minden odaadó sorát, kutyám összevissza-boldogan élte lábam köré tekeredő, szűkülő szabadságát – s én szétesve szökdelltem egyik eseménytől a másikig, hónom alatt egy labdával és egy konzervdobozzal.

Csípőmet nyomta a zsebemben rendjét vesztett, szétszabadult kulcscsomó.

palden•  2012. augusztus 7. 12:28

Hiányod

Üres. Tik-tak-tik-tak, ketyeg a most-óra. Üresen ...

... nézek magam elé. Motyogok valamit ... nem értem. 

- Mi van, mit mondtál? - Mi van? Mondtam valamit?

Nem, nem ............ semmit. Csak nézek magam elé. És hallgatom a hiányod. 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom