Jelen-lét

palden•  2012. április 24. 10:38

Szerintem-egység

 

Málnácska képletéhez ajánlva :)http://blog.poet.hu/vadmalna11/hibas-keplet

A   nő egyénisége és a férfi egyénisége - mint kettő - együtt alkotnak egységet. Egyúttal ketten együtt az új egységet alkotva létrehoznak egy harmadik egyéniséget, ami csak rájuk jellemző.

Ketten együtt lesznek a hármas egység.    :D 

 

palden•  2012. április 23. 11:29

narancsvirág

Este. Csendes. Fáradt. Az előző éjszakai nem alvástól, majd az azt követő naptól. 
Este. Nyugalmas. Beájulós… befelé fordulós... 

...lenne ... 

„…anya, már sosem jössz ide hozzám.” 
Khm… dehogynem… most is… 

megyek... vagyok... nézünk, netet, mindenfélét... beszélgetés, mindenfélét... Baba, álmos vagyok... „jó éjt, anyám” 

... ágyba, gyorsan, szem becsuk és elfelejt mindent... 

„... már azt hittem, ott is alszol... ugye most nem akarsz elaludni... nyűgös vagyok...” 

Felébredek. Nagyon. Morcosan. Beszélgetés. Tőmondatok. Nehéz. Féltéssel teli – az imént még nem volt semmi bajom. Akkor most mi van... Mi van... Mi van? 

Nyugtató szavak, szem a szembe - ölelés. Simogatás. Szeretkezés. Most ne... nem szólok... most ne... nem, most még nem... most... mintha... 
figyelek... megértem... leszek... Neki. Megnyugszik. Megnyugszom. 

Reggel. Hideg. Szőrgombolyagos. Bohókás. Tucat zsömle, szendvicsek – kávé lefő. 
Jó reggelt – mosolygós. 

„Köszönöm, hogy nem aludtunk el tegnap nyűgösen.”

palden•  2012. április 23. 10:28

Wass idézet


"Mert mi fontos? A nyugodt és megelégedett élet, melyben az ember békét köt önmagával és a világgal, és nem vágyik sehova és semmire, még arra sem, hogy teljék az idő."

 

Útravalóul mára annak, akit érint. 

palden•  2012. április 20. 12:00

Megdöbbentem.

 

Azon az ellenségességen, azon a zsigerekig beépült rosszindulaton, amivel reggel találkoztam itt a poeton. Nem kívánok senkit minősíteni. De az azért elgondolkodtató, ha valaki nem bírja a nyilvános helyeken való megjelenés hozta nyilvános hozzászólásokat (vagy ahogy ott nevezték "hsz"...), akkor minek kezdeményez.

Hiszem, az ember minden tettével és gondolatával minősíti magát. Ha én bántó szándékot feltételezek valakiről, azok az én gondolataim. És azokért csakis én vagyok a felelős... mást hibáztatni miatta ostobaság. Persze...

...egyszerűbb. Manapság divat is. És manapság eredményes is. Bár e helyt az eredmény talán nem az, mint az életben. Legalábis remélem.

Fogadatlan prókátorként tetszelegni olyan valaki mellett, aki nyilvánvalóan arrogáns, ha nem azt hallja, amit hallani akar:  hamis illúzió.

A mondatainkért felelősek vagyunk. Itt pedig nyoma marad minden mondatnak. 

palden•  2012. április 13. 17:33

A kép tiszta

(Egy kedves barátom kérésére... Akinek így is köszönöm, hogy van. )

.... 

Az épület hegyekkel ölelt fennsíkra, de maga is dombra épült, nagyablakos, körbe futó folyosóval. Ma gangosnak mondanánk. Leginkább a Himalájában épült kolostorokhoz hasonlít. 

Egy nő áll az épület folyosóján. Törékeny alakját félig látni engedi a folyosót ölelő, derékmagasságig érő fal. Ruhája egyértelművé teszi, hogy azokhoz tartozik, akik a hosszú, hideg estéket az épület fűtött részében töltik. Homlokán aggodalom, fürkészve néz a távolba, arra, ahol porfelhő kerekedik. Önmagáért aggódni nincs oka, biztonságban van. Az a felelősség nyomja a vállát, amely minden, egykor majd népe fölött döntést hozó ember sajátja. 

A felhő közeledik, a nő egyre feszültebben akar a porszemek közé látni: vár valakit. Örökkévalóságnak tűnik, míg a szürkeségből kibontakozik a visszatérő felfegyverzett férfiak hada: fáradtak, törődöttek, talán országuk határára törő ellenséget vertek vissza. 

Már nem csak a férfialakok látszanak: a gangon álló nő távolságokhoz szokott, éles szeme az arcokat fürkészi, egyetlen szempárt keresve. Az út porától piszkos, csatától véres, marcona arcok nem fölfelé néznek, nincs rá erejük, nincs is miért. Csak egyikőjüknek. 

Ahogy a várakozó nő, a visszatérő férfi is egyetlen szempárt keres. A nő lefelé néz, a férfi felfelé: egymásra várnak. 
Mindketten tudják: csak egyetlen alkalom, csak egyetlen pillanat adatik, hogy ilyenkor találkozhassanak. Vágyuk, mely egymás felé hajtja őket, sohasem teljesülhet be. 

… 

Ez egy álom volt még mikor megérkezett. Álom... vagy valami ilyesmi. Tiszta volt és egyértelmű. Mint a vizihulla...

Mostanában sokszor élhetem újra azt a pillanatot. És ilyenkor néha újraélhetem vágyam beteljesületlen, édesen nehéz érzését azzal a nyugodt tudattal, hogy megérkezett.