Ismerkedés

 

                      Bubi az udvaron

 

Még fel sem kelt a nap, Bubi már vidáman lubickolt cukorborsó társai között nagymama táljában. Egyre többen leszünk – gondolta. Én ezt nem bírom, túl nagy a tömeg! És hupp, hatalmas lendülettel ugrott ki a konyha kövére, majd gurult tovább végig a folyosón egészen a hátsó ajtóig.

Nocsak, nocsak -  vakargatta feje búbját – hogy jutok ki innen?

Fény szűrődött az ajtó alatti résen, Bubi megörült, nagyon megörült. Fogta magát és addig préselődött kifelé, mígnem az udvaron termett. Csodálkozva és kíváncsian nézett körül ebben az ismeretlen világban.

A nap édes korongja megvilágította az egész hátsó udvart. Bubi furcsa hangokra lett figyelmes. Gurulni kezdett, követve ezt a nagyon éles, kellemetlen hangot.

- Kukurikúúúúú! Kukurikúúúúú!

Hát ez meg mi a csuda? A kis cukorborsó minden kukorékolásra összerezzent, de azért gurult, gurult előre, összeszedve minden bátorságát. A kakas állt előtte. Gőgösen, fejét felszegve nézett Bubira úgy, hogy szinte észre sem lehetett venni.

-          Hát te meg miféle szerzet vagy? – rikoltott rá.

-          Bubi vagyok, a kis cukorborsó, és egyáltalán nem félek tőled.

-          És te ki vagy?

-          Kokas Kázmér a nevem. A baromfiól parancsnoka vagyok. Ha szeretnéd, bemutatlak az udvar lakóinak.

És elindultak ők ketten, Kokas Kázmér és Bubi, hogy felfedezzék közösen az udvar lakóinak titkait. Ekkor a kis cukorborsó volt a világ legboldogabb borsócskája.