Ez most egy másik BOLT
VersÉjjeli forgolódó
Itt fekszem nélküled.Megint
Nem tudomPontosan értemLesz valami változás ValahaVagy minden marad így ÉdeshármasNekem már mindegyCsak Te legyél Ne hagyj többé egyedülKérlek Izzó parázs Éget belülA hiányod Gyere haza Ma gyere hazaCsak gyere hazaKérlek.Hiszen tudod, nehéz így elaludnom.
Kopik
Az idő peremén kopik a kerék a szerelemkerék szerelem kereke
Fémekkel kövekkel koptatják koptatják mennyit bír megtudják tudjuk eFémcsővel vágtál orrba, vasbetétes bakanccsal rugdostál, a pofonok már megférnek a régi ütések nyomai felett.
Időt álló anyagból készültünk, de ütésálló e ez az anyag, nem tudom. Óvtalak volna a hideg hangos szelektől és gyermeked lettem volna, árvaházba adtál. Más a családod.
Vérhólyag felszakad gennyes virágot ont tűztüskék az ereket karcolják lázban égek a harminchatosban és tudom hogy nem fogsz ápolni. Érdektelenséged könnyharmatot növeszt elvirágzott lázrózsa vérrózsa Elhaló sikítás de csak belülről fojtva őrjöngő úgy se hallanád megSzeretlek
Kérdés
Settenkedő angyalok futkosnak ereinkben
Vigyázz kedves ha túl halkan lépsz nem vesznek észre
és elszállnak felettünk
Vörös patkány zavarja álmaink, űzd el kedvesem,
Hideg futkos tőle s elűzi angyalaink.
Én igaz szerelemmel szeretlek és vigyázni fogok rád.
Bízz bennem kedves,
de megértem azt is, ha félelem szilánkjai karcolják vérző sebeink,
s bekötözni nincs mivel.
Fertőtlenítsük könnyeinkkel, a só mar, de tisztít.
Légy bátor, mint a madár, mely a tél közeledtével
útnak ered az ismeretlenbe.
De ha maradsz a télnek, s az ismeretlennel kockát vetni nem mersz,
Fuss, szaladj messzire tőlem.
Talán még egérutat is adhatok neked.
Lábadozás
Mikor a letapadt nyák feltörni készül:Fojtogat, gyulladt csomókat köp felszínre,
Nem hagy levegőhöz jutni, hogy támadna fel
Benned a lélek. Sípol és prüszköl.
Te csak várj. Megérkezik a tavasz is,Özönvízzel jön, lemossa rólad saraid,
Hirtelen jön; de lehet érezni előszeleit,Ha figyelmes vagy. Halld meg a ritmust,
Mint folyik a Duna, tavaszi áradat,Zúg, virágot áraszt, elsodorja távlataid,Betemet sűrű homokos partjaival, míg
Újra meg tudsz állni saját talpadon.
Kívánság
Torkomba hasított az üresség.
Üvegszilánkok repedtek,
Kikristályosodott a halál.
Nyomor és szegénység,
Egyre tátong bennem.
Pedig itt kenyérben nincs hiány.
Hasamba rúgnék ha tehetném.
Betonba zúzom szét fejemet.
Zabáljatok szét, sáskák,
S ami belőlem marad még,
Abból tiszta magot vessetek,
S ültessetek fölém egy almafát.
Talán korhadva bomol szét,
Talán kivirágzik tavasszal,
S gyümölcsöző termést ád.