Excalibur III.

lelektunder•  2019. március 14. 17:45

Lady Anne



Anna a kertben ült, onnan követte tekintetével az apját, ahogy az aprójószágokat etette, vizet adott nekik, majd a kertbe bandukolt.
Nem értette, honnan van az apjának annyi ereje, pedig már nem fiatal, de munkában három fiatalon is túltesz.
Ez szerencse, mert nincs segítsége, a többiek már kirepültek a fészekből, csak Ő van otthon, az ötödik gyermek.
Igaz, nem sokáig, ősszel egyetemre megy a fővárosba külkereskedelem szakra. A testvérei már néhány éve itt hagyták, ezt a poros udvart, és ezt a régi tornácos házat, ami egyébként szép volt, olyan, mint egy mesebeli házikó, ahol megállt az idő.
Kívülről fehérre meszelve, szinte vakított, ha rásütött a nap, helyre kis ablakokkal, amiben mindig muskátlik virítottak, még télen is.
A hosszú, félmagas tornác, ilyenkor nyáron a sok virággal, úgy nézett ki a fehér házon, mint egy virágszőnyeggel takart hómező.
Szerette ezt a helyet, ezt a kis parasztházat, annyi jó emléke fűződött hozzá, öt gyermek vidám hancúrozása, öröme, bánata, mindez odabent van, a négy fal között, mely megannyi titok tudója.
Anna, azon gondolkodott, hogy lehet az, hogy a szülei annyit dolgoztak, és még sincs vagyonuk, pedig nem duhajkodott az apja az italtól, egyetlen szenvedélye a munka volt.
János bácsi nagyon büszke volt a lányára, hogy egyetemre fog járni, de aggasztotta, hogyan fogják előteremteni a tandíjra valót.
Anna tudta ezt, ilyenkor vigasztalta az apját, hogy majd megszerzi a hiányzó összeget, hamar tanul, jó lesz egy kis fizikai munka a szellemi terhelés mellett.
Anyja jött ki a házból kiönteni a vizet a lavórból, aztán fordult is vissza, csak egy pillantást vetett Annára, de a lány tudta, azért néz rá, mert neheztel a semmittevésért.
Így aztán fogott egy seprűt, és elkezdte összeseperni az eperfáról lehullott szemeket, majd vitte hátra a tyúkoknak.
A lány, ahogy felnézett a magasba, úgy ítélte meg, a nap az égen sétája felét járta már el.
Még van ideje, gondolta, mert estefelé találkozni akart Csabával, de az anyjának azt mondta, hogy a barátnőjéhez megy. Sosem akart hazudni, de rákényszerült, mert az anyja igencsak vasszigorral nevelte, családi halmozódás, ezt hozta magával a szülői házból, mást nemigen.
Csaba, a doktor fia, a vonaton ismerkedtek meg az egyik hétvégén, amikor hazafele jött a kollégiumból, tetszett neki a fiú habókás természete, lazasága és vagánysága. Már több hónapja találkoznak titokban.
Istenem, olyan jól csókol az a fiú!
Igaz, mást is akart már, de Ő nem, nincs arra felkészülve, volt már veszélyes helyzet, de az utolsó pillanatban megálljt parancsolt.
Megmosakodott a lavórban, nem volt fürdőszobájuk, mások előtt szégyellte is nagyon, ám öt gyerek nevelése mellett, abból a kevéske pénzből nem tellett rá.
Ő viszont ezt megszokta, igaz, a kollégiumban mindég sokáig állt a zuhany alatt, élvezte, ahogy egyszerre zúdul minden testrészére a víz. Olyankor behunyta a szemét, és elképzelte, hogy egy apró kis zuhatag alatt áll a természetben, ahol a csendet csak a víz csobogása töri meg.
Gyorsan magára kapta a kedvenc ruháját és elindult...a fiú már várta, mindig a fasor végén szállt a kocsiba, ott, ahová már nem látni a faluból.
Álmában sem gondolta, hogy ez az este lesz élete egyik olyan pillanata, amire nem szívesen gondol vissza.
Nem tudta mi történt a fiúval, hogy olyan erőszakosan viselkedett, Anna először próbálta elviccelni és elmókázni a fiú erőszakos közeledését, de az teljesen kifordult magából. Aztán pedig sírva könyörgött neki, próbált szabadulni, de a fiú erős volt és leszorította, a lány gyomra összekapódott a rémülettől, úgy érezte mindjárt hányni fog.
Egy idő után már képtelen volt a harcra, teljesen kiment belőle minden erő, a fiú pedig úgy gondolta, él az erősebb jogával.
Egész éjszaka nem aludt, a paplan alatt bőgött, annyira fájt neki, hogy ekkorát csalódott a fiúban, szégyellte magát, Ő nem így akarta az első pillanatot. Lelkileg teljesen összetört, magába roskadt, másnap kótyagos fejjel járkált, nagyon vigyáznia kellett, hogy az anyja ne vegyen észre semmit.
Soha nem beszélt róla még a barátnőjének sem, nem bízott senkiben, mert ha kiderül, akkor a falu a szájára veszi és Ő nem szerette volna, hogy a szüleinek szégyenkeznie kelljen miatta.
Amikor egyedül maradt valahol, abban a pillanatban zokogva tört ki, minden egyes sírás keményített a lelkén, meg nem másíthatta a dolgot, de úgy gondolta, felveszi a harcot, hogy ne törjön össze, mint egy üveghegedű.
Tudta, mit akar az élettől, voltak céljai, amiért most erősnek kell maradnia, ezért az egyik álmatlanul töltött éjszakán mindent átgondolt.
Az elszenvedett fájdalom megerősítette, átformálta a szemléletét a vele történtekről.
Szépen elrendezett mindent magában, bedobozolta a fájdalmát, majd a lelkében, és a fejében is bezárta a kapukat, vele ezt a rossz emléket, és kinyitott egy újat, tele a jövő reményével.
Még jó hogy vasárnap már elmegy itthonról. Nem kellett nagy bőröndöt cipelnie, nem volt sok ruhája, cipője sem volt húsz, mint némelyiknek a faluban, meg amúgy is, hetente jön haza és majd cseréli a ruhákat.
Ahogy a vonat vitte és egyre messzebb került a falujától, úgy hagyott mindent maga mögött, mint hajó a biztos kikötőt.
Anna egy csendes lány volt, sosem beszélt feleslegesen, rendkívül intelligens megnyilvánulásai voltak, a kollégiumban a többiek hamar megszerették. Megbíztak benne és sok bizalmas dolgokat árultak el magukról, tudták, sosem fogja elmondani senkinek.
Nem járt velük bulizni, inkább tanult, sokra akarta vinni az életben, és persze szeretett volna ösztöndíjas lenni.
Így neki is kevesebb munkát kell majd vállalnia, meg az apjának sem kell sokkal pótolnia a tanulmányait. Hazudna, ha azt mondaná, nem jut eszébe néha az az este, de hamar eltereli a gondolatait másfelé, mert könnyű elveszíteni valamit, de elengedni a legnehezebb, és Ő még nem engedte el csak bezárta.
Érezte ezt, mert sok fiú próbált meg közeledni hozzá, de azonnal sündisznóállásba menekült, a múlt bélyege még bizalmatlanná tette.
Anna talált magának az egyik étteremben felszolgáló munkát, egy héten háromszor kellett dolgoznia ,este héttől éjfélig. Az étteremben a vendégek közül is sokan megpróbáltak udvarolni neki, de Annát hidegen hagyta, megfogadta, hogy soha többet nem hagyja senkinek, hogy belerúgjon!
Lassan alakult ki benne a bosszúvágy, más férfiakon akarta megtorolni, amit Csaba követett el ellene.
A többi napokon magányosan üldögélt a szobájában, a szobatársai két évvel felette járna, és szerettek elmenni szórakozni, élték a fiatalok ilyenkor szokásos életét.
Nem értette, honnan van annyi pénzük, pedig, ahogy hallotta a beszélgetésüket, nem jöttek gazdag családból.
Az egyik este a lányok nagy lázban voltak, a szobában izgatottan cseverésztek, és lassan derengeni kezdett Annának, honnan van az a sok, gondtalan életre való.
Úgy tett, mintha nem figyelne, befogta a fülét, mint aki tanul, még csak rájuk sem nézett.
Az egyik hétvégén, amikor haza ment, ágyban fekve találta az apját, ami szokatlan volt, mert nem jellemző rá, napközben mindig talált munkát a ház körül.
Anna nézte és olyan érzése volt, mintha fogyott volna, az arca is sápadtabb a szokásosnál, a szeme sem csillogott, mint máskor, ha Ő haza érkezik.
Megijedt, életében először gondolt arra, hogy mi lenne vele, ha valami történne az apjával? A szíve hevesebben kezdett verni erre a gondolatra, annyira szerette őt, sokkal jobban, mint az anyját, az apja mindig megértőbb volt, sosem kiabált vele.
Úgy szerette volna átölelni, a nyaka köré fonni a karját, mint régen, és cigány lány puszikat adni neki. Amikor kicsi volt, és a térdén ült, állandóan csak puszilgatta, és ilyenkor az apja, mindig azt mondta nevetve, Te kis cigány lány, már megint cigánykodsz! Ő is nagyokat kacagott, és még jobban mórikálta magát.
Kiment a konyhába, anyja a tűzhely mellett ült, látszott a szemén, hogy titokban sírhatott. Most csendes volt, amikor megszólalt, a szavakat is halkan ejtette ki, és nem nézett a lánya szemében, lehajtott fejjel kérdezte, apád mit mondott? Sosem látta még az anyján az elesettséget, most szinte megsajnálta, mert amióta az eszét tudta, mindig azt hitte, olyan, mint a messzi északon lévő sziklaszirtek, melyek érzelemmentesen tűrik, amit a világ rájuk mér.
Mi a baj, és miért nem szóltak hamarabb?
Apád nem engedte, azt mondta, hagyjunk téged tanulni, és ne izgassunk fel a betegségével, majd elmúlik és jobban lesz.
Igen, jobban lehetne, mondta az anyja dühösen és tehetetlenül ejtette ölébe a kezét, majd a két szemébe könny szökött, lassan elkezdett peregni a ráncokon, meg-megakadva egy–egy barázdában.
Nincs nekünk arra a kezelésre pénzünk, amit az orvos mondott, azokra a külföldi gyógyszerekre, az Isten verje meg ezt a cudar világot!
Anna nem szólt semmit, de ebben a pillanatban eldöntötte, mit fog tenni, hogy az apját megmentse, kerül, amibe kerül, bármit is kelljen érte tennie.
Hamar eltelt a hétvége, amikor elindult vissza a kollégiumba, már nem az a lány volt, mint aki idejött, olyan volt, mint akit kicseréltek. Mindent újra, és újra átgondolt, megtervezte hogyan tovább, magabiztos lépésekkel haladt előre, azt is tudta, minden lépésért meg kell majd szenvednie, de nem számít, semmi sem számít csak az, hogy az Ő szeretett apja életbe maradjon!
Lassan készült, berakta a zöld kontaktlencsét, felragasztotta a műszempillákat, kisminkelte magát, majd felpróbálta a félhosszú Tizián vörös parókát.
Egyedül volt, a többiek moziba mentek, valami francia filmet néznek meg, utána még vacsoráznak, késő jönnek haza.
A hirdetésre, amit feladott jelentkezett egy férfi, kísérőt keres, semmi kötelezettsége nincs, csak annyi, hogy reprezentatív legyen a megjelenése.
A felszolgálói béréből vett két elegáns ruhát, hozzá cipőt és kiegészítőket, remek érzéke volt ahhoz, hogyan válogassa össze a ruhatárát kevés pénzből, de mégis soknak tűnjön, amikor felveszi, és Anna tudta őket viselni is.
Nem volt ideges, halálos nyugalommal készülődött, a végén még saját maga is meglepődött, egy idegen arc nézett vissza rá a tükörből, ezen elmeditált, ez nem én vagyok, aki visszanéz rám, ez nem egy diáklány!
Ez egy igazi nő, akinek mostantól lady Anne a neve...
A férfin, akivel találkozott, nem volt semmi feltűnő, átlagos kinézetű, elegánsan öltözött Úr volt, látszott az öltözetén, hogy sokat ad a megjelenésére.
Amikor meglátta a közeledő nőt, aki a tűsarkúban olyan magabiztosan jött felé, elállt a lélegzete, maga volt a megtestesült tökély.
A férfi bemutatkozott, Gábor, hangja bársonyos volt a nő fülének…..Lady Anne, mondta, és kezet nyújtott, a férfi megérintette az ajkával, majd kinyitotta az autó ajtaját, és Anne beült.
Egy hatalmas partira érkeztek, ahol gyönyörű nők, méregdrága ruhákban iszogatták a koktéljukat, és cseverésztek.
Néhány szófoszlányból Anne leszűrte, hogy bizony csak a szépségük ragyogó, de nem az elméjük, azt még smirglivel sem tudnák élesre csiszolni.
A férfi hagyta, hagy nézelődjön, közben lopva tekingetett rá, megállapította, hogy még ilyen gyönyörű kísérője sohasem volt.
Tökéletes alak, a térd fölé érő koktélruha sejtetni engedte hosszú izmos lábát. Na és a bőre! Hirtelen úgy érezte, hogy szeretné abban a pillanatban végig húzni az ujját a karján, megcirógatni, annyira üde volt.
Odament a nőhöz és beszélgetni kezdtek, meglepődött, mennyire tájékozott, általában nem ilyenekkel hozta össze a sors, ez kíváncsivá tette.
Anne, nem akart magáról sokat elárulni, próbálta a beszélgetés fonalát úgy vezetni, hogy ügyesen ki tudjon térni a kényes kérdések elől.
Gábor belül mosolygott, izgalmas játékot játszottak, mindketten tudták a játékszabályokat, mégis a végsőkig feszítették a húrt az anonimitás terén.
A parti a végéhez közeledett, a vendégek lassan szállingózni kezdtek, Gábor és lady Anne is elindult az autóhoz, amikor beültek, a férfi, célzást tett arra, hogy többet is hajlandó fizetni, ha együtt töltik az éjszaka további részét.
Anne kedvesen mosolygott, de visszautasította a plusz pénzt a feltételekkel együtt. Ekkor Gábor kifizette azt az összeget, amiben megegyeztek és megkérdezte, számíthat e máskor is a szolgáltatására?
Hívj, bármikor…
Amikor kiszállt az autóból, keresett egy kapualjat, levette a parókáját, leszedte a ragasztott pillákat, majd felrakta a szemüvegét, és elindulta kollégiumba. A többiek már aludtak, Ő pedig óvatosan levetkőzött a beszűrődő fényben, majd gyorsan ágyba bújt.
Újraélte az estét, milyen egyszerű volt, gondolta, és mindezért egy halom pénzt kapott, nem Anna kapta, hanem lady Anne.
Kettéválasztotta az életét, olyan volt, mint egy álskizofrén, Anna volt a jó lány, a másik énje a rossz, aki bármit megtehet, ha a szükség ráviszi, és tudta élni fog ezzel a jogával. Még egy kis ideig szövögette a terveit, majd mély álomba zuhant.
Másnap reggel korán kelt, mert volt egy kis lemaradása, de éles esze, úgy szívta magába a tudást, mint szivacs a vizet. Az előadásokon nagyon figyelt, teljesen kizárta a külvilágot, a hallottakra már nem sokat kellett rádolgoznia. Szerette, amikor Anna volt, de már várta a következő alkalmat, amikor Anne lehetett, a rossz kislány, akinek sok pénze lesz, mire elvégzi az iskolát és majd ad Annának is belőle, hogy meggyógyuljon az apja……ilyen furcsa viszonyban volt Anna magával.
Az üzlet beindult, szinte minden napra volt megrendelő, és jól fizettek….nagyon jól. Anna tudta, hogy lady Anne, egyszer túllépi a határt, olyat fog tenni, amit Ő sosem tenne.
Minden alkalommal másképpen nézett ki, a parókái, a színes kontaktlencséi, öltözködési stílusa, teljesen egyedivé tette.
Hamar összegyűlt egy jelentős összeg, ekkor keresett egy orvost, aki megvizsgálja az apját csak arra kérte, hogy ne árulja el mennyibe kerül ez a gyógyítás, Ő fizet mindent, szeretné megmenteni az apját, az orvos megígérte, hogy úgy lesz, ahogy a lány szeretné.
Amikor Anna elvitte az apját az orvoshoz, az közölte vele, hogy a gyógyszer, amit felír nagyon jó, és nem drága, legalább egy évig szedni kell, hogy teljesen meggyógyuljon. Anna hálás volt az orvosnak, amiért segített neki, nem lesz gond a gyógyszerrel sem, a pénz mindig meglesz rá.
Egyik este Anna, amikor lady Anne szerepére készülődött, azon gondolkodott, milyen furcsa volt a férfi kérése, aki felhívta, a hangja meg olyan ismerősnek tűnt... Anna kérdezte, van e valamilyen különös kérése.
A férfi azt mondta, hogy igen, annyit vár el, hogy titokzatos és sejtelmes legyen. Anna a kollégiumba jövet betért egy boltba, ahol rengeteg álarc közül válogathatott, kiválasztott egy gyönyörű selyemből készíttetett, mely fátyolban végződött.
Ez jó lesz, gondolta és felpróbálta, ahogy nézte magát a tükörben, arra gondolt, hogy valójában nem is tudja már ki is Ő, annyiféle szerepet töltött be esténként, félt, hogy elveszti az eredeti jellemét. Az adott neki erőt, hogy már nem sokáig csinálja ezt, és reméli lesz ereje lemondani erről a „könnyen” jött pénzről, majd diplomával a kezében új életet kezdhet a tudásával, azzal, ami a fejében van.
A sminken most lazított, hiszen az álarc alá nem kell még az sem.
Amikor elindult, megint egy furcsa érzés kerítette hatalmába……az a férfi hang…..olyan ismerős volt neki.
Mielőtt bekopogott volna a szobába, feltette a maszkot, és amikor kinyílt az ajtó, mindketten hirtelen léptek hátra a meglepetéstől.
Csaba volt, aki ajtót nyitott, nem számított arra, hogy a nő, akit felhívott, a titokzatosságot így oldja meg, lady Anne néhány másodpercre lemerevedett, és nem tudott meg sem szólalni. Aztán elkezdte magában kántálni, lady Anne vagyok, lady Anne vagyok, lady Anne vagyok, és ez egy idegen……amikor sikerült megszólalnia, akkor is csak suttogva beszélt, nehogy megismerje Csaba a hangját.
A másik megkérdezte, miért suttog? Ő azt válaszolta, csak a sejtelmesség miatt. Bemutatkoztak egymásnak, lady Anne vagyok……Csaba, mondta az ajtót nyitó.
A fiú nagyon kedves és közvetlen volt, leszólt a szobapincérnek, hogy hozzon pezsgőt, és egy kis édességet hozzá.
Sok mindenről beszélgettek, a fiú elmondta, hogy vidéken nőtt fel, az apja orvos és nemsoká Ő is felköltözik a városba. Van egy menyasszonya, de mielőtt végleg elkötelezné magát, még egy kicsit habzsolni szeretné az élet adta gyönyört.
Csaba közelebb húzódott, megfogta lady Anne kezét, úgy beszélt hozzá, szeretném, ha ma boldoggá tennél engem, és ha boldoggá tudsz tenni, akkor máskor is igényt tartanék a szolgáltatásodra. A mutatóujját finoman végig húzta az arcán, le egészen a válláig.
A lány alig észrevehetően rezdült meg, régi érzések kavarogtak benne, ahogy a fiú hozzáért.
Ott állt a múlt ajtajában, amit bezárt, és ami mögött ott van az a doboz, amibe elrakta a rossz emlékeket.
Nem és nem akarja kinyitni azt az ajtót, Ő most másvalaki, ez a fiú meg csak egy megrendelő, de ha az élet már így hozta, azt akarom, hogy szerelmes legyen belém.
Történjen bármi, most letudom győzi saját magam, nem számít a múlt, az számít, hogy végre eltudjam, már engedni, és ha visszagondolok rá, nem fogok semmit érezni. Nem akarom, hogy annak az estének a béklyójában éljem le az életem.
Hagyta, hogy a fiú közeledjen, Anne úgy vette le a ruháit, hogy teljesen megőrjítette a férfit. Gyönyörű teste volt, nem fehér, mint régen, barnította, olyan volt, mint egy tökéletesen megalkotott szobor. Csaba annyira gyöngéd volt, nem emlékeztette, arra a vadállatra, aki azon az estén erőszakoskodott.
A szeretkezés tetőpontján a férfi, hangosan nyögve mondta: most trombitál a kiselefánt……lady Anne majdnem elnevette magát, ez olyan hülyén jött ki ebben a pillanatban, annyira nem illett a helyzethez..
Ezt a mondatot még nagyon sok alkalommal hallotta, mert a fiú teljesen megőrült érte, már képes lett volna elhagyni a menyasszonyát is, az álarcos lányért.
Ő sosem akart többet, más tervei voltak.
Annának nagyon sok pénze lett, mire a diplomáját megszerezte, szolidan élt, így senki nem gyanította, mivel töltötte az iskolai életet esténként.
Eldöntötte, hogy valamelyik közeli országban hasznosítja a tudását, hogy könnyen haza tudjon jönni a szüleihez, Ők fognak a legjobban hiányozni neki.
Megígérte, mindig mellettük lesz a bajban, és anyagilag is támogatni fogja őket. Aztán, megint bepakolt a bőröndbe, most sem volt több holmija, mint régen, amikor az egyetemre ment.
Minden régi dolgát itt hagyta, ami emlékeztetné az egyetemi évek alatti életére, lady Anne pedig meghalt számára, csak Anna van, az az Anna, aki abban a fehérre meszelt tornácos házban nőtt fel, amire ha a nap sütött szinte vakított.
A repülőtéren megváltotta a lefoglalt jegyet, megivott még egy üdítőt, és lassan elindult az induló gépe termináljához.
A következő pillanatban olyan történt, amire nem számított soha.
Csaba jött vele szemben, és a menyasszonya.
A fiú megismerte Annát, látszott rajta, hogy nagyon meglepődött, mert zavartan viselkedett. Anna, amikor elment mellette, sejtelmesen suttogva odasziszegte, de úgy, hogy a menyasszony is hallja: most trombitál a kiselefánt és szépen tovább sétált.
Hallotta, ahogy a menyasszony számon kéri Csabát. Ki ez a nő és honnan tudja azt, mit szoktál mondani "olyankor" ?
Csaba ebben a pillanatban döbbent rá, ki is volt az a titokzatos álarcos lány, és egy világ omlott össze benne.
Anna, ebben a pillanatban azt érezte, hogy megkönnyebbült, szinte súlytalan lett a lelke, oly édes volt ez a kis bosszú, ami páros lábbal rugdosta ki belőle a rossz emlékeket, megszabadult a múlttól és tudta, most már kinyithat megint egy új ajtót, mely egy másik utat mutat neki, azon az úton soha többet nem tévelyedik el.


Annának sikerült kihúznia az excaliburt, és ezzel a lelki fájdalmat is ....

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

lelektunder2019. március 22. 19:30

@stapi:
Köszönöm István!
Neked nem kell tanulni, megírod Te remekül, segítség nélkül is!
Amikor megvan a téma, onnan kezdve sínen van az ember....
Nekem, mindig elkezdeni nehéz, napokig rágódom rajta, de amikor rátalálok, akkor nem tudom abba hagyni az írást.

stapi2019. március 22. 16:44

Remekül írsz. Próbálok tanulni tőled, ha nem bánod. További sok jó ihletet és jó egészséget kívánok!

kicsisara2019. március 16. 09:41

@lelektunder: erre mondják jókor jó helyen! :) szeretek olvasni.. nálad megpláne.. :)

lelektunder2019. március 15. 13:43

@kicsisara:

Autóban ülve hallottam egy adást az excaliburról....akkor eszembe jutott, hogy vannak olyan csapások az ember életében is, mely ugyanezt a hatást váltja ki, van kinél sikerül kihúzni a szenvedés okát, van, aki élete végéig cipeli. Akkor éreztem, hogy erről tudnák írni, három változatot....így indult a trilógia....utólagosan olvasva, magam is csodálkozom, hogy így megírtam. Csak tavaly kezdtem el írni verseket és kis "csalamádékat"....mindent, ami jött az érzéseimből, gondolataimból. Szóval, saját kútfő, jó volt szövögetni a sorokat....nagyszerű érzés.....3-4 óra alatt megírtam őket.
Köszönöm az idődet drága Sára! Tudom, mindenkinek abból van a legkevesebb.... :-)

kicsisara2019. március 15. 09:45

Szia.. nagyon tetszik az ahogy írsz. Ha netalántán kitalált történet megpláne.. mind három történet megható.. mindegyik emberi. Fájdalmas nagyon nálad lenni..
De ne hagyd abba! :)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom