lelektunder blogja

Novella
lelektunder•  2019. március 20. 09:46

A fuxos papa

A kavicsos parkolóba lassan gurult be az autó, elegánsan megállt, majd kitárult az ajtó.
Egy végtelenül hosszú láb nyújtózkodott ki belőle, kíváncsian kandikálva a világra.
Valószínűsíthető, hogy ez a csodálatosan barnára sült bőr, a Bahamákon élvezte a nap sugarainak ízét , és amin aranylóan csillant meg a nap fénye.
Rövid, könnyű kis nyári ruhájában, olyan üde jelenség volt, hogy nem lehetett, nem észre venni. Amikor kiszállt, körbe nézett, majd unottan nekidőlt az autónak.
Várt valakit.
Felrakta a napszemüvegét, arcát a nap felé fordította, és élvezettel hagyta, hogy az cirógatva táncot járjon rajta. Hajába, mely dús volt, és hosszú, bele-bele kapott játékosan a lengedező szellő.
Álltam ott és csak csodáltam, majd hirtelen felváltotta csodálatomat az irigység. Tudjátok melyik, az a bizonyos sárga fajta.
Ettől a perctől kezdve, elkezdtem rajta keresni a hibákat. Jól végig vizslattam, mint egy vadászkopó, centiről, centire megnéztem magamnak.
Az, hogy a szélnek nagy munkába tellett, hogy összekócolja, az a póthajnak volt köszönhető, hatalmas szempillái pedig egy kissé durva ízlésről árulkodtak.
Pedig a szemei csodálatos zöld színben tündököltek, olyan zöld volt, mint a smaragd, melyet ragyogóvá csiszoltak.
Próbáltam még rajta fogást találni, sikertelenül.
Azokat a hihetetlenül hosszú lábakat, hihetetlenül magas sarkú szandál nyújtotta. Az egész nőnek, szinte eltörpült a teste hozzájuk képest.
Túl fiatalnak látszott ahhoz, hogy maga kereste pénzből, képes legyen mindazt az extrát megvenni, ami meglátszott rajta.
Szerencsés lány, gondoltam, milyen jó ha valakinek ilyen papája van, aki biztosítani tudja neki, a gondtalan fiatal éveit.
Minden szem rátapadt, ahogy elmentek mellette.
Irigységem, már-már a tetőfokára hágott.
Ott álltam, engem meg a kutya sem vett figyelembe.
Igaz, azokat a kellékeket, mind nélkülöztem, ami egy kicsit felturbózta volna a korommal járó lestrapáltságom.
Eszembe jutott, milyen voltam én fiatalon.....
A nagy nosztalgiázásban, párás lett a szemem, megkönnyeztem az elmúlt fiatalságom, sirattam az öregségem, a meg nem élt életem,
az egyszer volt, hol nem volt üde bőrömet.
Sirattam, a rakoncátlan ráncaim, mely még engedélyt sem kérve, szépen családot alapítottak rajtam, és szaporodtak, mint bolha a kutyán.
Lehajtottam a fejem, és a kavicsokat meg-meg rugdosva, újabb hervasztó ténnyel kellett szembesülnöm, aminek felismerése, brutálisan orrba vert.
A nyári papucsból, kajánul vigyorogva néztek rám vissza a bütykeim, és mindazok a dolgok, amiket sosem akartam.
Sosem akartam lúdtalpat, a vele járó bokasüllyedést, a visszeres lábakat.
Nem is értem, miért gondolta a Sors, hogy én mindezekre vágyom,biztos tele volt vele a padlása......én meg éppen arra jártam.....
Miért kényszerített engem emancipációra?
Az egyenjogú nadrághordásra. Amit egyébként köszönhetek a szüfrazsetteknek is, akik először öltöztek nő létükre nadrágba, ezzel is kimutatva a férfi és nő közötti egyenjogúságot.
Egyszóval, a nadrág világába szorult lábam, valamikor jobb időket élt.
Eszembe jutott, hogy nekem is volt ilyen inkvizitor szandálom, amelynek, akkori kínzásainak nyomait viselem ma a lábamon, soha el nem múló emlékként. Olyan emlék ez, amit magammal viszek még a sírba is.
A lány félre fordította a fejét, és láthatóan a megkönnyebbülés jelei mutatkoztak az arcán.
Kíváncsian követtem a tekintetét.....
Egy kissé pocakos idős úr jött felé, neki a kopasz fején csillant meg úgy a napfény, mint a lány bőrén...persze, neki sem a kemencében sült barnára, hanem valamelyik napsütötte óceánparti naptól lett ilyen olajbarna.
Gondoltam, Ő lehet az, akire várt a lány.
Biztos a papája, kicsit idősnek gondoltam papának a lányhoz képest, de úgy véltem, kései gyerek lehet, azért is ez a nagy korkülönbség, és kényeztetés.
Hatalmas arany fux lógott a nyakában. Csodálkoztam az öreg teherbírásán, egy ekkora súllyal órákat járkálni, még egy erőembernek is megterhelő.
Elszörnyülködve néztem, miként cipeli a státuszszimbólumát, és ahogyan közeledett az autóhoz, már csak súlyánál fogva is verte, a lány ragyogását.
Na, gondoltam, a papától örökölte azt a kissé durva esztétikai érzékét.
A következő pillanatban pedig lemerevedtem, mint az a kutya, mely szellemet lát.
Helló szerelmem! Gurgulázta "papa" a lánynak.
Egy kis időre még szükségem volt, hogy oldódjon a lezsibbadásom, majd nem várt erővel tört ki belőlem a nevetés.
Közben arra gondoltam, Te szegény lány, mindez megéri Neked?
Szépséged hiábavaló dolog....
Aztán, amikor abba hagytam a nevetést, akkor láttam, hogy minden szempár engem néz!
Na végre már! Csak egy szívből jövő nevetés kellett hozzá, hogy ellopjam a showt....

lelektunder•  2019. március 19. 07:37

Bajnok vagyok

Móni vidám és jókedvű nő volt, a társaságok lelke, sosem engedett teret maga felé a negatív dolgoknak.
Ilyen volt az alaptermészete, már kicsi gyerekként is angyalvigyornak meg mosolytündérnek becézték a családban.
A férje pont ezért szeretett bele, mert vele nem lehetett unatkozni. A közös bulikon a jókedv nem a piától volt, hanem Móni fergeteges előadásaitól. Bárkit tudott utánozni mozgásban, és beszédben egyaránt.
Kati volt a legjobb barátnője, annyira jó, hogy szinte testvéreként szerette, pedig jóval idősebb volt tőle. Valahogy azt érezték, valami összeköti őket, egymás nélkül nem lenne ugyanaz az életük. Neki mindent elmondhatott, még a titkait is rábízhatta, tudta inkább leharapná a nyelvét, minthogy elárulja őt.
Nem nagy titkok, olyan kis apró nőies dolgok, amit csak két nő érthet meg igazán. Egyébként pedig nyitott és őszinte lélek volt.
Tíz év házasság után sem engedte el magát. Tele volt élettel,energiával, sportos alakját ennek köszönhette. Az erősebb nem tekintete, gyakran megakadt izmos alakján. Leginkább a mellei vonzották a férfi szemeket, nem azért mert nagy volt, hanem a formája, a testéhez való arányossága miatt. Mindig tudatában volt ennek, és büszke is volt erre az örökségére.
Egyik este futás közben, enyhe fájdalmat érzett a bal mellében, olyat, amilyet eddig még nem. Nem tulajdonított nagyobb jelentőséget neki, mert ahogy jött, úgy el is múlt.
Hamarabb befejezte a futást, lerövidítve az útvonalat, mert még be kellett pakolni a bőröndökbe, a holnapi utazáshoz. Már nagyon várta a nyaralást, a gyerekek mennek a nagyihoz, Ő pedig végre kettesben lehet a férjével.
Igaz, csak egy pár nap, de az is feltölti őket egy időre, és persze mindig turbékolósabb időszak következik a nyaralás után még egy ideig. Aztán jönnek a kemény hétköznapok, amikor már nincs annyi idejük egymásra.
Hamar eltelt az a pár nap, kipihenten érkeztek haza. A nyaralás alatt Móni megint érezte, azt a furcsa fájdalmat a mellében......kezdett aggódni és elhatározta, kér beutalót egy vizsgálatra. Kivesz egy nap szabit, megkéri Katit, kísérje el, valahogy nem akart egyedül menni, félt, hogy esetleg találnak valamit, szerette volna, ha van valaki mellette.
Kati kint várta, amikor kinyílt az ajtó, Móni jött ki rajta, de már nem az a Móni, aki bement, könnyes szeme elárulta, hogy valami baj van.
Otthon senki nem tudott semmit.....nem szólt, azt gondolta, majd csak akkor, ha a további vizsgálati eredményeket megkapja. Még tartotta magát, elhessegette a "rossz" gondolatokat. Azt hitte, vele nem történhet meg, ami másokkal.
Hiába próbálkozott azzal, hogy nem gondol rá, már késő volt. Befészkelte magát a tudatába és minden pillanatban gyötörte.
Pár nappal később, reggel, amikor felkelt, próbálta húzni az időt, hogy minél később érjen be a rendelőbe, nem akart szembesülni azzal, ha mégsem jók a leletei.
Amikor közölték vele, hogy rosszindulatú a csomó a mellében, először értetlenül nézett, a feje teljesen kiürült, mint a géppuska tára és csak üresen kattogott.
Bármennyire is gondolt erre a lehetőségre, mégis gyomoralatti mélyütésként élte meg.
Látta, hogy az orvos beszél hozzá, de nem hallotta egyetlen szavát sem, elmerült a saját belső világába, ahol most hirtelen, a félelem vette át az uralmat az egész teste fölött.
Arra sem emlékezett, mennyi ideig volt bent, és hogyan keveredett ki onnan.
Úgy ment végig az utcán, mint a vak, aki nem lát semmit, a barátnője alig tudott lépést tartani vele. Egyre csak azt a kérdést tette fel magának:mi lesz most vele, hogyan tovább? Mi lesz a családjával, hiszen szükségük van rá, és neki is rájuk, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy feladja, hogy olyan könnyen lemondjon az életről.
Amikor haza ért, az előszobában meglátta magát a tükörben.
Sokáig mozdulatlanul nézett magával farkasszemet. Gondolatai, úgy jártak a fejében, mint a Jeges tenger felől fújó kósza szél, és pont olyan dermesztő is volt. Úgy érezte most magát, mint egy skizofrén, akinek kettős énje van, az egyik jó a másik meg rossz.
A tükörben lévő volt jó és Ő a "rossz", akiben valami rossz van, valami, ami nem a testébe illő.
A tükörben lévő nőt teljesen egészségesnek látta. Bedühödött és beleordított az önképébe, engem senki és semmi nem fog legyőzni! Erős vagyok és lesz elég lelkierőm a műtétig, és végig járom a gyógyulásig vezető utamat, legyen az akármilyen hosszú vagy nehéz!
Meghalni nehéz, nem a kezelések! Érted?
Nem fogom csak úgy odaadni magam a kaszásnak, nem tetszik a pofája, és akinek nem tetszik, azzal én szóba sem állok!
Ez az én mellem, ez kell nekem, hozzám tartozik, szeretem a melleimet és nem hagyomom, hogy felfald te kis nyavalyás.....
Teljesen belefeledkezett a párbeszédbe, észre sem vette, hogy közben a férje megérkezett, már percek óta hallgatta, amiket a tükörképéhez vágott.
Mikor akartad elmondani? Kérdezte halkan, elcsukló hangon, bár próbálta tartani magát.
Móni, kérdeztelek, szólj már valamit.....
Hirtelen azt hitte, kísértetet lát....hebegett, habogott, erre a helyzetre nem volt felkészülve.Elmondtam volna, de én is most tudtam meg, hogy nagy bajban vagyok, mondta halkan.
A férfi közelebb lépett, átölelte, nagyon erősen szorította, közben beszélt hozzá.
Szerelmem, nem vagy egyedül a bajban, melletted leszek, és segítek abban, hogy legyőzd, ha nagyon akarod, akkor ez sikerülni fog.
Csak nagyon akarni kell, soha ne a rosszabb lehetőségre gondolj.
Sokszor, nagyon sokszor mondd el naponta, hogy én vagyok a győztes, én vagyok a bajnok, utasítsd az agyad is erre. Legyen hited, bízz magadban, és megnyered a csatát. Csak pozitívan gondolkozz, ne engedj teret a negatív dolgoknak. Ne engedd, hogy sarokba szorítson, és én mindig itt leszek melletted.
Itt lesz a családod, a barátok... mindenki aki szeret, sokan vagyunk......ha pedig beszélni akarsz róla, akkor beszélj, ha úgy érzed, hogy ettől olyan érzésed lesz, mintha egy darabkájától már meg is szabadulnál, akkor ne tartsd vissza. Ne zárd magadba, mintha soha nem akarnád elengedni......
Móni ránézett és remegő hangon szólalt meg, akkor is itt leszel,ha esetleg elveszítem az egyik mellemet?
Akkor is! Te mit tennél, ha történne valami a gerincemmel és nem lennék igazi férfi? Elhagynál engem ezért?
Soha!
Na látod! Sokkal több köti az embert össze ennyi év után. A bajban sokkal nagyobb az összetartozás ereje, mint hinnénk drága szerelmem.
Móninak óriási erőt adott férje szerelme, bízott benne, bízott önmagában, bízott az orvosokban, abban a hitben élte mindennapjait, hogy ő a bajnok.
Nem tévedett, Ő lett a Bajnok, legyőzte az ellenséget, nem puskával, nem karddal, hanem erővel, akarattal, volt elég Hite hozzá!
Nem volt szükség drasztikusabb beavatkozásra, azt követő kezelések után pedig teljesen meggyógyult. Pár hónappal később, ugyanaz a vidám, életerős nő lett, de a világot egy kicsit már más szemmel nézte.
Olyan apró dolgoknak is tudott örülni, amit régebben észre sem vett. Örült a szeretet minden cseppjének, ami felé áradt a férjétől, a családjától, a barátoktól az egész világból.
Na és ott volt Kati, akivel azt is megbeszélhette, amit senki mással. Amolyan apró női dolgokat........

lelektunder•  2019. március 18. 14:19

ELEMI ÖSZTÖN MÁSKÉPPEN...

Az óceánjáró mozdulatlanul, elegánsan simult a kikötő oldalához, még pár óra és kezdődhet a beszállás. Voltak visszatérő utasok, akik úgy léptek a fedélzetre, hogy ismerték minden eldugott kis helyét.
Ők voltak azok, akik mágikus varázsként élték meg évről, évre, azt a pár napot vagy hetet a hajón, elfelejtve a kinti világot, annak minden bajait.
Ezt a szeparált helyet élvezték... élvezték benne a luxust, a csillogást... élvezték benne azt a díszletet, ami körül ölelte őket, és ami oly titokzatosan lengte be a teret.
A több emeletet lift kötötte össze, és annyi zegzugos folyosó volt, hogy az utasok gyakran eltévedtek benne. Nem egyszer nyitottak be rossz kabinba, és érte őket váratlanul a bent látottak.
Megkezdődött a beszállás, szép sorban jöttek a vendégek, látszott rajtuk, hogy nem az utcasarkon koldulták össze az utazásra valót.
Leginkább az üzletemberek világából voltak ők, nekik volt a legnagyobb szükségük a lazításra. A stresszes pénzhajhászás, mint a drog ivódott beléjük, időnként a test kívánta a tisztulást, erre volt jó ez a hajóút.
Lisa és Jim is megérkezett, izgatottan szálltak ki a taxiból, ők is azok közé tartoztak, akik évente tértek vissza.
Annyi élményt kaptak már ezen a hajó, és mind kellemes volt, így bizakodóan pillantottak a hatalmas óceánjáróra, ami mindig lenyűgözte őket.
Egy szépen fejlődő vállalkozásuk volt, ahol Lisa volt az értelmi szerző, Jim pedig a megvalósító, így jól kiegészítették egymást.
Nem volt gyerekük, először a pénz volt az ok, amikor meg pénz volt, akkor meg a kor lett problémás. Mindketten túl voltak már az ötvenen, megszokták így, és nem is hiányzott nekik.
Jim, mindig is nagy nőcsábász volt, Lisa tudta ezt, de teret engedett neki, nem volt féltékeny, kezdetben őrjöngött, amikor rájött a stiklijeire, de később maga is rákapott ennek az izére.
Először, olcsó kis nőkkel tartott fent viszonyokat Jim, s ahogy vastagodott a pénztárcája, úgy lett egyre jobb és jobb nője. Ma már csak luxustyúkokkal éri be, köszönhetően a pénzének, mert azt el kell ismerni, nem volt egy Adonisz. Elég nagy tokát eresztett, a mellei lassan olyanok voltak, mint az asszonyé. Na és a hasa! Csak nehogy keresztezze az útját,egy olyan nő, akinek a poharába keményebb a szívószál! A belőle távozó levegő, mint egy vitorlást, hozta volna működésbe a hajót!
Úgy érezte, ez az út más lesz, jó lenne már valami nagy dobás az életében, valami újra vágyott, de ez még nem jelentette azt, hogy a kiégettség útja felé haladna.
Elpakoltak a kabinban, pihentek, majd lementek a bárba, ahol már sokan ücsörögtek, elkezdődött az ismerkedés. Jim kért egy italt és végig pásztázta a terepet. Beindult a vadászösztöne. Gyönyörű nők voltak, egyik izgalmasabb, mint a másik. Mindegyiknél beindult a fantáziája, szinte falta őket a szemével és gondolataiban már mindet meztelenül látta, és persze az ágyában.
Azon gondolkodott, mikor is volt utoljára nővel, az utolsó két hétben, hatalmas nyomás nehezedett rá, esténként pedig bezuhant az ágyába.
Hopszla! Ott az a kis szőke, azzal a hatalmas dudákkal, ha megnyomná, lehet úgy szólna, mint egy vadászkürt, és fülében csak úgy harsogott a hangja. Megrázta a fejét, kezdett tompulni az agya, gondolta lassabbra veszi a vedelést, mert férfi vágyai marták a belsejét, és még az este folyamán szeretett volna az akcióhős szerepében tetszelegni.
Tovább nézelődött, a táncparkettán úgy vonaglott az a kis vörös dög, hogy nem győzte követni a hullámzását. Ó, bárcsak alatta vonaglana ez a bestia, sosem volt még vörös nője, próbálta kitalálni, hogy eredeti vagy festett vörös. Remélte, hogy eredeti.....odabotorkált a nő mellé, és egy hellóval, megkezdte az ismerkedést. A nő, egy futó pillantást vetett rá, melyből az utálat csöpögött....
Jimnek voltak zsánerei......szerette az erős nőket, még kinézetre is. Az enyhén markáns arca volt nála a nyerő. Sosem értette, hogy miért, de mióta az eszét tudja, ez mindig így volt.
Sokszor gondolkodott el azon is, hogy a feleségét, hogy tudta rásózni az élet, annyira nem tartozott azok közé, akikre Jim külsőleg vágyott.
Napok teltek el, de nem sikerült egyetlen idegen nőt sem ágyba cipelnie. Így maradt a langyos szex az asszonnyal, közben azokról a nőkről fantáziált, akiket a hajón látott, és szeretett volna megkapni.
A hősünket, teljesen letaglózták a visszautasítások. A hajó hatalmas volt, több bár is rendelkezésére állt az utasoknak, gondolta szerencsét próbál egy másikban.
Úgy döntött egy emelettel lejjebb megy. Amikor leért, körbe nézett.
A bárpultnál egy gyönyörű nő ült, Jim lélegzete elakadt, annyira mellbe vágta a látvány. A combig felhasított ruhából, szinte kérkedően villant ki a hosszú,harisnyába bújtatott lába. Jim szerette azokat a nőket, akik harisnyát hordanak. Úgy gondolta, egy igazi úrinő sosem jelenik meg anélkül. Ő is sokszor lepte meg a szeretőit csodaszép, drága fehérneművel, imádta  a harisnyatartókat.
Végigpásztázta és szakértelemmel haladt felfelé a nő testén. Amikor az arcához ért, mintha áramütés érte volna. Ez az! Itt volt a szeme előtt a tökéletes, akire vágyott, mióta az eszét tudja. Enyhe borzongás futott rajta végig.
Jim próbálta a legjobb formáját felvenni, sikertelenül próbálta behúzni a hasát.....ez bosszantotta, sosem jutott még az eszébe, hogy edzőterembe kellene járnia. Nagyon akarta ezt a nőt, még soha senkit nem akart ennyire! Na és a hangja! Mélyen búgó, mint a bontott vonal a telefonban.....
Még nem ivott, így udvariasan közelített hozzá.
Jó estét drága Hölgy, bemutatkozott neki és megkérdezte, meghívhatja e egy italra. A nő kezet nyújtott, én Margarita vagyok, mondta.
Elég erős fogása volt egy nőhöz képest.
Majd kiugrott a bőréből, amikor az igent mondott, nem akart hinni a fülének. Sokáig beszélgettek, egyre többet ittak és kezdtek a dolgok úgy alakulni, hogy Jim érezte, a mai estén, megtöri az átkot.
Kicsit gyanakodott, hogy a nő, aki ennyire gyönyörű préda, ilyen könnyen tudja megszerezni. Elhessegette a gondolatot, mert a felturbózott vágyával már alig bírt.
Megbeszélték, hogy a nő elmegy a kabinjába és Jim egy kicsivel később utána megy.
A nagy izgalmában majdnem eltévedt a folyosók labirintusában, de aztán jó érzékkel csak odatalált.
A nő már várta, Jim úgy viselkedett, mint egy suta beavatásra váró tinédzser, látván a zavarát, Margarita töltött egy italt a férfinak, majd magának is.
Jimnek még az is tetszett, hogy milyen vagány nő, még az italt is férfiasan itta. Egyszerűen lekapta, lassan kicsúszott az úrinő szerepéből.......
Kezdtek lazulni, amikor hozzáért a nőhöz, olyan forróság öntötte el, azt gondolta ha ez a pokol tüze, akkor Ő ezen a tűzön szeretne elégni és most!
Olyan 20 perc simogatás és csók után Margarita szólt, hogy kimegy a fürdőbe, majd amikor visszatért egy gyönyörű fürdőköntös volt rajta. Jim az ágyon feküdt meztelenül és gyönyörködött abban, ahogy a nő elkezdte kibontani a köntöse övét.......aztán szép lazán lehullott a köntös.
Ami ezek után történt, az Jim életét alapvetően változtatta meg. Margarita, nemcsak nő volt hanem férfi is.
Úgy ugrott ki az ágyból ijedtében, még azt is elfelejtette, hogy meztelenül van.
Feltépte az ajtót és úgy futott, mint a lovász fiú az elszabadult ló után, hanyat homlott .
Amikor a saját kabinjába ért, egyenesen a fürdőbe rohant és úgy hányt, mint a kutya. Szeme, tiszta véreres lett az erőlködéstől. Mire megnyugodott a gyomra, befeküdt az ágyba. Szíve úgy vert, mint a nagyharang, néha még félre is kondult, majd szép lassan elkezdett megnyugodni.
Próbált elaludni, de nem sikerült, még mindig ott látta élete álmát, de már nem az egész nőt látta, csak azt a testrészét, amitől úgy megijed...... kezdett lecsillapodni és már nem is tartotta olyan szörnyűnek, sőt hirtelen vonzotta Szégyellte magát ezért az érzésért, de végre megértette, hogy miért vonzódott egész életében, azokhoz a nőkhöz, akikben volt valamilyen férfias vonás......
Most már tudta, ez az út, tényleg élete nagy dobása lett, tudja mit kell megtalálnia, hogy boldog legyen.....minden kitisztult, ami eddig a köd homályában volt ,rádöbbent, hogy ezért nem érezte magát soha tökéletesen boldognak, mert kettős énjéből az egyiket, mindig elnyomta.
Az út végéhez értek, megérkeztek a kikötőbe.
Lassan elkezdtek szállingózni az utasok lefele a hajóról, volt aki még megivott a bárban búcsúzóul valamit, így tett Jim is.... de amikor meglátta a bárban Margaritát, olyan zavarba jött, hogy teljesen leizzadt, nem mert még rá sem nézni. Amikor elhaladt mellette, egy zsebkendőt vett ki a zsebéből, hogy megtörölje a homlokát, és nem vette észre, hogy kiesett a névjegye a telefonszámával.
Margarita lehajolt érte, felvette és mosolyogva nézett Jim után, felhörpintette a maradék italát, majd táskájába csúsztatta a névjegykártyát.........talán....egyszer, gondolta és elindult Ő is a kijárat felé...

lelektunder•  2019. március 14. 17:45

Excalibur III.

Lady Anne



Anna a kertben ült, onnan követte tekintetével az apját, ahogy az aprójószágokat etette, vizet adott nekik, majd a kertbe bandukolt.
Nem értette, honnan van az apjának annyi ereje, pedig már nem fiatal, de munkában három fiatalon is túltesz.
Ez szerencse, mert nincs segítsége, a többiek már kirepültek a fészekből, csak Ő van otthon, az ötödik gyermek.
Igaz, nem sokáig, ősszel egyetemre megy a fővárosba külkereskedelem szakra. A testvérei már néhány éve itt hagyták, ezt a poros udvart, és ezt a régi tornácos házat, ami egyébként szép volt, olyan, mint egy mesebeli házikó, ahol megállt az idő.
Kívülről fehérre meszelve, szinte vakított, ha rásütött a nap, helyre kis ablakokkal, amiben mindig muskátlik virítottak, még télen is.
A hosszú, félmagas tornác, ilyenkor nyáron a sok virággal, úgy nézett ki a fehér házon, mint egy virágszőnyeggel takart hómező.
Szerette ezt a helyet, ezt a kis parasztházat, annyi jó emléke fűződött hozzá, öt gyermek vidám hancúrozása, öröme, bánata, mindez odabent van, a négy fal között, mely megannyi titok tudója.
Anna, azon gondolkodott, hogy lehet az, hogy a szülei annyit dolgoztak, és még sincs vagyonuk, pedig nem duhajkodott az apja az italtól, egyetlen szenvedélye a munka volt.
János bácsi nagyon büszke volt a lányára, hogy egyetemre fog járni, de aggasztotta, hogyan fogják előteremteni a tandíjra valót.
Anna tudta ezt, ilyenkor vigasztalta az apját, hogy majd megszerzi a hiányzó összeget, hamar tanul, jó lesz egy kis fizikai munka a szellemi terhelés mellett.
Anyja jött ki a házból kiönteni a vizet a lavórból, aztán fordult is vissza, csak egy pillantást vetett Annára, de a lány tudta, azért néz rá, mert neheztel a semmittevésért.
Így aztán fogott egy seprűt, és elkezdte összeseperni az eperfáról lehullott szemeket, majd vitte hátra a tyúkoknak.
A lány, ahogy felnézett a magasba, úgy ítélte meg, a nap az égen sétája felét járta már el.
Még van ideje, gondolta, mert estefelé találkozni akart Csabával, de az anyjának azt mondta, hogy a barátnőjéhez megy. Sosem akart hazudni, de rákényszerült, mert az anyja igencsak vasszigorral nevelte, családi halmozódás, ezt hozta magával a szülői házból, mást nemigen.
Csaba, a doktor fia, a vonaton ismerkedtek meg az egyik hétvégén, amikor hazafele jött a kollégiumból, tetszett neki a fiú habókás természete, lazasága és vagánysága. Már több hónapja találkoznak titokban.
Istenem, olyan jól csókol az a fiú!
Igaz, mást is akart már, de Ő nem, nincs arra felkészülve, volt már veszélyes helyzet, de az utolsó pillanatban megálljt parancsolt.
Megmosakodott a lavórban, nem volt fürdőszobájuk, mások előtt szégyellte is nagyon, ám öt gyerek nevelése mellett, abból a kevéske pénzből nem tellett rá.
Ő viszont ezt megszokta, igaz, a kollégiumban mindég sokáig állt a zuhany alatt, élvezte, ahogy egyszerre zúdul minden testrészére a víz. Olyankor behunyta a szemét, és elképzelte, hogy egy apró kis zuhatag alatt áll a természetben, ahol a csendet csak a víz csobogása töri meg.
Gyorsan magára kapta a kedvenc ruháját és elindult...a fiú már várta, mindig a fasor végén szállt a kocsiba, ott, ahová már nem látni a faluból.
Álmában sem gondolta, hogy ez az este lesz élete egyik olyan pillanata, amire nem szívesen gondol vissza.
Nem tudta mi történt a fiúval, hogy olyan erőszakosan viselkedett, Anna először próbálta elviccelni és elmókázni a fiú erőszakos közeledését, de az teljesen kifordult magából. Aztán pedig sírva könyörgött neki, próbált szabadulni, de a fiú erős volt és leszorította, a lány gyomra összekapódott a rémülettől, úgy érezte mindjárt hányni fog.
Egy idő után már képtelen volt a harcra, teljesen kiment belőle minden erő, a fiú pedig úgy gondolta, él az erősebb jogával.
Egész éjszaka nem aludt, a paplan alatt bőgött, annyira fájt neki, hogy ekkorát csalódott a fiúban, szégyellte magát, Ő nem így akarta az első pillanatot. Lelkileg teljesen összetört, magába roskadt, másnap kótyagos fejjel járkált, nagyon vigyáznia kellett, hogy az anyja ne vegyen észre semmit.
Soha nem beszélt róla még a barátnőjének sem, nem bízott senkiben, mert ha kiderül, akkor a falu a szájára veszi és Ő nem szerette volna, hogy a szüleinek szégyenkeznie kelljen miatta.
Amikor egyedül maradt valahol, abban a pillanatban zokogva tört ki, minden egyes sírás keményített a lelkén, meg nem másíthatta a dolgot, de úgy gondolta, felveszi a harcot, hogy ne törjön össze, mint egy üveghegedű.
Tudta, mit akar az élettől, voltak céljai, amiért most erősnek kell maradnia, ezért az egyik álmatlanul töltött éjszakán mindent átgondolt.
Az elszenvedett fájdalom megerősítette, átformálta a szemléletét a vele történtekről.
Szépen elrendezett mindent magában, bedobozolta a fájdalmát, majd a lelkében, és a fejében is bezárta a kapukat, vele ezt a rossz emléket, és kinyitott egy újat, tele a jövő reményével.
Még jó hogy vasárnap már elmegy itthonról. Nem kellett nagy bőröndöt cipelnie, nem volt sok ruhája, cipője sem volt húsz, mint némelyiknek a faluban, meg amúgy is, hetente jön haza és majd cseréli a ruhákat.
Ahogy a vonat vitte és egyre messzebb került a falujától, úgy hagyott mindent maga mögött, mint hajó a biztos kikötőt.
Anna egy csendes lány volt, sosem beszélt feleslegesen, rendkívül intelligens megnyilvánulásai voltak, a kollégiumban a többiek hamar megszerették. Megbíztak benne és sok bizalmas dolgokat árultak el magukról, tudták, sosem fogja elmondani senkinek.
Nem járt velük bulizni, inkább tanult, sokra akarta vinni az életben, és persze szeretett volna ösztöndíjas lenni.
Így neki is kevesebb munkát kell majd vállalnia, meg az apjának sem kell sokkal pótolnia a tanulmányait. Hazudna, ha azt mondaná, nem jut eszébe néha az az este, de hamar eltereli a gondolatait másfelé, mert könnyű elveszíteni valamit, de elengedni a legnehezebb, és Ő még nem engedte el csak bezárta.
Érezte ezt, mert sok fiú próbált meg közeledni hozzá, de azonnal sündisznóállásba menekült, a múlt bélyege még bizalmatlanná tette.
Anna talált magának az egyik étteremben felszolgáló munkát, egy héten háromszor kellett dolgoznia ,este héttől éjfélig. Az étteremben a vendégek közül is sokan megpróbáltak udvarolni neki, de Annát hidegen hagyta, megfogadta, hogy soha többet nem hagyja senkinek, hogy belerúgjon!
Lassan alakult ki benne a bosszúvágy, más férfiakon akarta megtorolni, amit Csaba követett el ellene.
A többi napokon magányosan üldögélt a szobájában, a szobatársai két évvel felette járna, és szerettek elmenni szórakozni, élték a fiatalok ilyenkor szokásos életét.
Nem értette, honnan van annyi pénzük, pedig, ahogy hallotta a beszélgetésüket, nem jöttek gazdag családból.
Az egyik este a lányok nagy lázban voltak, a szobában izgatottan cseverésztek, és lassan derengeni kezdett Annának, honnan van az a sok, gondtalan életre való.
Úgy tett, mintha nem figyelne, befogta a fülét, mint aki tanul, még csak rájuk sem nézett.
Az egyik hétvégén, amikor haza ment, ágyban fekve találta az apját, ami szokatlan volt, mert nem jellemző rá, napközben mindig talált munkát a ház körül.
Anna nézte és olyan érzése volt, mintha fogyott volna, az arca is sápadtabb a szokásosnál, a szeme sem csillogott, mint máskor, ha Ő haza érkezik.
Megijedt, életében először gondolt arra, hogy mi lenne vele, ha valami történne az apjával? A szíve hevesebben kezdett verni erre a gondolatra, annyira szerette őt, sokkal jobban, mint az anyját, az apja mindig megértőbb volt, sosem kiabált vele.
Úgy szerette volna átölelni, a nyaka köré fonni a karját, mint régen, és cigány lány puszikat adni neki. Amikor kicsi volt, és a térdén ült, állandóan csak puszilgatta, és ilyenkor az apja, mindig azt mondta nevetve, Te kis cigány lány, már megint cigánykodsz! Ő is nagyokat kacagott, és még jobban mórikálta magát.
Kiment a konyhába, anyja a tűzhely mellett ült, látszott a szemén, hogy titokban sírhatott. Most csendes volt, amikor megszólalt, a szavakat is halkan ejtette ki, és nem nézett a lánya szemében, lehajtott fejjel kérdezte, apád mit mondott? Sosem látta még az anyján az elesettséget, most szinte megsajnálta, mert amióta az eszét tudta, mindig azt hitte, olyan, mint a messzi északon lévő sziklaszirtek, melyek érzelemmentesen tűrik, amit a világ rájuk mér.
Mi a baj, és miért nem szóltak hamarabb?
Apád nem engedte, azt mondta, hagyjunk téged tanulni, és ne izgassunk fel a betegségével, majd elmúlik és jobban lesz.
Igen, jobban lehetne, mondta az anyja dühösen és tehetetlenül ejtette ölébe a kezét, majd a két szemébe könny szökött, lassan elkezdett peregni a ráncokon, meg-megakadva egy–egy barázdában.
Nincs nekünk arra a kezelésre pénzünk, amit az orvos mondott, azokra a külföldi gyógyszerekre, az Isten verje meg ezt a cudar világot!
Anna nem szólt semmit, de ebben a pillanatban eldöntötte, mit fog tenni, hogy az apját megmentse, kerül, amibe kerül, bármit is kelljen érte tennie.
Hamar eltelt a hétvége, amikor elindult vissza a kollégiumba, már nem az a lány volt, mint aki idejött, olyan volt, mint akit kicseréltek. Mindent újra, és újra átgondolt, megtervezte hogyan tovább, magabiztos lépésekkel haladt előre, azt is tudta, minden lépésért meg kell majd szenvednie, de nem számít, semmi sem számít csak az, hogy az Ő szeretett apja életbe maradjon!
Lassan készült, berakta a zöld kontaktlencsét, felragasztotta a műszempillákat, kisminkelte magát, majd felpróbálta a félhosszú Tizián vörös parókát.
Egyedül volt, a többiek moziba mentek, valami francia filmet néznek meg, utána még vacsoráznak, késő jönnek haza.
A hirdetésre, amit feladott jelentkezett egy férfi, kísérőt keres, semmi kötelezettsége nincs, csak annyi, hogy reprezentatív legyen a megjelenése.
A felszolgálói béréből vett két elegáns ruhát, hozzá cipőt és kiegészítőket, remek érzéke volt ahhoz, hogyan válogassa össze a ruhatárát kevés pénzből, de mégis soknak tűnjön, amikor felveszi, és Anna tudta őket viselni is.
Nem volt ideges, halálos nyugalommal készülődött, a végén még saját maga is meglepődött, egy idegen arc nézett vissza rá a tükörből, ezen elmeditált, ez nem én vagyok, aki visszanéz rám, ez nem egy diáklány!
Ez egy igazi nő, akinek mostantól lady Anne a neve...
A férfin, akivel találkozott, nem volt semmi feltűnő, átlagos kinézetű, elegánsan öltözött Úr volt, látszott az öltözetén, hogy sokat ad a megjelenésére.
Amikor meglátta a közeledő nőt, aki a tűsarkúban olyan magabiztosan jött felé, elállt a lélegzete, maga volt a megtestesült tökély.
A férfi bemutatkozott, Gábor, hangja bársonyos volt a nő fülének…..Lady Anne, mondta, és kezet nyújtott, a férfi megérintette az ajkával, majd kinyitotta az autó ajtaját, és Anne beült.
Egy hatalmas partira érkeztek, ahol gyönyörű nők, méregdrága ruhákban iszogatták a koktéljukat, és cseverésztek.
Néhány szófoszlányból Anne leszűrte, hogy bizony csak a szépségük ragyogó, de nem az elméjük, azt még smirglivel sem tudnák élesre csiszolni.
A férfi hagyta, hagy nézelődjön, közben lopva tekingetett rá, megállapította, hogy még ilyen gyönyörű kísérője sohasem volt.
Tökéletes alak, a térd fölé érő koktélruha sejtetni engedte hosszú izmos lábát. Na és a bőre! Hirtelen úgy érezte, hogy szeretné abban a pillanatban végig húzni az ujját a karján, megcirógatni, annyira üde volt.
Odament a nőhöz és beszélgetni kezdtek, meglepődött, mennyire tájékozott, általában nem ilyenekkel hozta össze a sors, ez kíváncsivá tette.
Anne, nem akart magáról sokat elárulni, próbálta a beszélgetés fonalát úgy vezetni, hogy ügyesen ki tudjon térni a kényes kérdések elől.
Gábor belül mosolygott, izgalmas játékot játszottak, mindketten tudták a játékszabályokat, mégis a végsőkig feszítették a húrt az anonimitás terén.
A parti a végéhez közeledett, a vendégek lassan szállingózni kezdtek, Gábor és lady Anne is elindult az autóhoz, amikor beültek, a férfi, célzást tett arra, hogy többet is hajlandó fizetni, ha együtt töltik az éjszaka további részét.
Anne kedvesen mosolygott, de visszautasította a plusz pénzt a feltételekkel együtt. Ekkor Gábor kifizette azt az összeget, amiben megegyeztek és megkérdezte, számíthat e máskor is a szolgáltatására?
Hívj, bármikor…
Amikor kiszállt az autóból, keresett egy kapualjat, levette a parókáját, leszedte a ragasztott pillákat, majd felrakta a szemüvegét, és elindulta kollégiumba. A többiek már aludtak, Ő pedig óvatosan levetkőzött a beszűrődő fényben, majd gyorsan ágyba bújt.
Újraélte az estét, milyen egyszerű volt, gondolta, és mindezért egy halom pénzt kapott, nem Anna kapta, hanem lady Anne.
Kettéválasztotta az életét, olyan volt, mint egy álskizofrén, Anna volt a jó lány, a másik énje a rossz, aki bármit megtehet, ha a szükség ráviszi, és tudta élni fog ezzel a jogával. Még egy kis ideig szövögette a terveit, majd mély álomba zuhant.
Másnap reggel korán kelt, mert volt egy kis lemaradása, de éles esze, úgy szívta magába a tudást, mint szivacs a vizet. Az előadásokon nagyon figyelt, teljesen kizárta a külvilágot, a hallottakra már nem sokat kellett rádolgoznia. Szerette, amikor Anna volt, de már várta a következő alkalmat, amikor Anne lehetett, a rossz kislány, akinek sok pénze lesz, mire elvégzi az iskolát és majd ad Annának is belőle, hogy meggyógyuljon az apja……ilyen furcsa viszonyban volt Anna magával.
Az üzlet beindult, szinte minden napra volt megrendelő, és jól fizettek….nagyon jól. Anna tudta, hogy lady Anne, egyszer túllépi a határt, olyat fog tenni, amit Ő sosem tenne.
Minden alkalommal másképpen nézett ki, a parókái, a színes kontaktlencséi, öltözködési stílusa, teljesen egyedivé tette.
Hamar összegyűlt egy jelentős összeg, ekkor keresett egy orvost, aki megvizsgálja az apját csak arra kérte, hogy ne árulja el mennyibe kerül ez a gyógyítás, Ő fizet mindent, szeretné megmenteni az apját, az orvos megígérte, hogy úgy lesz, ahogy a lány szeretné.
Amikor Anna elvitte az apját az orvoshoz, az közölte vele, hogy a gyógyszer, amit felír nagyon jó, és nem drága, legalább egy évig szedni kell, hogy teljesen meggyógyuljon. Anna hálás volt az orvosnak, amiért segített neki, nem lesz gond a gyógyszerrel sem, a pénz mindig meglesz rá.
Egyik este Anna, amikor lady Anne szerepére készülődött, azon gondolkodott, milyen furcsa volt a férfi kérése, aki felhívta, a hangja meg olyan ismerősnek tűnt... Anna kérdezte, van e valamilyen különös kérése.
A férfi azt mondta, hogy igen, annyit vár el, hogy titokzatos és sejtelmes legyen. Anna a kollégiumba jövet betért egy boltba, ahol rengeteg álarc közül válogathatott, kiválasztott egy gyönyörű selyemből készíttetett, mely fátyolban végződött.
Ez jó lesz, gondolta és felpróbálta, ahogy nézte magát a tükörben, arra gondolt, hogy valójában nem is tudja már ki is Ő, annyiféle szerepet töltött be esténként, félt, hogy elveszti az eredeti jellemét. Az adott neki erőt, hogy már nem sokáig csinálja ezt, és reméli lesz ereje lemondani erről a „könnyen” jött pénzről, majd diplomával a kezében új életet kezdhet a tudásával, azzal, ami a fejében van.
A sminken most lazított, hiszen az álarc alá nem kell még az sem.
Amikor elindult, megint egy furcsa érzés kerítette hatalmába……az a férfi hang…..olyan ismerős volt neki.
Mielőtt bekopogott volna a szobába, feltette a maszkot, és amikor kinyílt az ajtó, mindketten hirtelen léptek hátra a meglepetéstől.
Csaba volt, aki ajtót nyitott, nem számított arra, hogy a nő, akit felhívott, a titokzatosságot így oldja meg, lady Anne néhány másodpercre lemerevedett, és nem tudott meg sem szólalni. Aztán elkezdte magában kántálni, lady Anne vagyok, lady Anne vagyok, lady Anne vagyok, és ez egy idegen……amikor sikerült megszólalnia, akkor is csak suttogva beszélt, nehogy megismerje Csaba a hangját.
A másik megkérdezte, miért suttog? Ő azt válaszolta, csak a sejtelmesség miatt. Bemutatkoztak egymásnak, lady Anne vagyok……Csaba, mondta az ajtót nyitó.
A fiú nagyon kedves és közvetlen volt, leszólt a szobapincérnek, hogy hozzon pezsgőt, és egy kis édességet hozzá.
Sok mindenről beszélgettek, a fiú elmondta, hogy vidéken nőtt fel, az apja orvos és nemsoká Ő is felköltözik a városba. Van egy menyasszonya, de mielőtt végleg elkötelezné magát, még egy kicsit habzsolni szeretné az élet adta gyönyört.
Csaba közelebb húzódott, megfogta lady Anne kezét, úgy beszélt hozzá, szeretném, ha ma boldoggá tennél engem, és ha boldoggá tudsz tenni, akkor máskor is igényt tartanék a szolgáltatásodra. A mutatóujját finoman végig húzta az arcán, le egészen a válláig.
A lány alig észrevehetően rezdült meg, régi érzések kavarogtak benne, ahogy a fiú hozzáért.
Ott állt a múlt ajtajában, amit bezárt, és ami mögött ott van az a doboz, amibe elrakta a rossz emlékeket.
Nem és nem akarja kinyitni azt az ajtót, Ő most másvalaki, ez a fiú meg csak egy megrendelő, de ha az élet már így hozta, azt akarom, hogy szerelmes legyen belém.
Történjen bármi, most letudom győzi saját magam, nem számít a múlt, az számít, hogy végre eltudjam, már engedni, és ha visszagondolok rá, nem fogok semmit érezni. Nem akarom, hogy annak az estének a béklyójában éljem le az életem.
Hagyta, hogy a fiú közeledjen, Anne úgy vette le a ruháit, hogy teljesen megőrjítette a férfit. Gyönyörű teste volt, nem fehér, mint régen, barnította, olyan volt, mint egy tökéletesen megalkotott szobor. Csaba annyira gyöngéd volt, nem emlékeztette, arra a vadállatra, aki azon az estén erőszakoskodott.
A szeretkezés tetőpontján a férfi, hangosan nyögve mondta: most trombitál a kiselefánt……lady Anne majdnem elnevette magát, ez olyan hülyén jött ki ebben a pillanatban, annyira nem illett a helyzethez..
Ezt a mondatot még nagyon sok alkalommal hallotta, mert a fiú teljesen megőrült érte, már képes lett volna elhagyni a menyasszonyát is, az álarcos lányért.
Ő sosem akart többet, más tervei voltak.
Annának nagyon sok pénze lett, mire a diplomáját megszerezte, szolidan élt, így senki nem gyanította, mivel töltötte az iskolai életet esténként.
Eldöntötte, hogy valamelyik közeli országban hasznosítja a tudását, hogy könnyen haza tudjon jönni a szüleihez, Ők fognak a legjobban hiányozni neki.
Megígérte, mindig mellettük lesz a bajban, és anyagilag is támogatni fogja őket. Aztán, megint bepakolt a bőröndbe, most sem volt több holmija, mint régen, amikor az egyetemre ment.
Minden régi dolgát itt hagyta, ami emlékeztetné az egyetemi évek alatti életére, lady Anne pedig meghalt számára, csak Anna van, az az Anna, aki abban a fehérre meszelt tornácos házban nőtt fel, amire ha a nap sütött szinte vakított.
A repülőtéren megváltotta a lefoglalt jegyet, megivott még egy üdítőt, és lassan elindult az induló gépe termináljához.
A következő pillanatban olyan történt, amire nem számított soha.
Csaba jött vele szemben, és a menyasszonya.
A fiú megismerte Annát, látszott rajta, hogy nagyon meglepődött, mert zavartan viselkedett. Anna, amikor elment mellette, sejtelmesen suttogva odasziszegte, de úgy, hogy a menyasszony is hallja: most trombitál a kiselefánt és szépen tovább sétált.
Hallotta, ahogy a menyasszony számon kéri Csabát. Ki ez a nő és honnan tudja azt, mit szoktál mondani "olyankor" ?
Csaba ebben a pillanatban döbbent rá, ki is volt az a titokzatos álarcos lány, és egy világ omlott össze benne.
Anna, ebben a pillanatban azt érezte, hogy megkönnyebbült, szinte súlytalan lett a lelke, oly édes volt ez a kis bosszú, ami páros lábbal rugdosta ki belőle a rossz emlékeket, megszabadult a múlttól és tudta, most már kinyithat megint egy új ajtót, mely egy másik utat mutat neki, azon az úton soha többet nem tévelyedik el.


Annának sikerült kihúznia az excaliburt, és ezzel a lelki fájdalmat is ....

lelektunder•  2019. március 13. 15:46

EXCALIBUR II.

Ingrid

A fiú a fa ágán ült, onnan dobálta a kutyáját Fickót, amely vad csaholással próbált érett szilvát kunyerálni a gazdájától. Ferenc jókat nevetett a kutya bohóckodásán, mert az két lábra állt, és körbe-körbeforgott, elvárva, hogy a produkciója után jutalmul ledobjon egy-egy érettebb szemet.
A fáról végig látott a falu fele vezető úton, egészen a szélső házakig. Eszébe jutott, hogy két hónap múlva, mehet vissza az iskolába, még egy év és befejezi a tanulmányait. A város nem igazán vonzotta, szerette a vidéki életet.
Apja jómódú gazda és Ő, mint egyetlen gyermeke örökli, ezt a sok földet, amit szemével be sem tudott fogni.
Jó zsíros föld ez, minden évben hasznot hozott még eddig, majd segít a gazdálkodásban, sok új dolgot tanult, látott és ezeket majd szeretné hasznosítani.
Még nem beszélt a terveiről, elég lesz akkor, amikor már végleg itthon marad, jól fog jönni a segítség, nem fiatal már az apja, közel van a hatvanhoz. Az első felesége meghalt szülés közben, a fájdalmas kínlódást, mely 2 napon át tartott, a kicsi sem élte túl.
Jó tíz év telt el, mire újra a nősülésre gondolt. Hiányzott neki a gyermek, egy fiúra vágyott, akit megtaníthat, hogyan vezesse azt a kis birodalmat, amit szorgos munkával szerzett meg, és akire mindezt örökül hagyhatja.
A gondolatsort megszakítva, az útra kezdett figyelni, mozgolódást látott, ahogy közeledett, egy lány alakja rajzolódott ki.
Ez nagyon felkeltette az érdeklődését, hiszen abban a korban volt, amikor minden fehérnép érdekelte. Már betöltötte a tizenkilencedik évét, jóképű, jó kiállású fiú volt. Dús haját apjától örökölte meg a zöld szemét, amelyből tiszta tekintet áradt.
A lányok örültek, ha csak egy pillantást is vetett rájuk, volt aki huncutul visszanevetett rá, de olyan is, aki szemét lesütötte, nem mert rá sem nézni.
A lány már egészen közel járt, amikor újra az útra nézett. Meglepetésében majdnem felkiáltott, de az utolsó pillanatban sikerült visszafognia magát.
Egy csoda szép fiatal lány volt, hosszú szőke haja derekáig ért, és úgy hullámzott, mint a folyó, amit a szél fodroz. Ruganyos járása, szép és büszke tartással párosult, az arca szabályos, finom vonalú, és ugyanolyan hatalmas zöld szempár nézett a kutyára, mint amilyen neki volt, sűrű szempillákkal.
A kutya fark csóválva várta, míg odaér és vakkangatva hívta fel magára a figyelmet. A lány körbe nézett, majd, elkezdett a kutyához beszélni. Jaj de szép kutyus vagy! Mi történt veled, elszöktél otthonról vagy elhagyott a gazdád?
Ferenc azt hitte rosszul hall, a szegényesen öltözött lánynak gyönyörű, hangsúlyos kiejtése volt, nem úgy, mint az ittenieknek. Kosárral a karján a határba siethet, gondolta…. biztosan ebédet visz valakinek.
Ebben a pillanatban egy kis féltékenységet érzett, arra gondolt talán csak nem egy fiúnak, akit esetleg szeret a lány?
Ingrid megsimogatta a kutyát, és tovább indult, amikor elég messze járt már, azt érezte, hogy valami erősen a vállához ütődött. Egy szem félérett szilva volt, megint körül nézett, de nem látott senkit, így folytatta az útját, de gondolatai még egy ideig a kutya és a szilva körül forogtak.
Ingrid, egy nagyon sanyarú gyerekkort megélt lány volt. Egy messzi országban született, a szülei városról városra jártak és koldulásból éltek, a kicsi gyermeket is felhasználva a kéregetéshez. Már cseperedett, három-négy éves lehetett, amikor nagyon beteg lett, azon a télen, dermesztő hideg volt és hiába bugyolálták be a rongyokba, nehogy megfázzon, az sem segített.
Magas lázával nem tudtak mit kezdeni a nincstelen szülők, mostanában szűkösen bántak az emberek a pénzzel, kétszer is meggondolták a jószívűséget.
Amikor már lemondtak a gyermekről, arra járt egy jólelkű asszony, aki adott nekik egy kis pénzt, hogy elvihessék az orvoshoz, és kiválthassák a gyógyszert. Ránézett a kicsire és könnyes lett a szeme, neki is ennyi idős volt a kisbabája, amikor elvesztette, átérezte a szülők aggódását.
Talán volt már ötéves is, amikor szembe kellett néznie egy újabb szörnyűséggel, igazából nem is értette mi történik körülötte. Túl kicsi volt még, gyermeki agya csak annyit érzékelt, hogy olyan valami történt, ami megváltoztatta az eddigi életét.
A tragédiát a szülei halála okozta, akik egy járvány következtében, mindketten meghaltak pár nap eltéréssel.
Egy árvaházba került, ahol voltak nagyon gonosz emberek is, de megbékélt velük, mert itt legalább jutott minden napra egy kis betevő falat. Egy idő után jobbra fordult a sorsa, mert talált magának egy nagyobb lányt, aki védelmébe vette, és az nem engedte, hogy bántsák vagy megalázzák.
Ma is hálával gondolt erre a lányra, sokszor eszébe jut, hogy vajon mi lehet vele? Aztán, az egyik nap hívatták az intézmény vezetőjéhez, ahol még, egy számára teljesen idegen asszony állt.
Az körbe mustrálta, megnézte a fogait, megtapogatta a karját, majd azt mondta: elég csenevész, de bírni fogja a munkát.
Ingrid örömmel fogadta, hogy elviszik erről a helyről, és hálás szemekkel nézett az asszonyra. Senkitől nem tudott elbúcsúzni, mert már vitte is a nő, hiszen nem volt semmilyen motyója, amit magával vihetett volna.
Amikor az asszony házához értek, a kislány megörült, hogy milyen szerencsés, mert ilyen szép házban fog lakni, annyira elérzékenyült, hogy kezet akart csókolni az idegen asszonynak, de az undorodva kapta el a kezét.
Mit képzelsz magadról, te kis szerencsétlen koszos, meg ne próbáld ezt még egyszer, mert Isten az atyám, hogy nagyon megkeserülöd!
A kislány ijedten hátrált, nehogy az asszony keze utolérje. Lassan kezdett neki derengeni, hogy korai volt az öröme, ekkor már tizenkét éves volt, innen kezdve tudta, nem sok minden jóra számíthat. Nehéz, keserű napok, hónapok következtek. Teljesen kiszipolyozták, esténként ruhástól zuhant az ágyba, álmaiban sokszor megszökött, minden fondorlatos módot kitalálva.
Aztán, az egyik nap már nem bírta tovább, nagyon megverték, mert véletlenül kiöntötte a tejet, amit az asszony kisgyerekének volt kitéve és ráadásul még a csésze is darabokra tört. Az álmait tett követte, az éjszaka leple alatt megszökött, vissza sem nézett csak szaladt, rohant, ahogy bírta a lába.
Egy évig kódorgott falúról falura, városról városra, a helyzete nem sokat változott, mindenhol csak kihasználták. Sovány volt, szeme beesett a sok éhezéstől, és a lelki sérelmek, mind meglátszottak az arcán.
Egy idő után azt érezte, jobb lenne ha meghalna, mert ez az élet csak szenvedés neki. Nem emlékezett még arra sem, hogy mikor örült utoljára, mikor nevetett egy jót, mint a többi, vele egyidős gyerekek.
Ekkor ért ide, ebbe a faluba, ahol egy egyedül élő középkorú nő befogadta, nem volt gyereke, nem adta meg neki az élet, pedig nagyon vágyott rá. Amit Ingrid tapasztalt ezután, az számára ismeretlen érzés volt, itt szeretetet kapott, hirtelen nem is tudott vele mit kezdeni. Csak azt érezte, ez valami nagyon jó, és úgy ölelte körbe a kis lelke ezt az érzést, nehogy megszökjön, mint diót a héja. Betakarta és szorosan a szívéhez közel helyezte el, ne csak a lelke, de a szíve is örüljön ennek az új csodának.
Hálából, azt sem tudta mi minden jóval köszönje meg az asszonynak, innentől kezdve mindkettőjükre egy új élet köszöntött.
Már harmadik éve van itt, és annyi minden történt vele. A szomszédban lakott a tanítónő, aki nagyon kedves volt, és aki megmutatta neki a számok, a betűk világát, gyorsan tanult, mindenki legnagyobb ámulatára. Megtanította a szép beszédre, a helyes kiejtésre, igazi tanult lány lett belőle. Szorgalma nemcsak a tanulásban mutatkozott meg, hanem munkájában is, gyorsan és pontosan dolgozott. Szépsége hamar szembe tűnt, sok fiú szívét dobbantotta már meg. Szeretett segíteni másokon, most is egy szívességet tett, megkérték, hogy vigyen már ebédet a határba, mert akinek menni kellett volna, annak a lábával történt valami.
Így találkozott Buksi kutyával…….nem sejtette, hogy élete újabb sorsfordulója volt ez a pillanat.
Amikor haza ért, azt mondta neki az anyja, mert már így hívta, lányom, most üzent a testvérem, hogy beteg, kellene ápolni valakinek, megkérnélek, hogy segíts neki, míg meggyógyul.
Így Ingrid hónapokig ott rekedt a beteg rokonnál, még hírt is alig kapott a falujából.
A nyár lassan a vége fele közeledett, a fiúnak vissza kellett menni az iskolába, hogy az utolsó tanévet elvégezze. Sokat gondolt arra a gyönyörű szőke lányra, álmaiban sokszor megjelent, észre sem vette, hogy egy kis rést nyitott a szerelem a szívén, ahol csak ennek a különleges lánynak volt bejárása.
Érdeklődött a lány felől, megtudta, hogy elment, és nem tudni mikor jön haza. Így aztán úgy ment vissza, hogy nem láthatta újra.
A tél hosszúra nyúlt, az emberek felélték a tartalékaikat, szűkös időszak következet mindenki számára. A tavasz csak egy röpke pillanatra tette tiszteletét, éppen csak annyira, hogy az ilyenkor érő gyümölccsel jól lakassa a szegény ember gyomrát, ami a tél folyamán igen kicsire zsugorodott. A nyár meg olyan hirtelen szökött be, mintha valami elől menekülne és örült, hogy itt menedéket talál.
Hosszú és forró volt, ezerkilencszáz tizennégyet írtak ekkor. Júliusban, Szarajevóban merényletet követtek el az Osztrák-Magyar monarchia trónörököse Ferenc Ferdinánd főherceg ellen. Senki nem sejtette, milyen bonyodalmakat indított el ez a merénylet, mely végül is kirobbantotta az I. világháborút. Az osztrákok nem hagyták megtorlatlanul, meggyőzték Ferenc József császárt, hogy indítson egy villámháborút, és mire ősszel a levelek lehullnak, már minden katona otthon lehet a családjával.
A gazda fia befejezve az iskolát, haza tért és most az apjának segített. Szépen haladt a munka, a forróság ellenére, elég jó termés ígérkezett, köszönhetően a fiú újításainak. Ezen a nyáron az Isten keveset könnyezett, az ég csatornái csak ritkán nyíltak meg, de az egyik ilyen ritka alkalommal történtek, megváltoztatták Ferenc és Ingrid életét. Végérvényesen és örökre!
Ingrid a határban, gyógyfüveket gyűjtött, amikor hirtelen borulat jött és hiába szaladt lélekszakadva haza, az eső útközben mégis elkapta. Egyszer csak kocsizörgést hallott, félre húzódott, hogy ne legyen útban, mert igen nagy sietséggel hallatszott jönni. Ám a kocsi lassított, ahogyan közelebb ért, Ingrid megfordult és egy fiatalembert pillantott meg, aki éppen leugrott hozzá, amikor mellé ért. Mindketten bőrig voltak ázva, ruhájuk sokat sejtetően a testükre volt tapadva.
Ingridet meglepte a fiú látványa, még sosem találkozott vele, izmos testéről alig tudta levenni a szemét, amikor ránézett, két hatalmas zöld szemet látott, ami olyan volt, mint az övé. A meglepettségtől, és az eső zajától nem hallotta, amit a fiú mond. A következő pillanatban már az idegen karjában volt, aki nevetve rakta fel, majd felpattant az is, és a széllel versenyre kelve vágtattak hazáig.
A lány megköszönte a segítséget, elköszönt és beszaladt a házba.
A fiú elhajtott, különös érzést váltott ki a lány közelsége, enyhe bizsergés futott rajta végig, ahogy visszagondolt a lány alakjára. A testére tapadt vizes ruha megmutatta fejlettségét, karcsú alakját, na és azok a zöld szemek! Istenem, de szépek! Ettől a találkozástól kezdve, keresték egymás közelségét, a faluban sem maradt ez sokáig titokban. Ferenc apjához is eljutott a hír, hogy fia egy szép, de szegény lányt tüntet ki a kegyeivel.
A gazda jót nevetett, legyintett, és azt mondta, hagy élje ki rajta úri kedvét. Nem gondolta, hogy ez sem a lánynak, sem a fiúnak, nem csak egy ártatlan szórakozás volt, hanem egy igaz, őszinte nagy szerelem, egy mindent elsöprő, nem volt ember, aki ennek véget vethetett volna.
Lassan vége fele közeledett a nyár, a levegő megtelt az érett gyümölcsök illatával, a nap még összeszedte utolsó erejét és jóleső meleget adva érlelte a szőlőt. Az ősz hangtalanul, óvatos lépésekkel ólálkodott a környéken, és hajnali ködökkel próbálta leplezni magát.
A két fiatal már a jövőjüket tervezgette, de mint ahogy mondják „ember tervez, Isten végez”.
Európában egyre jobban kiteljesedett a háború, amit az osztrákok és szövetségesei indítottak a merénylet miatt. Ferenc is megkapta a maga behívóját. Amikor találkozott a lánnyal, elmondta, hogy behívták a seregbe. A lány szeme könnyes lett, a fiú átölelte és beszélt hozzá, szerelmes szavakat mondott neki, olyan édes szavakat, hogy szinte érezni lehetett az illatát a lány pedig mélyeket szippantva lélegezte be azokat.
A fiú arra gondolt, mi van, ha ez az utolsó alkalom, hogy szeretheti ezt a lányt, és a lány is azt gondolta, ha a fiúval történne valami, akkor soha nem teljesülne be a szerelmük. Most mindketten ugyanazt akarták, szeretni, ölelni, csókolni és beteljesülni.
A délután lassan estébe hajlott, a két fiatal rendbe szedte magát és elindultak haza. Olyan boldogok voltak, mint még soha, Ingrid úgy érezte, hogy lebeg, a lábai nem is érik a talajt, hogy lehet ennyire boldog egy ember? Kérdezte magától.
Ferenc másnap elindult, hogy megvívjon egy olyan csatát, amihez neki semmi köze, olyan emberek miatt kellett ott hagyni a szerelmét, akik sikerre vágytak, győzelmet vizionáltak, és a vége egy mocskos háború lett.
Az idő haladt, eltelt már két hónap is, amikor Ingrid levelet kapott, a fiú biztosította szerelméről, és azt írta, ne aggódjon érte, visszajön hozzá.
Egyik reggel a lány rosszul érezte magát, enyhe émelygést érzett, azon gondolkodott, mit evett este, amitől elrontotta a gyomrát. Anyja furcsán nézett rá, majd óvatosan megkérdezte, mikor volt az utolsó női baja? Ezen elgondolkodott és rájött, hogy már két hónapja kimaradt, de annyira el volt foglalva, meg aztán a fiúnál járt minden gondolata, érte aggódott, hogy erre nem is figyelt oda. Nagyon megijedt, vegyes érzések váltották egymást benne. Egyszer az öröm, hogy gyermeket vár a szeretett férfitől, másszor pedig a szégyen érzése. Mit mondanak most róla az emberek, biztosan azt hiszik, hogy Ő egy könnyűvérű lány. Az anyja látta rajta és tudta milyen gondolatok gyötrik, neki nem adatott meg ez az érzés, így hát azt mondta a lánynak. Ne aggódj, amíg én élek, mindig itt leszek mellettetek, nincs szebb érzés az anyaság érzésénél, a lány átölelte ezt az asszonyt, aki nem a vér szerinti anyja volt, de mégis annak érezte. Megköszönte a jóságát és innen kezdve már tudta, lesz ereje és bátorsága a mások szemébe nézni, és nem fog lehajtott fővel, szégyenkezve járkálni.
Ingrid most, még többet segített az anyjának a varrásban, hogy legyen pénzük felkészülni a kicsi fogadására. Mennyi minden szépre meg fogja tanítani a gyerekét, varrás közben is minden gondolata ez volt.
Egyre kevésbé tudta már elrejteni a kíváncsiskodó szemek elől az egyre jobban növekvő hasát. Már hetek óta nem kapott semmi hírt a fiútól, kezdett elszontyolodni, minden nap imádkozott érte, kérte a Teremtőt, hogy óvja meg, mert haza kell jönnie hozzájuk, épen és egészségesen.
Az egyik nap, amikor egy készruhát vitt a megrendelőnek, egy hintó jött vele szemben. Ferenc apja ült benne, szólt a kocsisnak, hogy lassítson, amikor elhaladt a lány mellett, keményen a szemébe nézett, és a fogai közül sziszegte oda neki: Fattyú!
Ingrid nem ijedt meg tőle, viszonozta a kemény tekintetet, sőt még a fejét is megemelte hozzá.
Lassan itt volt a szülés ideje, de még Ferenctől nem kapott levelet, kezdet nagyon nyugtalan lenni. Csak nincs valami baj, ám próbálta, minél hamarabb elhessegetni ezeket a rossz gondolatokat magától.
Néhány nap múlva a faluban futótűzként terjedt, hogy az uraságot agyvérzés érte, mert rossz hírt kapott, a fia Isonzónál elesett.
A lány anyja nagyon megijedt, tudta, hogy ez nagyon rossz hatással lesz Ingridre, és féltette a kisbabát is.
Amikor haza ért, ott találta a lányt az ágyon zokogva. Odament hozzá, kezébe vette az arcát, és mélyen a szemébe nézett, majd azt mondta, meghalt a szerelmed, de a gyümölcse itt él a hasadban, neked most a gyásszal a szívedben, erre a kis életre is gondolnod kell!
Legyen erőd elviselni, amit a sors rád mért, mutasd meg mennyire erős nő vagy, hogyha a gyereked felnő, ő is büszke lehessen majd rád, hogy általad maradhatott életben!
Isten, megadta neked ezt a gyermeket, ne hagyd senkinek, hogy elvegye tőled.
Másnap megkezdődtek a fájások, nem volt könnyű a szülés, de amikor a karjában tartotta a fiát, az egy olyan érzés volt, amit ember megfogalmazni nem is tud. Az apja után őt is Ferencnek nevezte el.
Amikor az öreg gazdával közölték, hogy megszületett a gyerek és fiú, és tisztára úgy néz ki, mint az apja, akkor mérgében mindenkit kizavart a házból, és azt ordította, neki fel sem emlegessék többet azt a fattyút!
Amikor magára maradt és senki nem látta, akkor könnycseppek gördültek az arcán végig, hálát adott Istennek, hogy megajándékozta egy unokával. A világ fele senkinek nem mutatta ki az igazi érzelmeit, úgy tett évekig, mintha gyűlölné Ingridet és a fiát.
Volt olyan alkalom, amikor a gyerek a hintó közelébe ment, és ostorral csapott rá, hogy takarodjon onnan, nem szereti a zabigyerekeket.
A fiú, ahogy nőtt, egyre jobban hasonlított az apjára és a nagyapjára, ugyanolyan dús haja volt és hatalmas zöld szemei. Az évek lassan múltak, a fiú nagyanyja nagyon sok örömét lelte a kisfiúban, aki pont olyan okos volt, mint a lánya.
A tanítónő elment a faluból máshová tanítani, nem jött helyette senki, aki a gyerekeket okíthatta volna. Megkérték Ingridet, hogy tanítsa őket, felajánlották az állást neki, hogy töltse be.
Ettől kezdve Ingrid volt a falu tanító nénije.
Amikor Ferenc először hagyta őket magukra a tanulmányai miatt, nehezen szokták meg az új helyzetet, hiányzott nekik a fiú szeretete. Mérnöknek tanult, Ő nem akart itt maradni örökre, szeretett volna hidakat építeni, házakat, sok-sok terve volt. Már csak egy éve volt, hogy befejezze a tanulmányait. Abban az évben ezerkilencszáz harminckilencet írtak, sok év telet el az I. Világháború óta, amelyikben Ferenc az apját elveszítette. A történelem megismételte önmagát, megint egy ország, Németország, ahol hataloméhes emberek, nagyratörő tervei, és egy újabb villámháború vizionálása, maga után vonta a II. Világháború kirobbanását, ami több millió emberi életet követelt.
Ingrid rettegett, éjszakákat nem aludt, félt, hogy a fiát is elviszik katonának, nem akart több gyászt a szívében, elég volt már a sok szenvedésből, ami egész életében sokszor megkeserítette a lelkét.
Aztán, mégis eljött az a nap…….megkapták a behívót. Ferenc felkészült az útra, vigasztalta az anyját és azt mondta: ne félj mama, nemsokára megint együtt leszünk. Aztán, mosolyogva intett búcsút az anyjának, és a nagyanyjának, majd a távolság lassan elnyelte férfias alakját. A fák mögé bújva egy emberi alak körvonalazódott, a vén gazda volt, hallotta, hogy a fiú útra kel, háborúba megy, csatába. Öreg szíve megremegett, amikor meglátta az unokáját, mintha a fiát látta volna ennyi idős korában, szeméből most is eleredt a könny, hagyta, hagy folyjon, ezek az öröm, és a bánat könnyei voltak egyszerre. Közel volt a nyolcvanhoz, bánta már nagyon, hogy nem tudta kimutatni ennek a fiúnak, hogy szíve mélyén, igenis hogy nagyon szereti, de a makacs természete, a gőgje nem engedte, hogy ezt éreztesse vele. Megtörten nézett az unokája után,egészen addig, amíg a szeme engedte.
Az idő lassan telt, de Ingrid mindig megnyugodott egy kis időre, amikor levelet kapott a fiától, nem tűnt számára szörnyűnek a háború, mert Ferenc sosem írt az anyjának az ottani borzalmakról, katonabarátok elvesztéséről.
A levelei mindig bizakodóak voltak. Már két éve harcolt a fia a fronton, de nem tűnt úgy, mintha hamarosan véget érne. Aztán, újra eljött az a szörnyű nap, amitől annyira félt. Arra eszmélt, hogy valaki egy hatalmasat sikoltott, és mintha az anyja sikolya lenne, kiszaladt az udvarra, és látta a kezében a papírt, már tudta, hogy mi az.
Megfogta az anyját, húzta befele a házba, ráfektette az ágyra, és próbálta visszahozni az életbe. Könyörgött neki, hogy ne hagyja magára, mert ez a fájdalmat nem bírja egyedül elviselni.
Aztán, csak nézte üveges szemmel, azt az asszonyt, akit anyjaként szeretett, aki a halálhírre a halálba menekült. Simogatta a kezét, a fejét, arcát, közben csak beszélt, és beszélt, megköszönte azt a sok jót, amit kapott tőle.
Próbált sírni, de nem jött ki egyetlen könnycsepp sem, minden fájdalom beleragadt a belsejébe. Néhány óra múlva szóltak neki, hogy az uraság az unokája halálhírére, agyvérzést kapott, mint amikor megtudta, hogy a fiát elvesztette, de ez most halálos volt.
A temetés után, napokig nem látták a ház körül, bent a sötét szobában ült, és imádkozott magába roskadtan. A postás kopogtatására nyitott csak ajtót, egy levelet hozott, az uraság ügyvédjétől, hogy jelenjen meg nála. Ott tudta meg, hogy minden vagyonát az unokájára hagyta, és már sok-sok évvel ezelőtt megcsináltatta a végrendeletét. Tehát mégiscsak szerette! Ó, vén bolond ember! Akkor miért viselkedett így velük?
Ingrid úgy döntött, hogy a vagyona felét felajánlja egy új iskola építésére, a másik felét pedig annak a kolostornak adja, ahová belép.
Elege van a kinti világból, már semmi nem tartja itt, mindenkit elvettek tőle, akiket szeretett, és fontosak voltak a számára. Vágyott a kolostor békéjére, ahol megtalálhatja a lelki békéjét, és Isten szeretetét, és talán, meg tudja bocsátani az életnek, amit ellene követett el.
Egy szép őszi napon, Ingrid kint ült a kolostor kertjében, a kedvenc helyén, ami egy padon volt egy öreg szilvafa alatt, amit még Ő ültetett régen.
Meleg volt, amolyan gyümölcsérlelő, a napsugarak körbe ölelték a szilvaszemeket, hogy minél zamatosabb legyen az ízük, és finomabb az illatuk. Az egész kolostorkertet, körbe lengte a szilva édes illata.
Ingridben emlékeket csalogatott elő ez az illat.....újra felidézte a múltat, a szeretteire gondolt, és néha mosolygott.......így találtak rá a többiek, egy halvány mosollyal az arcán, mozdulatlanul.
Az élete véget ért, a sors sokszor bántotta, de a végén mégis kegyes volt hozzá, hosszú életet adott neki, még ötven évet élt a zárdában, és kilencvenéves volt, amikor Isten magához szólította

Ingrid Excaliburját,  Isten is csak félig tudta kihúzni......sosem tudta elfelejteni a történteket.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom