lelektunder blogja

Mindenkinek van gyerekkorából olyan emléke, amire szívesen emlékszik, vagy eltemetné örök időkre.
Nálam ez sem úgy működött, mint egy átlagosan normális gyereknél, de mindegy is, úgysem voltam az.
Ma már tudom, hogy a dolgok sosem egyszerűek, nem fehérek vagy feketék, magunknak kell színeket rakni hozzá, és megfesteni.
A történetemkor olyan 9-10 éves lehettem, határán a se nem kicsi, se nem nagy lánynak, de ahhoz már elég nagynak tartott anyám, hogy ideje korán, nemes kisasszony csináljon belőlem.
Nagyon nagy tehetsége volt erre, képes volt kutyabőr nélkül is kékvérűt faragni személyemből.
Vele is korán megtaníttatták, hogy a munka nemesít, hát rám testálta, ezt a bölcseletet.
Nem voltam valami vastag gyerek, karom, lábam, mint az ugróbolháé.
Idegen kutyák igen csak nyalták a szájukat, ha megláttak, kiálló csontocskáim látványára megindult a nyálképződésük, ezzel is igazolva a pavlovi elméletet.
Szóval, anyám úgy gondolta, elég nagy vagyok már a kukorica kapálásához.
Nos, én nem voltam ebben annyira biztos, de anyám haragjától tartva, mélyen magamba zártam a gondolataimat, és a cipzárat is jól behúztam a számon.
Azért, a hajnali kelés után elgondolkodtam a bicikli saroglyán könnyes szemmel ücsörögve, hogy én már nem is akarok nemes kisasszony lenni, ha ez ennyi babrasággal jár, hogy dolgozni kell érte.
A kukorica földhöz érve megmutatták, hol a sor vége....apám felemelt, hogy lássam, aztán a kezembe nyomták a kapát, és apám az elsőnél megmutatta, hogy miért is vittek oda valójában.
Ránéztem a bátyámra....azt hiszem, hasonló gondolatok jártak a fejében, s ugyanazokkal az érzésekkel küszködött, mint én.
Egy darabig még farkasszemet néztem a kapanyéllel, és elmondhatom, hogy nagyon nem tetszett, már akkor sem a pofája, ebben az ügyben azóta sem állt be semmilyen változás.
Azt gondoltam, nem lehet az élet ilyen kegyetlen velem, mit képzel a Jóisten ott fent, apám azt mondta nincs, de én néha fohászkodtam hozzá...azt hiszi, hogy én majd erre leszek hivatott, hogy a tenyeremet köpködve, a kapanyél árnyékában élve, mint egy futóbolond száguldjak a földeken?
A szorgos tirpák vér nem buzgott bennem, hanem lázadozott.
Pedig a nagyszüleim kulákok voltak, rendkívül dolgos, szorgos emberek, becsültem kitartásuk, szorgosságuk, becsületességük!
Néztem anyámat, s apámat, ahogy szép lassan haladtak....megembereltem magam, aztán hozzá kezdtem a világ legelvetemültebb munkájához, mert eszembe jutott a látvány, amikor a budikat tisztították sorban a házaknál...
El kellett ismernem, hogy mégis csak van lejjebb...
No, de nem cifrázom, se nem szépítem.....ronda egy munkát végeztem.
Természetesen, én voltam a sereghajtó, így nem látták, milyen alattomos munkát hagytam magam mögött....
Minden tőnél 2 kukoricaszár volt....háááát, elég sokat megszaladt a kapa, a végén egy árválkodott....ilyenkor fogtam és szépen körbeástam.
Nagyon elégedett voltam, hogy milyen leleményes vagyok..megy ez nekem, mint a karikacsapás, s orrom alatt aprókat mosolyogva, már kicsit megbékéltem sorsommal.
Aztán eljött a délután, s az igazság órája.....visszafelé bandukolva a sorokon, apám észrevette, hogy hasalnak a szárak.....jobban szemügyre vette.
A fenébe! Arra igazán nem számítottam, hogy a szél beleköp a levesembe!
Nem kérdezett, hanem szépen kiszámolta, ki melyik soron ment....szerintem, ha befértem volna a pocoklukba, akkor azonnal fejest ugrottam volna bele...
Apámnak rá kellett jönnie, hogy jó pár zsák kukoricától szabadítottam meg a disznó és baromfiállományt.
Aztán megszólalt:na, téged sem hozunk el többet! Azt hittem rosszul hallok örömömben!
Anyám, viszont úgy kárált, hogy a felettünk keringő varjuk is ijedten menekültek a környékről.
Fel is dühített vele, na nem maradtam adósa.
Odasziszegtem nagy bátran, persze kellő távolságból, hogy ennyivel is kevesebbet kell cipelni a padra.....aztán futás...
Apám pár kilométerrel arrébb felültetett a biciklire....
Nem is volt nekem többet afférom a kapanyéllel.
A legközelebbi alkalommal otthon hagytak, anyám annyi munkát adott ki, hogyha nem lettem volna, már akkor is olyan valamirevaló gyerek, még ma is nyakig ülnék a munkában...
Na, de mivel én nem akármilyen gyerek voltam, elhatároztam, hogy ebédet főzök nekik, mire hazajönnek.
Ilyet még úgysem csináltam, de láttam, anyám hogyan fog neki.
Kötényt vettem magamra, kendőt kötöttem a fejemre, roppant tetszettem magamnak a tükörbe nézve, hirtelen tényleg gazdasszonynak képzeltem magam!
Húsleves, nokedli, pörkölt....
Most pedig olyat, de olyat főzök nekik, hogy mind a tíz ujjukat megnyalják utána!
Már az elején fene nagy problémával álltam szemben.
Ki fogja elvágni a csirke nyakát?
Gondoltam, megy az nekem is....láttam hogy csinálja anyám....katonadolog...
Egy nagy bökővel a kezemben, kimentem a tyúkudvarra szemlét tartani.
Csípőre tett kézzel vizslattam az állományt.
Szaladtak hozzám, és ott kotyogtak.....én pedig könnyek között hezitáltam kedvenceim, és a majd én megmutatom anyámnak gondolatok között....
Aztán felcsillant a szemem!
Megláttam a potenciális áldozatot, ezzel felmentve az összes többi lábamnál kotyogót.
A karám sarkánál, megjelent lassan, kényesen, fölényes járásával magára híva a kakas leszek, ha felnövök nevezetű kétlábú.
Hogy nem jutott eszembe! Nem volt olyan nap, hogy ne csípjen belém, valamiért nagyon utált.
Valahogy megérezte a veszélyt, mert sehogy sem akart közeledni....
Elkezdődött a hajsza, időnként melléfogva a tyúkszaron landoltam, a mérgem nagyobb volt a pulykánknál.
Mire sikerült elfognom, úgy bűzlöttem, hogy a kutya is vonyítva menekült mellőlem.
Egy kis édes bosszúvággyal fogtam neki a műveletnek...
hááát....mit ne mondjak!
Soha többet!
Még ma is kísért az utolsókat rúgása...
Rossz szájízzel folytattam a munkát....kopasztottam, daraboltam...
A nokedli nevű remekművemre még ma is büszke vagyok!
Aztán megjött a család...már délután volt.
Anyám nem is kérdezte honnan az ebéd, azt hitte nagyanyám jött át főzni...én meg mélyen hallgattam, ha nem jó, akkor hagy szidják mamát!
Aztán megszólalt apám....ez finom volt, tud az anyós főzni!
Igyekeztem azonnal learatni a babérokat, mondtam, én főztem...
Kiesett a kanál a kezükből, de aztán jót vihogtak...
Kérdezték, hogy miért nem eszek?
Abban a pillanatban toppant be öreganyám....mit főztél lányom?-kérdezte.
Aztán kiderült az igazság...ott ültem a széken, tenyerem a combom alatt és vártam néhány jó szót.
Egyszer apám megszólalt!
Gyere ide!
Aztán átölelt és azt mondta, lehet, hogy a kapanyél rakoncátlan a kezedben, de a családod majd megnyalja a tíz ujját a főztöd után!
S nem hazudott, mert ha a tíz ujját nem is, de a szájuk szélét igen!
Ez az én első ebédem készítésének története.

A kavicsos parkolóba lassan gurult be az autó, elegánsan megállt, majd kitárult az ajtó.
Egy végtelenül hosszú láb nyújtózkodott ki belőle, kíváncsian kandikálva a világra.
Valószínűsíthető, hogy ez a csodálatosan barnára sült bőr, a Bahamákon élvezte a nap sugarainak ízét , és amin aranylóan csillant meg a nap fénye.
Rövid, könnyű kis nyári ruhájában, olyan üde jelenség volt, hogy nem lehetett, nem észre venni. Amikor kiszállt, körbe nézett, majd unottan nekidőlt az autónak.
Várt valakit.
Felrakta a napszemüvegét, arcát a nap felé fordította, és élvezettel hagyta, hogy az cirógatva táncot járjon rajta. Hajába, mely dús volt, és hosszú, bele-bele kapott játékosan a lengedező szellő.
Álltam ott és csak csodáltam, majd hirtelen felváltotta csodálatomat az irigység. Tudjátok melyik, az a bizonyos sárga fajta.
Ettől a perctől kezdve, elkezdtem rajta keresni a hibákat. Jól végig vizslattam, mint egy vadászkopó, centiről, centire megnéztem magamnak.
Az, hogy a szélnek nagy munkába tellett, hogy összekócolja, az a póthajnak volt köszönhető, hatalmas szempillái pedig egy kissé durva ízlésről árulkodtak.
Pedig a szemei csodálatos zöld színben tündököltek, olyan zöld volt, mint a smaragd, melyet ragyogóvá csiszoltak.
Próbáltam még rajta fogást találni, sikertelenül.
Azokat a hihetetlenül hosszú lábakat, hihetetlenül magas sarkú szandál nyújtotta. Az egész nőnek, szinte eltörpült a teste hozzájuk képest.
Túl fiatalnak látszott ahhoz, hogy maga kereste pénzből, képes legyen mindazt az extrát megvenni, ami meglátszott rajta.
Szerencsés lány, gondoltam, milyen jó ha valakinek ilyen papája van, aki biztosítani tudja neki, a gondtalan fiatal éveit.
Minden szem rátapadt, ahogy elmentek mellette.
Irigységem, már-már a tetőfokára hágott.
Ott álltam, engem meg a kutya sem vett figyelembe.
Igaz, azokat a kellékeket, mind nélkülöztem, ami egy kicsit felturbózta volna a korommal járó lestrapáltságom.
Eszembe jutott, milyen voltam én fiatalon.....
A nagy nosztalgiázásban, párás lett a szemem, megkönnyeztem az elmúlt fiatalságom, sirattam az öregségem, a meg nem élt életem,
az egyszer volt, hol nem volt üde bőrömet.
Sirattam, a rakoncátlan ráncaim, mely még engedélyt sem kérve, szépen családot alapítottak rajtam, és szaporodtak, mint bolha a kutyán.
Lehajtottam a fejem, és a kavicsokat meg-meg rugdosva, újabb hervasztó ténnyel kellett szembesülnöm, aminek felismerése, brutálisan orrba vert.
A nyári papucsból, kajánul vigyorogva néztek rám vissza a bütykeim, és mindazok a dolgok, amiket sosem akartam.
Sosem akartam lúdtalpat, a vele járó bokasüllyedést, a visszeres lábakat.
Nem is értem, miért gondolta a Sors, hogy én mindezekre vágyom,biztos tele volt vele a padlása......én meg éppen arra jártam.....
Miért kényszerített engem emancipációra?
Az egyenjogú nadrághordásra. Amit egyébként köszönhetek a szüfrazsetteknek is, akik először öltöztek nő létükre nadrágba, ezzel is kimutatva a férfi és nő közötti egyenjogúságot.
Egyszóval, a nadrág világába szorult lábam, valamikor jobb időket élt.
Eszembe jutott, hogy nekem is volt ilyen inkvizitor szandálom, amelynek, akkori kínzásainak nyomait viselem ma a lábamon, soha el nem múló emlékként. Olyan emlék ez, amit magammal viszek még a sírba is.
A lány félre fordította a fejét, és láthatóan a megkönnyebbülés jelei mutatkoztak az arcán.
Kíváncsian követtem a tekintetét.....
Egy kissé pocakos idős úr jött felé, neki a kopasz fején csillant meg úgy a napfény, mint a lány bőrén...persze, neki sem a kemencében sült barnára, hanem valamelyik napsütötte óceánparti naptól lett ilyen olajbarna.
Gondoltam, Ő lehet az, akire várt a lány.
Biztos a papája, kicsit idősnek gondoltam papának a lányhoz képest, de úgy véltem, kései gyerek lehet, azért is ez a nagy korkülönbség, és kényeztetés.
Hatalmas arany fux lógott a nyakában. Csodálkoztam az öreg teherbírásán, egy ekkora súllyal órákat járkálni, még egy erőembernek is megterhelő.
Elszörnyülködve néztem, miként cipeli a státuszszimbólumát, és ahogyan közeledett az autóhoz, már csak súlyánál fogva is verte, a lány ragyogását.
Na, gondoltam, a papától örökölte azt a kissé durva esztétikai érzékét.
A következő pillanatban pedig lemerevedtem, mint az a kutya, mely szellemet lát.
Helló szerelmem! Gurgulázta "papa" a lánynak.
Egy kis időre még szükségem volt, hogy oldódjon a lezsibbadásom, majd nem várt erővel tört ki belőlem a nevetés.
Közben arra gondoltam, Te szegény lány, mindez megéri Neked?
Szépséged hiábavaló dolog....
Aztán, amikor abba hagytam a nevetést, akkor láttam, hogy minden szempár engem néz!
Na végre már! Csak egy szívből jövő nevetés kellett hozzá, hogy ellopjam a showt....

Móni vidám és jókedvű nő volt, a társaságok lelke, sosem engedett teret maga felé a negatív dolgoknak.
Ilyen volt az alaptermészete, már kicsi gyerekként is angyalvigyornak meg mosolytündérnek becézték a családban.
A férje pont ezért szeretett bele, mert vele nem lehetett unatkozni. A közös bulikon a jókedv nem a piától volt, hanem Móni fergeteges előadásaitól. Bárkit tudott utánozni mozgásban, és beszédben egyaránt.
Kati volt a legjobb barátnője, annyira jó, hogy szinte testvéreként szerette, pedig jóval idősebb volt tőle. Valahogy azt érezték, valami összeköti őket, egymás nélkül nem lenne ugyanaz az életük. Neki mindent elmondhatott, még a titkait is rábízhatta, tudta inkább leharapná a nyelvét, minthogy elárulja őt.
Nem nagy titkok, olyan kis apró nőies dolgok, amit csak két nő érthet meg igazán. Egyébként pedig nyitott és őszinte lélek volt.
Tíz év házasság után sem engedte el magát. Tele volt élettel,energiával, sportos alakját ennek köszönhette. Az erősebb nem tekintete, gyakran megakadt izmos alakján. Leginkább a mellei vonzották a férfi szemeket, nem azért mert nagy volt, hanem a formája, a testéhez való arányossága miatt. Mindig tudatában volt ennek, és büszke is volt erre az örökségére.
Egyik este futás közben, enyhe fájdalmat érzett a bal mellében, olyat, amilyet eddig még nem. Nem tulajdonított nagyobb jelentőséget neki, mert ahogy jött, úgy el is múlt.
Hamarabb befejezte a futást, lerövidítve az útvonalat, mert még be kellett pakolni a bőröndökbe, a holnapi utazáshoz. Már nagyon várta a nyaralást, a gyerekek mennek a nagyihoz, Ő pedig végre kettesben lehet a férjével.
Igaz, csak egy pár nap, de az is feltölti őket egy időre, és persze mindig turbékolósabb időszak következik a nyaralás után még egy ideig. Aztán jönnek a kemény hétköznapok, amikor már nincs annyi idejük egymásra.
Hamar eltelt az a pár nap, kipihenten érkeztek haza. A nyaralás alatt Móni megint érezte, azt a furcsa fájdalmat a mellében......kezdett aggódni és elhatározta, kér beutalót egy vizsgálatra. Kivesz egy nap szabit, megkéri Katit, kísérje el, valahogy nem akart egyedül menni, félt, hogy esetleg találnak valamit, szerette volna, ha van valaki mellette.
Kati kint várta, amikor kinyílt az ajtó, Móni jött ki rajta, de már nem az a Móni, aki bement, könnyes szeme elárulta, hogy valami baj van.
Otthon senki nem tudott semmit.....nem szólt, azt gondolta, majd csak akkor, ha a további vizsgálati eredményeket megkapja. Még tartotta magát, elhessegette a "rossz" gondolatokat. Azt hitte, vele nem történhet meg, ami másokkal.
Hiába próbálkozott azzal, hogy nem gondol rá, már késő volt. Befészkelte magát a tudatába és minden pillanatban gyötörte.
Pár nappal később, reggel, amikor felkelt, próbálta húzni az időt, hogy minél később érjen be a rendelőbe, nem akart szembesülni azzal, ha mégsem jók a leletei.
Amikor közölték vele, hogy rosszindulatú a csomó a mellében, először értetlenül nézett, a feje teljesen kiürült, mint a géppuska tára és csak üresen kattogott.
Bármennyire is gondolt erre a lehetőségre, mégis gyomoralatti mélyütésként élte meg.
Látta, hogy az orvos beszél hozzá, de nem hallotta egyetlen szavát sem, elmerült a saját belső világába, ahol most hirtelen, a félelem vette át az uralmat az egész teste fölött.
Arra sem emlékezett, mennyi ideig volt bent, és hogyan keveredett ki onnan.
Úgy ment végig az utcán, mint a vak, aki nem lát semmit, a barátnője alig tudott lépést tartani vele. Egyre csak azt a kérdést tette fel magának:mi lesz most vele, hogyan tovább? Mi lesz a családjával, hiszen szükségük van rá, és neki is rájuk, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy feladja, hogy olyan könnyen lemondjon az életről.
Amikor haza ért, az előszobában meglátta magát a tükörben.
Sokáig mozdulatlanul nézett magával farkasszemet. Gondolatai, úgy jártak a fejében, mint a Jeges tenger felől fújó kósza szél, és pont olyan dermesztő is volt. Úgy érezte most magát, mint egy skizofrén, akinek kettős énje van, az egyik jó a másik meg rossz.
A tükörben lévő volt jó és Ő a "rossz", akiben valami rossz van, valami, ami nem a testébe illő.
A tükörben lévő nőt teljesen egészségesnek látta. Bedühödött és beleordított az önképébe, engem senki és semmi nem fog legyőzni! Erős vagyok és lesz elég lelkierőm a műtétig, és végig járom a gyógyulásig vezető utamat, legyen az akármilyen hosszú vagy nehéz!
Meghalni nehéz, nem a kezelések! Érted?
Nem fogom csak úgy odaadni magam a kaszásnak, nem tetszik a pofája, és akinek nem tetszik, azzal én szóba sem állok!
Ez az én mellem, ez kell nekem, hozzám tartozik, szeretem a melleimet és nem hagyomom, hogy felfald te kis nyavalyás.....
Teljesen belefeledkezett a párbeszédbe, észre sem vette, hogy közben a férje megérkezett, már percek óta hallgatta, amiket a tükörképéhez vágott.
Mikor akartad elmondani? Kérdezte halkan, elcsukló hangon, bár próbálta tartani magát.
Móni, kérdeztelek, szólj már valamit.....
Hirtelen azt hitte, kísértetet lát....hebegett, habogott, erre a helyzetre nem volt felkészülve.Elmondtam volna, de én is most tudtam meg, hogy nagy bajban vagyok, mondta halkan.
A férfi közelebb lépett, átölelte, nagyon erősen szorította, közben beszélt hozzá.
Szerelmem, nem vagy egyedül a bajban, melletted leszek, és segítek abban, hogy legyőzd, ha nagyon akarod, akkor ez sikerülni fog.
Csak nagyon akarni kell, soha ne a rosszabb lehetőségre gondolj.
Sokszor, nagyon sokszor mondd el naponta, hogy én vagyok a győztes, én vagyok a bajnok, utasítsd az agyad is erre. Legyen hited, bízz magadban, és megnyered a csatát. Csak pozitívan gondolkozz, ne engedj teret a negatív dolgoknak. Ne engedd, hogy sarokba szorítson, és én mindig itt leszek melletted.
Itt lesz a családod, a barátok... mindenki aki szeret, sokan vagyunk......ha pedig beszélni akarsz róla, akkor beszélj, ha úgy érzed, hogy ettől olyan érzésed lesz, mintha egy darabkájától már meg is szabadulnál, akkor ne tartsd vissza. Ne zárd magadba, mintha soha nem akarnád elengedni......
Móni ránézett és remegő hangon szólalt meg, akkor is itt leszel,ha esetleg elveszítem az egyik mellemet?
Akkor is! Te mit tennél, ha történne valami a gerincemmel és nem lennék igazi férfi? Elhagynál engem ezért?
Soha!
Na látod! Sokkal több köti az embert össze ennyi év után. A bajban sokkal nagyobb az összetartozás ereje, mint hinnénk drága szerelmem.
Móninak óriási erőt adott férje szerelme, bízott benne, bízott önmagában, bízott az orvosokban, abban a hitben élte mindennapjait, hogy ő a bajnok.
Nem tévedett, Ő lett a Bajnok, legyőzte az ellenséget, nem puskával, nem karddal, hanem erővel, akarattal, volt elég Hite hozzá!
Nem volt szükség drasztikusabb beavatkozásra, azt követő kezelések után pedig teljesen meggyógyult. Pár hónappal később, ugyanaz a vidám, életerős nő lett, de a világot egy kicsit már más szemmel nézte.
Olyan apró dolgoknak is tudott örülni, amit régebben észre sem vett. Örült a szeretet minden cseppjének, ami felé áradt a férjétől, a családjától, a barátoktól az egész világból.
Na és ott volt Kati, akivel azt is megbeszélhette, amit senki mással. Amolyan apró női dolgokat........

Az óceánjáró mozdulatlanul, elegánsan simult a kikötő oldalához, még pár óra és kezdődhet a beszállás. Voltak visszatérő utasok, akik úgy léptek a fedélzetre, hogy ismerték minden eldugott kis helyét.
Ők voltak azok, akik mágikus varázsként élték meg évről, évre, azt a pár napot vagy hetet a hajón, elfelejtve a kinti világot, annak minden bajait.
Ezt a szeparált helyet élvezték... élvezték benne a luxust, a csillogást... élvezték benne azt a díszletet, ami körül ölelte őket, és ami oly titokzatosan lengte be a teret.
A több emeletet lift kötötte össze, és annyi zegzugos folyosó volt, hogy az utasok gyakran eltévedtek benne. Nem egyszer nyitottak be rossz kabinba, és érte őket váratlanul a bent látottak.
Megkezdődött a beszállás, szép sorban jöttek a vendégek, látszott rajtuk, hogy nem az utcasarkon koldulták össze az utazásra valót.
Leginkább az üzletemberek világából voltak ők, nekik volt a legnagyobb szükségük a lazításra. A stresszes pénzhajhászás, mint a drog ivódott beléjük, időnként a test kívánta a tisztulást, erre volt jó ez a hajóút.
Lisa és Jim is megérkezett, izgatottan szálltak ki a taxiból, ők is azok közé tartoztak, akik évente tértek vissza.
Annyi élményt kaptak már ezen a hajó, és mind kellemes volt, így bizakodóan pillantottak a hatalmas óceánjáróra, ami mindig lenyűgözte őket.
Egy szépen fejlődő vállalkozásuk volt, ahol Lisa volt az értelmi szerző, Jim pedig a megvalósító, így jól kiegészítették egymást.
Nem volt gyerekük, először a pénz volt az ok, amikor meg pénz volt, akkor meg a kor lett problémás. Mindketten túl voltak már az ötvenen, megszokták így, és nem is hiányzott nekik.
Jim, mindig is nagy nőcsábász volt, Lisa tudta ezt, de teret engedett neki, nem volt féltékeny, kezdetben őrjöngött, amikor rájött a stiklijeire, de később maga is rákapott ennek az izére.
Először, olcsó kis nőkkel tartott fent viszonyokat Jim, s ahogy vastagodott a pénztárcája, úgy lett egyre jobb és jobb nője. Ma már csak luxustyúkokkal éri be, köszönhetően a pénzének, mert azt el kell ismerni, nem volt egy Adonisz. Elég nagy tokát eresztett, a mellei lassan olyanok voltak, mint az asszonyé. Na és a hasa! Csak nehogy keresztezze az útját,egy olyan nő, akinek a poharába keményebb a szívószál! A belőle távozó levegő, mint egy vitorlást, hozta volna működésbe a hajót!
Úgy érezte, ez az út más lesz, jó lenne már valami nagy dobás az életében, valami újra vágyott, de ez még nem jelentette azt, hogy a kiégettség útja felé haladna.
Elpakoltak a kabinban, pihentek, majd lementek a bárba, ahol már sokan ücsörögtek, elkezdődött az ismerkedés. Jim kért egy italt és végig pásztázta a terepet. Beindult a vadászösztöne. Gyönyörű nők voltak, egyik izgalmasabb, mint a másik. Mindegyiknél beindult a fantáziája, szinte falta őket a szemével és gondolataiban már mindet meztelenül látta, és persze az ágyában.
Azon gondolkodott, mikor is volt utoljára nővel, az utolsó két hétben, hatalmas nyomás nehezedett rá, esténként pedig bezuhant az ágyába.
Hopszla! Ott az a kis szőke, azzal a hatalmas dudákkal, ha megnyomná, lehet úgy szólna, mint egy vadászkürt, és fülében csak úgy harsogott a hangja. Megrázta a fejét, kezdett tompulni az agya, gondolta lassabbra veszi a vedelést, mert férfi vágyai marták a belsejét, és még az este folyamán szeretett volna az akcióhős szerepében tetszelegni.
Tovább nézelődött, a táncparkettán úgy vonaglott az a kis vörös dög, hogy nem győzte követni a hullámzását. Ó, bárcsak alatta vonaglana ez a bestia, sosem volt még vörös nője, próbálta kitalálni, hogy eredeti vagy festett vörös. Remélte, hogy eredeti.....odabotorkált a nő mellé, és egy hellóval, megkezdte az ismerkedést. A nő, egy futó pillantást vetett rá, melyből az utálat csöpögött....
Jimnek voltak zsánerei......szerette az erős nőket, még kinézetre is. Az enyhén markáns arca volt nála a nyerő. Sosem értette, hogy miért, de mióta az eszét tudja, ez mindig így volt.
Sokszor gondolkodott el azon is, hogy a feleségét, hogy tudta rásózni az élet, annyira nem tartozott azok közé, akikre Jim külsőleg vágyott.
Napok teltek el, de nem sikerült egyetlen idegen nőt sem ágyba cipelnie. Így maradt a langyos szex az asszonnyal, közben azokról a nőkről fantáziált, akiket a hajón látott, és szeretett volna megkapni.
A hősünket, teljesen letaglózták a visszautasítások. A hajó hatalmas volt, több bár is rendelkezésére állt az utasoknak, gondolta szerencsét próbál egy másikban.
Úgy döntött egy emelettel lejjebb megy. Amikor leért, körbe nézett.
A bárpultnál egy gyönyörű nő ült, Jim lélegzete elakadt, annyira mellbe vágta a látvány. A combig felhasított ruhából, szinte kérkedően villant ki a hosszú,harisnyába bújtatott lába. Jim szerette azokat a nőket, akik harisnyát hordanak. Úgy gondolta, egy igazi úrinő sosem jelenik meg anélkül. Ő is sokszor lepte meg a szeretőit csodaszép, drága fehérneművel, imádta  a harisnyatartókat.
Végigpásztázta és szakértelemmel haladt felfelé a nő testén. Amikor az arcához ért, mintha áramütés érte volna. Ez az! Itt volt a szeme előtt a tökéletes, akire vágyott, mióta az eszét tudja. Enyhe borzongás futott rajta végig.
Jim próbálta a legjobb formáját felvenni, sikertelenül próbálta behúzni a hasát.....ez bosszantotta, sosem jutott még az eszébe, hogy edzőterembe kellene járnia. Nagyon akarta ezt a nőt, még soha senkit nem akart ennyire! Na és a hangja! Mélyen búgó, mint a bontott vonal a telefonban.....
Még nem ivott, így udvariasan közelített hozzá.
Jó estét drága Hölgy, bemutatkozott neki és megkérdezte, meghívhatja e egy italra. A nő kezet nyújtott, én Margarita vagyok, mondta.
Elég erős fogása volt egy nőhöz képest.
Majd kiugrott a bőréből, amikor az igent mondott, nem akart hinni a fülének. Sokáig beszélgettek, egyre többet ittak és kezdtek a dolgok úgy alakulni, hogy Jim érezte, a mai estén, megtöri az átkot.
Kicsit gyanakodott, hogy a nő, aki ennyire gyönyörű préda, ilyen könnyen tudja megszerezni. Elhessegette a gondolatot, mert a felturbózott vágyával már alig bírt.
Megbeszélték, hogy a nő elmegy a kabinjába és Jim egy kicsivel később utána megy.
A nagy izgalmában majdnem eltévedt a folyosók labirintusában, de aztán jó érzékkel csak odatalált.
A nő már várta, Jim úgy viselkedett, mint egy suta beavatásra váró tinédzser, látván a zavarát, Margarita töltött egy italt a férfinak, majd magának is.
Jimnek még az is tetszett, hogy milyen vagány nő, még az italt is férfiasan itta. Egyszerűen lekapta, lassan kicsúszott az úrinő szerepéből.......
Kezdtek lazulni, amikor hozzáért a nőhöz, olyan forróság öntötte el, azt gondolta ha ez a pokol tüze, akkor Ő ezen a tűzön szeretne elégni és most!
Olyan 20 perc simogatás és csók után Margarita szólt, hogy kimegy a fürdőbe, majd amikor visszatért egy gyönyörű fürdőköntös volt rajta. Jim az ágyon feküdt meztelenül és gyönyörködött abban, ahogy a nő elkezdte kibontani a köntöse övét.......aztán szép lazán lehullott a köntös.
Ami ezek után történt, az Jim életét alapvetően változtatta meg. Margarita, nemcsak nő volt hanem férfi is.
Úgy ugrott ki az ágyból ijedtében, még azt is elfelejtette, hogy meztelenül van.
Feltépte az ajtót és úgy futott, mint a lovász fiú az elszabadult ló után, hanyat homlott .
Amikor a saját kabinjába ért, egyenesen a fürdőbe rohant és úgy hányt, mint a kutya. Szeme, tiszta véreres lett az erőlködéstől. Mire megnyugodott a gyomra, befeküdt az ágyba. Szíve úgy vert, mint a nagyharang, néha még félre is kondult, majd szép lassan elkezdett megnyugodni.
Próbált elaludni, de nem sikerült, még mindig ott látta élete álmát, de már nem az egész nőt látta, csak azt a testrészét, amitől úgy megijed...... kezdett lecsillapodni és már nem is tartotta olyan szörnyűnek, sőt hirtelen vonzotta Szégyellte magát ezért az érzésért, de végre megértette, hogy miért vonzódott egész életében, azokhoz a nőkhöz, akikben volt valamilyen férfias vonás......
Most már tudta, ez az út, tényleg élete nagy dobása lett, tudja mit kell megtalálnia, hogy boldog legyen.....minden kitisztult, ami eddig a köd homályában volt ,rádöbbent, hogy ezért nem érezte magát soha tökéletesen boldognak, mert kettős énjéből az egyiket, mindig elnyomta.
Az út végéhez értek, megérkeztek a kikötőbe.
Lassan elkezdtek szállingózni az utasok lefele a hajóról, volt aki még megivott a bárban búcsúzóul valamit, így tett Jim is.... de amikor meglátta a bárban Margaritát, olyan zavarba jött, hogy teljesen leizzadt, nem mert még rá sem nézni. Amikor elhaladt mellette, egy zsebkendőt vett ki a zsebéből, hogy megtörölje a homlokát, és nem vette észre, hogy kiesett a névjegye a telefonszámával.
Margarita lehajolt érte, felvette és mosolyogva nézett Jim után, felhörpintette a maradék italát, majd táskájába csúsztatta a névjegykártyát.........talán....egyszer, gondolta és elindult Ő is a kijárat felé...

Lady Anne



Anna a kertben ült, onnan követte tekintetével az apját, ahogy az aprójószágokat etette, vizet adott nekik, majd a kertbe bandukolt.
Nem értette, honnan van az apjának annyi ereje, pedig már nem fiatal, de munkában három fiatalon is túltesz.
Ez szerencse, mert nincs segítsége, a többiek már kirepültek a fészekből, csak Ő van otthon, az ötödik gyermek.
Igaz, nem sokáig, ősszel egyetemre megy a fővárosba külkereskedelem szakra. A testvérei már néhány éve itt hagyták, ezt a poros udvart, és ezt a régi tornácos házat, ami egyébként szép volt, olyan, mint egy mesebeli házikó, ahol megállt az idő.
Kívülről fehérre meszelve, szinte vakított, ha rásütött a nap, helyre kis ablakokkal, amiben mindig muskátlik virítottak, még télen is.
A hosszú, félmagas tornác, ilyenkor nyáron a sok virággal, úgy nézett ki a fehér házon, mint egy virágszőnyeggel takart hómező.
Szerette ezt a helyet, ezt a kis parasztházat, annyi jó emléke fűződött hozzá, öt gyermek vidám hancúrozása, öröme, bánata, mindez odabent van, a négy fal között, mely megannyi titok tudója.
Anna, azon gondolkodott, hogy lehet az, hogy a szülei annyit dolgoztak, és még sincs vagyonuk, pedig nem duhajkodott az apja az italtól, egyetlen szenvedélye a munka volt.
János bácsi nagyon büszke volt a lányára, hogy egyetemre fog járni, de aggasztotta, hogyan fogják előteremteni a tandíjra valót.
Anna tudta ezt, ilyenkor vigasztalta az apját, hogy majd megszerzi a hiányzó összeget, hamar tanul, jó lesz egy kis fizikai munka a szellemi terhelés mellett.
Anyja jött ki a házból kiönteni a vizet a lavórból, aztán fordult is vissza, csak egy pillantást vetett Annára, de a lány tudta, azért néz rá, mert neheztel a semmittevésért.
Így aztán fogott egy seprűt, és elkezdte összeseperni az eperfáról lehullott szemeket, majd vitte hátra a tyúkoknak.
A lány, ahogy felnézett a magasba, úgy ítélte meg, a nap az égen sétája felét járta már el.
Még van ideje, gondolta, mert estefelé találkozni akart Csabával, de az anyjának azt mondta, hogy a barátnőjéhez megy. Sosem akart hazudni, de rákényszerült, mert az anyja igencsak vasszigorral nevelte, családi halmozódás, ezt hozta magával a szülői házból, mást nemigen.
Csaba, a doktor fia, a vonaton ismerkedtek meg az egyik hétvégén, amikor hazafele jött a kollégiumból, tetszett neki a fiú habókás természete, lazasága és vagánysága. Már több hónapja találkoznak titokban.
Istenem, olyan jól csókol az a fiú!
Igaz, mást is akart már, de Ő nem, nincs arra felkészülve, volt már veszélyes helyzet, de az utolsó pillanatban megálljt parancsolt.
Megmosakodott a lavórban, nem volt fürdőszobájuk, mások előtt szégyellte is nagyon, ám öt gyerek nevelése mellett, abból a kevéske pénzből nem tellett rá.
Ő viszont ezt megszokta, igaz, a kollégiumban mindég sokáig állt a zuhany alatt, élvezte, ahogy egyszerre zúdul minden testrészére a víz. Olyankor behunyta a szemét, és elképzelte, hogy egy apró kis zuhatag alatt áll a természetben, ahol a csendet csak a víz csobogása töri meg.
Gyorsan magára kapta a kedvenc ruháját és elindult...a fiú már várta, mindig a fasor végén szállt a kocsiba, ott, ahová már nem látni a faluból.
Álmában sem gondolta, hogy ez az este lesz élete egyik olyan pillanata, amire nem szívesen gondol vissza.
Nem tudta mi történt a fiúval, hogy olyan erőszakosan viselkedett, Anna először próbálta elviccelni és elmókázni a fiú erőszakos közeledését, de az teljesen kifordult magából. Aztán pedig sírva könyörgött neki, próbált szabadulni, de a fiú erős volt és leszorította, a lány gyomra összekapódott a rémülettől, úgy érezte mindjárt hányni fog.
Egy idő után már képtelen volt a harcra, teljesen kiment belőle minden erő, a fiú pedig úgy gondolta, él az erősebb jogával.
Egész éjszaka nem aludt, a paplan alatt bőgött, annyira fájt neki, hogy ekkorát csalódott a fiúban, szégyellte magát, Ő nem így akarta az első pillanatot. Lelkileg teljesen összetört, magába roskadt, másnap kótyagos fejjel járkált, nagyon vigyáznia kellett, hogy az anyja ne vegyen észre semmit.
Soha nem beszélt róla még a barátnőjének sem, nem bízott senkiben, mert ha kiderül, akkor a falu a szájára veszi és Ő nem szerette volna, hogy a szüleinek szégyenkeznie kelljen miatta.
Amikor egyedül maradt valahol, abban a pillanatban zokogva tört ki, minden egyes sírás keményített a lelkén, meg nem másíthatta a dolgot, de úgy gondolta, felveszi a harcot, hogy ne törjön össze, mint egy üveghegedű.
Tudta, mit akar az élettől, voltak céljai, amiért most erősnek kell maradnia, ezért az egyik álmatlanul töltött éjszakán mindent átgondolt.
Az elszenvedett fájdalom megerősítette, átformálta a szemléletét a vele történtekről.
Szépen elrendezett mindent magában, bedobozolta a fájdalmát, majd a lelkében, és a fejében is bezárta a kapukat, vele ezt a rossz emléket, és kinyitott egy újat, tele a jövő reményével.
Még jó hogy vasárnap már elmegy itthonról. Nem kellett nagy bőröndöt cipelnie, nem volt sok ruhája, cipője sem volt húsz, mint némelyiknek a faluban, meg amúgy is, hetente jön haza és majd cseréli a ruhákat.
Ahogy a vonat vitte és egyre messzebb került a falujától, úgy hagyott mindent maga mögött, mint hajó a biztos kikötőt.
Anna egy csendes lány volt, sosem beszélt feleslegesen, rendkívül intelligens megnyilvánulásai voltak, a kollégiumban a többiek hamar megszerették. Megbíztak benne és sok bizalmas dolgokat árultak el magukról, tudták, sosem fogja elmondani senkinek.
Nem járt velük bulizni, inkább tanult, sokra akarta vinni az életben, és persze szeretett volna ösztöndíjas lenni.
Így neki is kevesebb munkát kell majd vállalnia, meg az apjának sem kell sokkal pótolnia a tanulmányait. Hazudna, ha azt mondaná, nem jut eszébe néha az az este, de hamar eltereli a gondolatait másfelé, mert könnyű elveszíteni valamit, de elengedni a legnehezebb, és Ő még nem engedte el csak bezárta.
Érezte ezt, mert sok fiú próbált meg közeledni hozzá, de azonnal sündisznóállásba menekült, a múlt bélyege még bizalmatlanná tette.
Anna talált magának az egyik étteremben felszolgáló munkát, egy héten háromszor kellett dolgoznia ,este héttől éjfélig. Az étteremben a vendégek közül is sokan megpróbáltak udvarolni neki, de Annát hidegen hagyta, megfogadta, hogy soha többet nem hagyja senkinek, hogy belerúgjon!
Lassan alakult ki benne a bosszúvágy, más férfiakon akarta megtorolni, amit Csaba követett el ellene.
A többi napokon magányosan üldögélt a szobájában, a szobatársai két évvel felette járna, és szerettek elmenni szórakozni, élték a fiatalok ilyenkor szokásos életét.
Nem értette, honnan van annyi pénzük, pedig, ahogy hallotta a beszélgetésüket, nem jöttek gazdag családból.
Az egyik este a lányok nagy lázban voltak, a szobában izgatottan cseverésztek, és lassan derengeni kezdett Annának, honnan van az a sok, gondtalan életre való.
Úgy tett, mintha nem figyelne, befogta a fülét, mint aki tanul, még csak rájuk sem nézett.
Az egyik hétvégén, amikor haza ment, ágyban fekve találta az apját, ami szokatlan volt, mert nem jellemző rá, napközben mindig talált munkát a ház körül.
Anna nézte és olyan érzése volt, mintha fogyott volna, az arca is sápadtabb a szokásosnál, a szeme sem csillogott, mint máskor, ha Ő haza érkezik.
Megijedt, életében először gondolt arra, hogy mi lenne vele, ha valami történne az apjával? A szíve hevesebben kezdett verni erre a gondolatra, annyira szerette őt, sokkal jobban, mint az anyját, az apja mindig megértőbb volt, sosem kiabált vele.
Úgy szerette volna átölelni, a nyaka köré fonni a karját, mint régen, és cigány lány puszikat adni neki. Amikor kicsi volt, és a térdén ült, állandóan csak puszilgatta, és ilyenkor az apja, mindig azt mondta nevetve, Te kis cigány lány, már megint cigánykodsz! Ő is nagyokat kacagott, és még jobban mórikálta magát.
Kiment a konyhába, anyja a tűzhely mellett ült, látszott a szemén, hogy titokban sírhatott. Most csendes volt, amikor megszólalt, a szavakat is halkan ejtette ki, és nem nézett a lánya szemében, lehajtott fejjel kérdezte, apád mit mondott? Sosem látta még az anyján az elesettséget, most szinte megsajnálta, mert amióta az eszét tudta, mindig azt hitte, olyan, mint a messzi északon lévő sziklaszirtek, melyek érzelemmentesen tűrik, amit a világ rájuk mér.
Mi a baj, és miért nem szóltak hamarabb?
Apád nem engedte, azt mondta, hagyjunk téged tanulni, és ne izgassunk fel a betegségével, majd elmúlik és jobban lesz.
Igen, jobban lehetne, mondta az anyja dühösen és tehetetlenül ejtette ölébe a kezét, majd a két szemébe könny szökött, lassan elkezdett peregni a ráncokon, meg-megakadva egy–egy barázdában.
Nincs nekünk arra a kezelésre pénzünk, amit az orvos mondott, azokra a külföldi gyógyszerekre, az Isten verje meg ezt a cudar világot!
Anna nem szólt semmit, de ebben a pillanatban eldöntötte, mit fog tenni, hogy az apját megmentse, kerül, amibe kerül, bármit is kelljen érte tennie.
Hamar eltelt a hétvége, amikor elindult vissza a kollégiumba, már nem az a lány volt, mint aki idejött, olyan volt, mint akit kicseréltek. Mindent újra, és újra átgondolt, megtervezte hogyan tovább, magabiztos lépésekkel haladt előre, azt is tudta, minden lépésért meg kell majd szenvednie, de nem számít, semmi sem számít csak az, hogy az Ő szeretett apja életbe maradjon!
Lassan készült, berakta a zöld kontaktlencsét, felragasztotta a műszempillákat, kisminkelte magát, majd felpróbálta a félhosszú Tizián vörös parókát.
Egyedül volt, a többiek moziba mentek, valami francia filmet néznek meg, utána még vacsoráznak, késő jönnek haza.
A hirdetésre, amit feladott jelentkezett egy férfi, kísérőt keres, semmi kötelezettsége nincs, csak annyi, hogy reprezentatív legyen a megjelenése.
A felszolgálói béréből vett két elegáns ruhát, hozzá cipőt és kiegészítőket, remek érzéke volt ahhoz, hogyan válogassa össze a ruhatárát kevés pénzből, de mégis soknak tűnjön, amikor felveszi, és Anna tudta őket viselni is.
Nem volt ideges, halálos nyugalommal készülődött, a végén még saját maga is meglepődött, egy idegen arc nézett vissza rá a tükörből, ezen elmeditált, ez nem én vagyok, aki visszanéz rám, ez nem egy diáklány!
Ez egy igazi nő, akinek mostantól lady Anne a neve...
A férfin, akivel találkozott, nem volt semmi feltűnő, átlagos kinézetű, elegánsan öltözött Úr volt, látszott az öltözetén, hogy sokat ad a megjelenésére.
Amikor meglátta a közeledő nőt, aki a tűsarkúban olyan magabiztosan jött felé, elállt a lélegzete, maga volt a megtestesült tökély.
A férfi bemutatkozott, Gábor, hangja bársonyos volt a nő fülének…..Lady Anne, mondta, és kezet nyújtott, a férfi megérintette az ajkával, majd kinyitotta az autó ajtaját, és Anne beült.
Egy hatalmas partira érkeztek, ahol gyönyörű nők, méregdrága ruhákban iszogatták a koktéljukat, és cseverésztek.
Néhány szófoszlányból Anne leszűrte, hogy bizony csak a szépségük ragyogó, de nem az elméjük, azt még smirglivel sem tudnák élesre csiszolni.
A férfi hagyta, hagy nézelődjön, közben lopva tekingetett rá, megállapította, hogy még ilyen gyönyörű kísérője sohasem volt.
Tökéletes alak, a térd fölé érő koktélruha sejtetni engedte hosszú izmos lábát. Na és a bőre! Hirtelen úgy érezte, hogy szeretné abban a pillanatban végig húzni az ujját a karján, megcirógatni, annyira üde volt.
Odament a nőhöz és beszélgetni kezdtek, meglepődött, mennyire tájékozott, általában nem ilyenekkel hozta össze a sors, ez kíváncsivá tette.
Anne, nem akart magáról sokat elárulni, próbálta a beszélgetés fonalát úgy vezetni, hogy ügyesen ki tudjon térni a kényes kérdések elől.
Gábor belül mosolygott, izgalmas játékot játszottak, mindketten tudták a játékszabályokat, mégis a végsőkig feszítették a húrt az anonimitás terén.
A parti a végéhez közeledett, a vendégek lassan szállingózni kezdtek, Gábor és lady Anne is elindult az autóhoz, amikor beültek, a férfi, célzást tett arra, hogy többet is hajlandó fizetni, ha együtt töltik az éjszaka további részét.
Anne kedvesen mosolygott, de visszautasította a plusz pénzt a feltételekkel együtt. Ekkor Gábor kifizette azt az összeget, amiben megegyeztek és megkérdezte, számíthat e máskor is a szolgáltatására?
Hívj, bármikor…
Amikor kiszállt az autóból, keresett egy kapualjat, levette a parókáját, leszedte a ragasztott pillákat, majd felrakta a szemüvegét, és elindulta kollégiumba. A többiek már aludtak, Ő pedig óvatosan levetkőzött a beszűrődő fényben, majd gyorsan ágyba bújt.
Újraélte az estét, milyen egyszerű volt, gondolta, és mindezért egy halom pénzt kapott, nem Anna kapta, hanem lady Anne.
Kettéválasztotta az életét, olyan volt, mint egy álskizofrén, Anna volt a jó lány, a másik énje a rossz, aki bármit megtehet, ha a szükség ráviszi, és tudta élni fog ezzel a jogával. Még egy kis ideig szövögette a terveit, majd mély álomba zuhant.
Másnap reggel korán kelt, mert volt egy kis lemaradása, de éles esze, úgy szívta magába a tudást, mint szivacs a vizet. Az előadásokon nagyon figyelt, teljesen kizárta a külvilágot, a hallottakra már nem sokat kellett rádolgoznia. Szerette, amikor Anna volt, de már várta a következő alkalmat, amikor Anne lehetett, a rossz kislány, akinek sok pénze lesz, mire elvégzi az iskolát és majd ad Annának is belőle, hogy meggyógyuljon az apja……ilyen furcsa viszonyban volt Anna magával.
Az üzlet beindult, szinte minden napra volt megrendelő, és jól fizettek….nagyon jól. Anna tudta, hogy lady Anne, egyszer túllépi a határt, olyat fog tenni, amit Ő sosem tenne.
Minden alkalommal másképpen nézett ki, a parókái, a színes kontaktlencséi, öltözködési stílusa, teljesen egyedivé tette.
Hamar összegyűlt egy jelentős összeg, ekkor keresett egy orvost, aki megvizsgálja az apját csak arra kérte, hogy ne árulja el mennyibe kerül ez a gyógyítás, Ő fizet mindent, szeretné megmenteni az apját, az orvos megígérte, hogy úgy lesz, ahogy a lány szeretné.
Amikor Anna elvitte az apját az orvoshoz, az közölte vele, hogy a gyógyszer, amit felír nagyon jó, és nem drága, legalább egy évig szedni kell, hogy teljesen meggyógyuljon. Anna hálás volt az orvosnak, amiért segített neki, nem lesz gond a gyógyszerrel sem, a pénz mindig meglesz rá.
Egyik este Anna, amikor lady Anne szerepére készülődött, azon gondolkodott, milyen furcsa volt a férfi kérése, aki felhívta, a hangja meg olyan ismerősnek tűnt... Anna kérdezte, van e valamilyen különös kérése.
A férfi azt mondta, hogy igen, annyit vár el, hogy titokzatos és sejtelmes legyen. Anna a kollégiumba jövet betért egy boltba, ahol rengeteg álarc közül válogathatott, kiválasztott egy gyönyörű selyemből készíttetett, mely fátyolban végződött.
Ez jó lesz, gondolta és felpróbálta, ahogy nézte magát a tükörben, arra gondolt, hogy valójában nem is tudja már ki is Ő, annyiféle szerepet töltött be esténként, félt, hogy elveszti az eredeti jellemét. Az adott neki erőt, hogy már nem sokáig csinálja ezt, és reméli lesz ereje lemondani erről a „könnyen” jött pénzről, majd diplomával a kezében új életet kezdhet a tudásával, azzal, ami a fejében van.
A sminken most lazított, hiszen az álarc alá nem kell még az sem.
Amikor elindult, megint egy furcsa érzés kerítette hatalmába……az a férfi hang…..olyan ismerős volt neki.
Mielőtt bekopogott volna a szobába, feltette a maszkot, és amikor kinyílt az ajtó, mindketten hirtelen léptek hátra a meglepetéstől.
Csaba volt, aki ajtót nyitott, nem számított arra, hogy a nő, akit felhívott, a titokzatosságot így oldja meg, lady Anne néhány másodpercre lemerevedett, és nem tudott meg sem szólalni. Aztán elkezdte magában kántálni, lady Anne vagyok, lady Anne vagyok, lady Anne vagyok, és ez egy idegen……amikor sikerült megszólalnia, akkor is csak suttogva beszélt, nehogy megismerje Csaba a hangját.
A másik megkérdezte, miért suttog? Ő azt válaszolta, csak a sejtelmesség miatt. Bemutatkoztak egymásnak, lady Anne vagyok……Csaba, mondta az ajtót nyitó.
A fiú nagyon kedves és közvetlen volt, leszólt a szobapincérnek, hogy hozzon pezsgőt, és egy kis édességet hozzá.
Sok mindenről beszélgettek, a fiú elmondta, hogy vidéken nőtt fel, az apja orvos és nemsoká Ő is felköltözik a városba. Van egy menyasszonya, de mielőtt végleg elkötelezné magát, még egy kicsit habzsolni szeretné az élet adta gyönyört.
Csaba közelebb húzódott, megfogta lady Anne kezét, úgy beszélt hozzá, szeretném, ha ma boldoggá tennél engem, és ha boldoggá tudsz tenni, akkor máskor is igényt tartanék a szolgáltatásodra. A mutatóujját finoman végig húzta az arcán, le egészen a válláig.
A lány alig észrevehetően rezdült meg, régi érzések kavarogtak benne, ahogy a fiú hozzáért.
Ott állt a múlt ajtajában, amit bezárt, és ami mögött ott van az a doboz, amibe elrakta a rossz emlékeket.
Nem és nem akarja kinyitni azt az ajtót, Ő most másvalaki, ez a fiú meg csak egy megrendelő, de ha az élet már így hozta, azt akarom, hogy szerelmes legyen belém.
Történjen bármi, most letudom győzi saját magam, nem számít a múlt, az számít, hogy végre eltudjam, már engedni, és ha visszagondolok rá, nem fogok semmit érezni. Nem akarom, hogy annak az estének a béklyójában éljem le az életem.
Hagyta, hogy a fiú közeledjen, Anne úgy vette le a ruháit, hogy teljesen megőrjítette a férfit. Gyönyörű teste volt, nem fehér, mint régen, barnította, olyan volt, mint egy tökéletesen megalkotott szobor. Csaba annyira gyöngéd volt, nem emlékeztette, arra a vadállatra, aki azon az estén erőszakoskodott.
A szeretkezés tetőpontján a férfi, hangosan nyögve mondta: most trombitál a kiselefánt……lady Anne majdnem elnevette magát, ez olyan hülyén jött ki ebben a pillanatban, annyira nem illett a helyzethez..
Ezt a mondatot még nagyon sok alkalommal hallotta, mert a fiú teljesen megőrült érte, már képes lett volna elhagyni a menyasszonyát is, az álarcos lányért.
Ő sosem akart többet, más tervei voltak.
Annának nagyon sok pénze lett, mire a diplomáját megszerezte, szolidan élt, így senki nem gyanította, mivel töltötte az iskolai életet esténként.
Eldöntötte, hogy valamelyik közeli országban hasznosítja a tudását, hogy könnyen haza tudjon jönni a szüleihez, Ők fognak a legjobban hiányozni neki.
Megígérte, mindig mellettük lesz a bajban, és anyagilag is támogatni fogja őket. Aztán, megint bepakolt a bőröndbe, most sem volt több holmija, mint régen, amikor az egyetemre ment.
Minden régi dolgát itt hagyta, ami emlékeztetné az egyetemi évek alatti életére, lady Anne pedig meghalt számára, csak Anna van, az az Anna, aki abban a fehérre meszelt tornácos házban nőtt fel, amire ha a nap sütött szinte vakított.
A repülőtéren megváltotta a lefoglalt jegyet, megivott még egy üdítőt, és lassan elindult az induló gépe termináljához.
A következő pillanatban olyan történt, amire nem számított soha.
Csaba jött vele szemben, és a menyasszonya.
A fiú megismerte Annát, látszott rajta, hogy nagyon meglepődött, mert zavartan viselkedett. Anna, amikor elment mellette, sejtelmesen suttogva odasziszegte, de úgy, hogy a menyasszony is hallja: most trombitál a kiselefánt és szépen tovább sétált.
Hallotta, ahogy a menyasszony számon kéri Csabát. Ki ez a nő és honnan tudja azt, mit szoktál mondani "olyankor" ?
Csaba ebben a pillanatban döbbent rá, ki is volt az a titokzatos álarcos lány, és egy világ omlott össze benne.
Anna, ebben a pillanatban azt érezte, hogy megkönnyebbült, szinte súlytalan lett a lelke, oly édes volt ez a kis bosszú, ami páros lábbal rugdosta ki belőle a rossz emlékeket, megszabadult a múlttól és tudta, most már kinyithat megint egy új ajtót, mely egy másik utat mutat neki, azon az úton soha többet nem tévelyedik el.


Annának sikerült kihúznia az excaliburt, és ezzel a lelki fájdalmat is ....