kosa blogja

egyedül vagyok

a nagy kisértésekkel

piciny hitemben

kis nagy világom

szédületesen forog -

bennem szüntelen

alkut kötök gondolataimmal,
mint kofa a piacon.
még nem tettem meg azt,
ami rég idejét múlta:
nem nőttem fel a világhoz,
állandóan kihány magából,
konzerv állapotban
tartósítja testem, lelkem éber.
a mozgató rugó (el)foglalt.
bár tudhatnám magaménak!
lehetne másképp,
ki tudja hol a határ?

kiteljesedek és visszaolvadok
önmagamba

semmi sem történt
csupán a kilincs vált el
régi ajtótól

Éhes az idő, minduntalan
megzabál belőlem valamit,
valamit ami nagyon fontos nekem:
egy mosoly, találkoztunk benne.
( a mi halhatatlan vagy mégse?)
Sejtjeinkbe préseltük a nevetést,
te ellopnád tőlünk, idő?
A tekinteteket is vinnéd?
(úgy vannak bennem,
hogy azt gondoltam:
onnan nem tudod kiűzni).
Telhetetlen vagy és konok,
nem kezdődsz és nem végződsz be,
csak úgy vagy, önmagadnak.

A látszat csal, mindig csal,
s te röhögsz, idő!
Ráncainkból miért nem kérsz?
Neked adjuk, bérmentesen.
Ha ennyi nem elég,
vidd magaddal a tévedéseket!
Már nem érdekel,
hogy abból épül az indigókék jövő.

Ég és Föld közé szorítottál:
lipinka, lipinka, lipinka.

Minek raktározni a vágyakat?
A túlvilágon mást kérnek
számon az angyalok.