a blog

Ülünk egy asztalnál egymással szemben

Csak nézünk egymásra, s szemünk se rebben

Mert nem akarunk elvéteni se percet, se pillanatot

Az együtt töltött estét, mely nekünk megadatott

Mely nyomtalanul el már sohasem múlhat

Csak mint életünk kezdete a jövőbe nyúlhat

Jövőnkbe, mit már a kezünkben tartunk

Mit megmutat egymásnak vágyódó arcunk

Mikor szép halk muzsika tör elő a csendből

Mintha égi volna, csak nekünk, onnan fentről

Mert az angyalok is csak minket néznek

És azt suttogják: - ők együtt milyen szépek

mintha csak egymásnak teremtek volna

s a mennyei nagykönyv csak őróluk szólna

mert ők tudják, hogyan szép az élet

csak egymásnak szentelik e rövidke létet-

Ekkor a félhomályból két borospohár fénye

Csillan meg mindkettőnk gyémánt szemébe

Bíborszínt festve, mint szerelem jelét

E szerelemvasútnak végtelen jegyét

Mit megváltottunk, s nekünk örökre szólhat

Mely létünkre igaz álomport szórhat

Hogy rózsaszínné váljon számunkra az élet

Életünket világítsa romantika, s fények

S ne múljon el soha e csodaszép álom

Mit magunkra szórok, ez az én átkom.

Szórj átkot ránk te is, babonázz meg engem

Hogy legyen miért reggelente örömmel felkelnem

Reggelente mindig a te arcodat lássam

Mint vörös rózsát, egy jelképet a te kezedben láttam

Mely most itt az asztalon illatát engedi

S a következő pillanatot tán számodra sejteti

Hogy szememet behunyva közelebb hajolok

S már imádkoznak értünk az égi angyalok

És én füledbe súgom ősrégi vad vágyam

Megcsókolnálak virágom édesen, lágyan

hogy érezhesd ízem, s én is a tiédet

Fülembe súgjad szép szerelmes igédet

S ez édes csók után csókold te is ajkam

Hogy szívednek ritmusát sajátként halljam

Mint most fülembe hallik e vágyódó dallam

Mely vágyik arra, hogy szívedbe csaljam

De máshogy nem tudom, csak forró tánccal

S szívemet-szívedhez kötve egy lánccal

Szorosan karolva felhevült tested

S te pírnak homályát arcodra fested

Mert érzed te is, mit most én is érzek

Hogy az égből minket az angyalok néznek

Szívükben irigység, s csak helyünkbe vágynak

Nem kell glória, sem vágyálomszárnyak

Csak eme álom randi, mi számunkra az élet

Mert e nélkül többé egyikünk sem élhet

Hogy üljünk egy asztalnál egymással szemben

Oly áhítattal, hogy szemünk se rebben

S füledbe súghassam az örökös vágyam

Hadd csókoljam ajkadat édesen, lágyan.

Üres ágyamban,
üres vágyamban,
fekszem, lapítva,
Dávid szobrát vakítva,
egyedül, bágyadtan,
hiányodtól fáradtan,
s álmodok!

Egy angyal, kit látok,
csókjára vágyok,
érintése égessen,
gyémánt szeme éltessen,
mindig!

Ő már a minden,
így, ha ő nincsen,
nem élet az élet,
nélküle félek,
mindentől!

Legyen mindig velem,
mindig fogja kezem,
ha nevetek, nevessen,
boldogan vezessen,
szívében!

Szívemben a helye,
belevésve neve,
- talán nem álom-

Nekem te vagy a fény,és te vagy az árnyék,

komoly vagy egyszerre,és mégis játék,

néha szomorúság,de a boldogság maga,

érted megéri bárminek hada.

Te vagy az ég,és te vagy a föld,

te vagy a piros,és te vagy a zöld,

te vagy a halál,és te vagy az élet,

neked csak engem rendelt a végzet.

HA NEM LENNÉNEK NŐK,
MEGHALLNA A VILÁG,
HA NEM LENNÉNEK ŐK,
MILLIÁRDNYI VIRÁG,
MINDENKINEK!
VAN EGY ILLAT,
MI NEKEM A VILÁG,
KI SZEMÉVEL ALTAT,
Ő A LEGSZEBB VIRÁG,
CSAK NEKEM!

Álmomban lakatlan helyen jártam

Bódult énem mámorában

Itt is, ott is szerte néztem

Úgy éreztem, haza értem.

Egy érzés szívembe bele nyílalt

A vér, mint űzött vad, elinalt

Mint egy csorda szerte szalad

Amint megpillant egy vadat.

De eme vad volt szelíd vala

Hymnusunk volt szíve dala

Napunk volt a szeme tüze

Oltárunkon vágyunk szüze.

Áldozatot hozott értünk

Hű szerető igaz vérünk

Mi Jézusnak kikiáltottuk

Majd Júdásként elárultuk.

Idő ezt sohasem törli

Emlékemben mindig őrzi

S néha, mikor felszínre tör

Szívemből gyilkos izzó tőr.

Lelkem riadtan szakad föl

Lázba meredt jég testemből

Mint vulkán hányja ki a lávát

Szerte szórva ezer fáklyát.

Végig égett bennem lángja

Felemésztett, mint egy máglya

Mely ereimben végig folyt ott

S aligha meg nem fojtott.

De inkább kínoz folyton engem

Minden órán, minden percben

Összes lelki erejével

S Belzebúbnak seregével.

Szenvedésnek nem vet gátat

Se az öröm, se a bánat

Se halál, se félelem

Elkísér a végtelen.

Fájdalom jár végig bennem

De nem akarom, hogy elmenjen

Hozzám tartozik, én érzem

Úgy érzem, hogy haza értem.