a blog

Mindent megkaptam tőled, mit lehet

Lángokban égő szerelmedet

Ennél többre nem is vágyom

Teljesült már minden álmom.

 

Vagy kérhet a Nap többet a hótól

Ki aranyló sugarát szétszórva bókol

Ezernyi szikrát életre keltve

Hogy életét áldozva álmából keltse

A tavaszt, ki millió virággal élő

Fénycseppből csiszolt drága ékkő

Ki hoz magával valami újat

Ki  jelenné váltja nekünk a múltat

Hogy téli álmunkból felébredjünk

S rejtett csodákat megérthessünk

Hogy miért fogadja el ő is a véget

Miért dob el mindent, virágot, szépet

S halálával táplálja a nyarat

Mely gyümölcsöt hoz, érlel, s arat

Mézédes álmot a föld köré szőve

Önmagát csalva a gyilkos tőrbe

Átadva helyét az ősz homálynak

Tengerként hullámzó avarénak

Ki paplanként melegíti ágyát

S a télnek fehér fátylát

Visszahívja a másvilágról

Hogy szikrát szórjon sugarából

A Napnak, kinek örökké bókol

Ki többet nem, nem kérhet a hótól.

Agyam zavartan kattogva forog

Elmében, erkölcsben egyre csak fogyok

Lelkem minden árnya foszlásnak indul

Szívemmel megtörve bennem viharos kín dúl.

 

És itt, belül, e- gyötrelmes testben

Mit önző módon jóságként festem

Az egyensúly is borult, mindent törve

Jobbomon angyalt, balon ördögöt ölve.

 

Felborítva a világot, a valót kiírtva

Hamisság tükrének törvényt megírva

Megcsalva mindenkit, s velük magamat

Elveszett belőlem erkölcs, s akarat.

 

Elbuktam az életben ezt a harcot

Mert felvettem önzőn egy hamis arcot

Maszk mögé bújtam én a világtól félve

Az igaz életre még meg nem érve.

 

Megöltem magamat, és vele a világot

Akkor, mikor még nem is hibázott

Megöltem az esélyt, s a reményt is vele

Hiába könyörgött vérző sebe.

 

Most könnyekben úszik e-kiforrott világ

Esdve, kérlelve mond ezernyi imát

De a hang néma, már nem hallja senki

Eljött az idő. Istenem, bevégezni!

Szomorúan írom most neked e levelet

Bánatom rideg világába lelkem eltemet

Mert megtört egy eszme, s belé vetett hitem

De talán még összeforr, remélem, s hiszem

Mert akarok hinni egy tündérmesében

Hogy amit vágyok, szívedet elérem

Hogy karolva, csókolva vallhatok szerelmet

S szíved igent nekem őszintén felelhet.

 

Tudom, nehéz így, ily távolságból nézni

A jövőnek zenéét, mitől van miért félni

De hidd el nekem, élni így nem szabad

Félni kell, hogy legyen, ki erőt ad.

 

Tudod, az élet nehéz, egy kiszáradt út

De minden úton vagy frissítő kút.

Mely ha szomjazol, felüdít téged

S akkor szíved ritmusa álmából éled

Nekem te vagy e kút, mit már régen keresek

De félek attól, hogy utadon elesek

Mert ez az út nekem nagyon sokat jelent

A messzi jövőt, s a távoli jelent.

 

Tudod, mikor megláttalak, már akkor is éreztem

Hogy a világra talán miattad érkeztem

Boldoggá tenni téged, és óvni mindentől

Szeretni örökké teljes szívemből.

 

Azóta folyton csak születnek a versek

S utánad vágyódva a percek lassan telnek

Mert reggel, este, mindig rád gondolok

Képzeletben mindig csak Veled szárnyalok

Veled, ki boldoggá, s szomorúvá tettél

Ki gyönyörű angyalból vágyálommá lettél

Ki szerelem sírjába engem temettél

Kitől egyet kérek, csak rám nevessél

Nevess rám, és add őszinte válaszod

Reméljek-e, s az igent választod?

De ha nem kellek neked, azt is megértem

Ne aggódj miattam, én azt is túlélem.

 

Még így is, hogy nem akarok nélküled élni

Csak szeretni téged, és szerelmed remélni.

S csak tudni azt, mi a legmélyebb titkod

Mindent, mire vágysz, akkor is ha tiltott

Szeretném tudni életed első szavát

Át szeretném törni szívednek kőfalát

Hogy ott legyek belül, egészen mélyen

Mint első helyen a kincs, az érem

Tudni akarom, mi az, mit szeretsz

Mikor, miért és hogyan nevetsz

Hogy mi volt rossz, mit történt Veled

Hogy amit teszel, miért teszed.

Tudni azt, hogy mely az a dallam

Azt akarom, hogy én is halljam

Mitől szíved táncba indul

Amitől lelkedben viharos kín dúl

És minden emléked ismerni kívánok

Mert ami lehetsz, mindent imádok

Nem csak te kellesz, hanem minden hibád

Mert e szív belül egészedben imád.

 

Tudom, most szívemen kívül nem adhatok semmit

De szívem nem fogad el rajtad kívül senkit

Én küzdeni akarok, harcolni érted

A földről a mennyekbe emelni lényed

Azt akarom, hogy mindig a legboldogabb legyél

Istennőként ambróziát, égi mannát egyél

Mert ha boldog vagy, az boldoggá tesz engem

Kérlek, hadd legyek ott a te kis életedben.              

Ülünk egy asztalnál egymással szemben

Csak nézünk egymásra, s szemünk se rebben

Mert nem akarunk elvéteni se percet, se pillanatot

Az együtt töltött estét, mely nekünk megadatott

Mely nyomtalanul el már sohasem múlhat

Csak mint életünk kezdete a jövőbe nyúlhat

Jövőnkbe, mit már a kezünkben tartunk

Mit megmutat egymásnak vágyódó arcunk

Mikor szép halk muzsika tör elő a csendből

Mintha égi volna, csak nekünk, onnan fentről

Mert az angyalok is csak minket néznek

És azt suttogják: - ők együtt milyen szépek

mintha csak egymásnak teremtek volna

s a mennyei nagykönyv csak őróluk szólna

mert ők tudják, hogyan szép az élet

csak egymásnak szentelik e rövidke létet-

 

Ekkor a félhomályból két borospohár fénye

Csillan meg mindkettőnk gyémánt szemébe

Bíborszínt festve, mint szerelem jelét

E szerelemvasútnak végtelen jegyét

Mit megváltottunk, s nekünk örökre szólhat

Mely létünkre igaz álomport szórhat

Hogy rózsaszínné váljon számunkra az élet

Életünket világítsa romantika, s fények

S ne múljon el soha e csodaszép álom

Mit magunkra szórok, ez az én átkom.

 

Szórj átkot ránk te is, babonázz meg engem

Hogy legyen miért reggelente örömmel felkelnem

Reggelente mindig a te arcodat lássam

Mint vörös rózsát, egy jelképet a te kezedben láttam

Mely most itt az asztalon illatát engedi

S a következő pillanatot tán számodra sejteti

Hogy szememet behunyva közelebb hajolok

S már imádkoznak értünk az égi angyalok

És én füledbe súgom ősrégi vad vágyam

Megcsókolnálak virágom édesen, lágyan

hogy érezhesd ízem, s én is a tiédet

Fülembe súgjad szép szerelmes igédet

S ez édes csók után csókold te is ajkam

Hogy szívednek ritmusát sajátként halljam

Mint most fülembe hallik e vágyódó dallam

Mely vágyik arra, hogy szívedbe csaljam

De máshogy nem tudom, csak forró tánccal

S szívemet-szívedhez kötve egy lánccal

Szorosan karolva felhevült tested

S te pírnak homályát arcodra fested

Mert érzed te is, mit most én is érzek

Hogy az égből minket az angyalok néznek

Szívükben irigység, s csak helyünkbe vágynak

Nem kell glória, sem vágyálomszárnyak

Csak eme álom randi, mi számunkra az élet

Mert e nélkül többé egyikünk sem élhet

Hogy üljünk egy asztalnál egymással szemben

Oly áhítattal, hogy szemünk se rebben

S füledbe súghassam az örökös vágyam

Hadd csókoljam ajkadat édesen, lágyan.