Keserű méz

Tükörkép lelkem
 
Zongorám felett a régi tükörbe nézek,
tükörképem onnan bámul  percek óta,
hiába rejti  el kezével arcát félénken,
látom ahogy fürkészve figyel rám alóla,
mint gyermek, ha éjjel kinéz az ablakán
és először csodálkozik rá a teliholdra.
 
A zongorabillentyűk álmos dallamára
a nippé kövült élet nyomban feléled,
a tükörben valcert táncol a napsugár,
ami kora reggel szobám falára tévedt
és feltámasztja az indigókék reményt,
ami már meghalni látszott tegnap éjjel.
 
Tükörszemembe már homály költözött,
fáradt tekintetem sem a régi tűzben ég,
de a kissé megkopott csillogás mögött
most ismét narancsosan izzik a remény
és hogy a szívemet lángra gyújtsa újra
talán elég lesz még ez a halovány fény.