Explicit semmi

zöld hangok temetnek el.

elmerülök a szőnyegben, és harminchárom

centiliter után

már hullámzik a padló.

kitekert végtagokban

várakozik a csend. készülődik

a kimondhatatlan. tűzben

menni el, a vágóhíd alatt,

valaki olyannal,

aki nem létezik,

és abba szeret bele, hogy igazából

semmi nincs.

azt hiszem, a világot csak képzelem.

megfázott a lelkem.

mindig ugyanott harapom meg a számat belül.

a vasízű eső

feketíti a homlokomat.

levélből font daganat,

kristályos alattam az ég,

és minden kifújt lélegzet

egyre jobban egyedül hagy.

2017. augusztus 14.

asszertív mosoly (október 5.)

- (október 22.)

kinézzük egymás szeméből az időt

megfojtjuk magunkat a tükör vizében

csak nézem, és zöld, és olyan, mint Isten

fuldoklom a mellkasodon

szomjas vagyok

vizes a táskám

fojts meg, hogy tiszták legyünk

hogy ősszel is nyíljon virág

foroghassunk, amíg össze nem esünk

legyen konyha és huszonkét párna

és minden párna a mienk legyen

zuhanjunk együtt szemekbe zárva

amíg le nem esünk egy ismeretlen folyó partján

ahol megint koszosak leszünk, és el is alhatunk

majd megkapjuk az álom kegyelmét

aminek olyan hangja van, mint a víznek vagy levélropogásnak

aztán újra tiszták leszünk másnap

kb. 2017 április-május

1. Zéró

epervér. finom vagyok.

átlátszatlan, füstös mező,

arcok, közönyben égő

hamu-szemek, állatok.

megszültek, és attól kezdve

mindig újra

meghalok.

2. A víz

Félni sem kell. Anyajegyhalál,

élni ölnek a csigolyáim.

Kőnek ütközik, felforrósul,

szétömlik a torkokban -

végül az erdők zöldjét teszi az asztalra.

Felszáll majd a magasba,

hogy legyen honnan leesni.

Várja, hogy elkapjam. És elkapom.

Most semmi sem rossz.

Most megyek. Nincs fájdalom.

Ez a keserű élet az ajkamon,

körbefon és imádkozik, hogy ne történjen semmi.

Soha nem volt ilyen érzés

ilyen nagyon egyedül lenni.

Csonthideg zajok. Éneklem. Ennyi.

Szaladnak.

Mindenkinek túl szűz lennék,

de kurva vagyok magamnak.

 Zuhanok, a szeplők meg a szemgolyómra tapadnak.

3. Haiku

Félek, hogy majd a

 halálba halok bele,

 nem az életbe.

4.  ?

amikor minden lehetségest megteszek

hogy egy kicsit lehetetlennek tűnjek,

de hát hiába. már tudom, hogy nem

azért néznek, mert szép vagyok, és

semmiben sem különbözöm a rothadó

mindenségtől, ami körülvesz, és az

emberek nem azért ölelkeznek, mert

szeretik egymást, és én sem okolhatok

senkit amiért létezem, és amiért így

létezem

és

 ezt megnyitottam

azt bezártam

erre válaszoltam

arra nem

közöny. pokol.

túl hangosan ketyeg.

vér

víz

vizelet

papírkoporsó.

föld alá temetett föld

hamu az erekben

szinuszpitvari repedezés

múltszilánk,

ami elbújik a bőr alatt

szavak, amik nem szavak

napok, amik nem napok

és én. én itt vagyok

egyedül, mint a csillagok

(szeptember 16)

a falat kaparja a körme

a régi képek zöldje

a genny, csipeszben alszik

haj a szájban

kétezer-tizenkettő

bárcsak máshogy, tűbe fűzve

hörögnek a levelek

a tükörbe égett szemek

megyek

vizet hányni, varrni

unalmasan, tétlenül

az óra és imádság

mélyre szúrt körzőhegy

hazugság köldökpiercing

haj a szájban

 a májban

kétezer-tizenkettő

akkor sírtam utoljára

úgy igazán

(gyomnövényszellemek)

nem tudom mi az isten kaparja a falat

és miért ugat a kutya

mi történt?

az én házam

otthon vannak

kisolló, vascérna

beszakadt köröm, maszturbálás,

mondd hogy ...

(nem is tudtam, hogy az japánul van)

szemhéjplasztika

síró oszlopok a gazban

egy szilánkos homlokba tetovált három szó

amit el is felejtettem

mert műanyag az is,

mint a józanság és a szeretet.

és úgy néz ki, mint egy kisfiú

2017. szeptember 15.