Explicit semmi

a hercegnő a komcsi kastélyában elmélkedik 

Lassan már részegen sem tudom megtalálni magam,

csak a szégyen van és a tűrhetetlenül fojtogató belsőm,

az élethalál melankolikus áttűnései és

a közülük kiszivárgó betonpuha szavak,

 

amikről már tényleg nem tudom, hogy

én mondom-e, vagy valaki más.

szomorú akarok lenni, el akarok sorvadni a legkényelmetlenebb kanapén,

mert felejteni soha nem fogok.

 

jól esik emlékezni a szépre, és fáj az, ami fáj,

és ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem ölné meg

azt a sejtközötti térben maradt hajszálnyi emberséget,

ami rácsavarodott egy borospohárra, amit elmostam.

 

azután kinyitottam a szekrényt, és a kagylóba esett

egy pohár. szilánkokra tört. nem tudom, milyen pohár volt.

(2019. június 6.)

az elmúlhatóságról 

az egyetlen tükörben nézem

lilaszeder fekete foltokat

mert nem bír elhallgatni

madarak fészkelnek a torkában

és azóta felhőkből szopja az anyatejet

meghal egy tűzijátékban

menj, most már idegesítesz

menj, menj, menj

a p.csába

ha nem akarsz találkozni vele, akkor menj

könyörgöm

 

és akkor egyik napról a másikra

 

és azóta is

 

és azóta se

(2019. június 19.)

Miért van ez? Hiba. kék folt.

Tompuló ég, ég. Felhősav
szennyezi be a teret, még. még
levelek közt haldoklik a nap,
a kislány, a kislány, elmart.
Kitart-e még a lehorzsolt könyök,
a szavak, gyertya ég
a szemgödörben, hull a menny
darabokban, lepattogzik. menj.
csend.


Kéken havazik odakinn, és a céltalan önmegváltás nem következik be.




/2017 tavasz/

/vendég/
úgy sajnálom, úgy sajnálom
drága gyermek
az ő akarata
megigazítjuk a ruhát a durva szövetet
a fázás felszalad az égbe
égett műanyagszag, teszünk a tűzre
kisüt a nap, nem találunk semmit
*
*
/tűz/
tiszta hálóing, tiszta ruha
*
*
/álom/
szemed zavart, a hangod nem a tied
a sötét fürdőszoba nem az enyém
pedig a mi mósógépünk és a mi tükrünkön a fehér
izé
nedves lett megint
a zsebem üres, de legalább van zsebem
felmész az emeleteságyra
vasból van a kezed és nem úgy fogsz
ahogy a szemed fog
tényleg ennyik vagyunk? egy letört üvegszilánk
valami istentelen nagy ablakból
amin kinézve egy ismeretlen jót látunk
vagy ismeretlen poklot
attól függ a fa-- melyik oldalán állsz
*
*
/obsedat/
ezt a nadrágot nem vettem fel régóta..
a hajnalnak vérzik a szája
megszállottan ugrik az éjszakába két-három csepp
csak még egy utolsót
csak hadd halljam a hangod
mert otthagytam magam neked
a lefolyt ablak mögött
azt se tudom mi a színem
és mi volt a zsebemben
*
*
/csak tudom, hogy nincs/

nem melegít az ordítás
három év kell neki, hogy megsüljön
boldog felismerés, ráncos szemek
összebújunk
a csend takarít
a befőttesüveg alatt összegyűrődött a szőnyeg
sír a fa
nem sül
túl nedves túl hideg jéghideg
mintha minden kiabálni akarna
 vérzek
nyolc féle orvosság, fokhagymahéj a földön
a régi önutálat párája
a régi boldogság alkoholszíne
 acetaldehid hiány
acetonszag véres vatta összeér
a vállam szögei bezárnak
a papírsárkány nem papírból van
szeretnék annyi mindenkivel találkozni
akivel nincs hol és nincs miért
megbotlott a küszöbben
és kiborult a medencecsontja
a konvex folyadék
deriváljuk a felhőket
egy doboz cigit
szúr a petefészkem
 
kétszemélyes ágyban egyedül
egyszemélyes agyban ketten

családon belüli otthon
anya. anya szomorú dolgozik nehéz apa nem érti a lánya nem érti
apa. apa szomorú anya nem figyel rá apát nem értik
lány. a lányra nem figyelnek a lány szereti apát a lány szereti anyát a lány szeretné ha anya szeretné de anya szereti csak nem tudja úgy szeretni ahogy kell.
a család
a szövet
a csontok. a csontokat összetörik és a porral beszórják a havas háztetőt
a márciusi olajos homlokokat leforrázzák a közössé tett elektronok
cserepeken vibrál az éhezés, már nem fázik senki.
apa nem fázik anya nem fázik. pofon.
hátrafésült hajjal nyújtja ki a nyelvét egy felhőre a nap. a felhő szeretné ha a nap szeretné.
hidrogénhidak ráncos homloka ölel át, szorítja a kezem és taknyos zsebkendőt szorít
a cica füle mintha begyógyult volna egy kicsit, a cica szereti ezt is, azt is, a cicát szereti a lány
átölel az alig ősz haj és a sárga fény meghúzza magát a kispárnán
leves folyt a hálóingre és a felső túl hideg volt fáztunk ránézni fáztunk hárman lenni
megfésülik lefényképezik „belekövül a fényképezőgépbe” idegen nyelven álmodik
ötéves és ezeréves. habosra vert szemcsarnokfolyadék, nem könny, vér,
 nem vér, hányás, nem hányás, verés. fémes íz fémes szag, sötétcián levágott köröm
félig még hat, de holnap már kilenc, éjjellé fordul a felső határ, a várakozás,
a forró forró semmihez sem hasonlító élettelenség hirtelen abszurd eltűnő
drótgubanc, d azt mondta „nincs mit”,
anya apa apa anya fiú lány ott vizsgálat vérvétel alvadás
alvadt víz folyik szét a küszöb tüdőhörgőjében
magassarka ott kopog a lépcsőn
fáradt fémes szemek csukódnak le a földön